Egyedül nevelő

Vannak az életben azok a pillanatok, amikor az embert fejbe vágja a rettentő felismerés: ez mostantól mindig így lesz? Első nap az iskolában, munkahelyen, ilyenek. Én egyre emlékszem nagyon. Mikor Jónást hazahoztuk a kórházból, és az első félig átvirrasztott éjszakát követő este csapott le: hiába vagyok hulla fáradt, ma sem fogom tudni kialudni magam. Meg holnap sem. És azután sem. Hónapokig. Nem. Fogok. Átaludni. Egyetlen. Éjszakát. Sem.
Végül csak két hónap lett, és egyébként meg lehet szokni (meg egy gyerekkel amúgy is sokkal könnyebb, mint amikor a másodikhoz éjjel kelsz, az elsőhöz nappal), de abban a pillanatban sokkoló volt még a gondolata is.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy három napja egyedül vagyok a gyerekekkel, és ilyenkor is gyakran fejbevág a felismerés: úristen, ha egyedül nevelném a gyerekeimet, mindig így lenne? Mert végülis péntekig kibírom, fél lábon is, akkor is, ha két gyereket kell az úszásra vinnem. Akkor is, ha betegek leszenek. Akkor is csak egy hét.
De aki ezt csinálja mindig? Minden elismerésem, komolyan, emelem kalapom, egyre csak ez jut eszembe. Meg hogy ismerek-e ilyet, és tudok- e segíteni.

Reklámok

Akiknek súlyuk van

Szeretek a gondtalan, vidám húszévesekkel táncolni. De még jobban szeretem azokat, akiknek szemük körül már összegyűltek a ráncok, akik ezer bajon átmentek már, megcibálta őket az élet, és mégis, mégis itt ropják mosolyogva hajnalig. Ők az én embereim. Kicsi Zorbák.

 

2018 jó év volt, még ha nem is könnyű. Szerintem 2019 is az lesz, legalábbis rajta vagyok. Ajtóim sarokig kitártam, és de nem csak várok, teszek is.

Karácsony után

Idén ősszel lemondtam az ügyvezetői pozíciómról, hogy hamarosan felvehessem azt újra, de már a saját cégemben.

Emlékszem, másfél évvel ezelőtt mennyire féltem tőle. Meg izgultam. Meg kicsit büszke is voltam, mert azért igen, titkon álmodoztam ilyesmiről régen. De a félelem volt bennem a legerősebb, az ismeretlentől és a felelősségtől egyaránt, úgyhogy csukott szemmel fejenugrásnak éltem meg. És végül minden jól alakult. Majdnem minden. De a csőd szélén álló, kiegyenlítetlen számlákkal bíró, bizalmatlanság övezte cégből sikerült másfél év alatt valami újat csinálni. Új jogi alapokat, támogatást, bizalmat, összefogást. Ennek eredményeképpen én már egy jó vastag bankszámlát tudtam az utódomra hagyni, még a véghezvitt fejlesztések és beruházások után is. De amire a legbüszkébb vagyok, az az, hogy sikerült egységet kovácsolni. Ennek csúcspontja a májusi gyűlés volt, ahol a meghatottságtól majd könnybelábadt a szemem, amikor a nehézségek ellenére több száz összefogó és pozitív ember előtt álltam. És akik akár kritizálhattak is volna, de helyette egy emberként beálltak mögénk. Mögénk, és nem mögém, mert azért ez nem egyszemélyes mutatvány volt, hanem egy öt fős csapaté, kiknek szintén nagyon hálás vagyok, mert nagyon jó és motiváló volt együtt dolgzoni, rengeteget tanultam.
Persze volt egy csomó baki is, meg szerencsétlenség, meg ellenség is – ezer emberről beszélünk, ez elkerülhetetlen – de a végén a szaldó pozitív lett, és én boldogan és emelt fővel sétálok végig az utcákon.

Aztán ősszel kicsit sajnálkozva de kicsit megkönnyebbülve is mondtam le, hogy immár a saját cégemmel foglalkozhassak. És most megint izgulok meg rettegek, nekem ez a mumusom már vagy tíz éve, és most meg kell küzdenem vele. Vagy sikerül, vagy nem, vagy elsőre, vagy nem, de ezt most muszály. Január elején bejegyzik a céget, és indul a móka. Jobban várom már, mint a karácsonyt.

 

Babanapló – Kismiklós, 3 év

Drága Kisfiam! Baba. Így hívunk még mindig. Baba, gyere ide! Pedig már milyen nagy vagy. De mivel a bátyád korrelációjában létezel, így még mindig te vagy a kicsi fiú. Ennek egyrészt örülök, mert jó, hogy van kicsi a családban, másrészt olykor meg is feledkezem róla, hogy már nem vagy olyan kicsi, hogy már simán tudsz felnőtt székről meg előke nélkül enni, mondjuk. De múltkor meg azt kérdezted, hogy neked mikor lehet nagyfiús, zsebes pizsamád, mint Jónásnak, és úgy megsajnáltalak, hogy tényleg, ezek milyen fontos dolgok lehetnek neked, nekem meg csak egy darab rongy, hordjuk, amíg még jó, amíg nem növöd ki, mit számít, hogy babás-patentos szabás.

Nagyon azért nem féltelek, mert tök igaz rád, amit a tesóm mondott a számaidról, hogy tele vagy egyessel, öntudatos és önálló vagy, mint a rettenet. Mindig érdeklődéssel figyelem, hogy belőled vajon milyen gyerek, milyen ember lesz. Hogy mik a gyengéid, az erősségeid, az érdelődésed, az ajándékaid. Például amit említettem, a nagy öntudatod és önállóságod. A nyugalmad. A bohóckodásod. Hogy a zöldséget preferálod a gyümölccsel szemben. Hogy te autózni szeretsz (Jónást sosem érdekelte), naphosszat főzni, és jól focizol. Hogy ugyan nem tudod megjegyezni a szövegeket (két sort tudsz csak egyben megjegyezni), de szép énekhangod van.

Jónással még mindig elég sok a balhé, bár ebben nagyrészt ő a ludas. Egyrészt mikor bármi miatt csalódott, akkor veled is veszekszik, másrészt haragszik rád, amiért kicsi vagy, és még nem tudod úgy a dolgokat, a szabályokat, a játékokat. Meg azért te is szoktad direkt cukkolni, kifigyeltem. Igyekszem a kis vitákat rátok hagyni, a nagyobbakhoz pedig eszközt adni a kezetekbe a rendezéshez. Nem akarom, hogy mindig rám legyen szükségetek a viták rendezéséhez. Egyébként a kettőtök viszonyában az is nagyon érdekes, hogy általában Jónás a domináns, viszont te úgy hagyod ezt, hogy mégsem rendelődsz alá. Elfogadod, hogy ő a nagy, hogy ő mondja neked, hogy mit csinálj, de szeretettel és megértéssel fordulsz hozzá ilyenkor, és valahogy eléred azt is, hogy ő is respektáljon és egy szinten maradjatok. Számomra is tanulságos.

Az ovit szereted, a szomszéd kisfiú a barátod, gond nélkül jössz-mész-eszel-alszol (csak 1-2 nehezebb hét volt még az elején), mondjuk a csoportban meg épp te vagy a domináns, állítólag.
Megtanultad a R hangot, de valami furcsa angolos akcentussal mondod még, hozzá cuki kis magas, vékony, dallamos hang – imádom, amikor beszélsz, meg amikor mondod, hogy répa, retek, mogyoró… a rigót már egyenesen énekelve a végén.

Ami nagyon érdekes még, hogy régebben, míg kicsi voltál, nem voltál az a nagy bújós-ölelgetős gyerek. Furcsa is volt Jónás után, hogy milyen más vagy. Ha én babusgattalak, inkább csak tűrted. Ha puszit akartál adni, akkor megfogtad a fejem, komoly gondolkodás után kinéztél az arcomon egy alkalmas helyet, és oda gondosan elhelyezted azt a puszit. Kész. Mióta ovis vagy – gondolom az elszakadás miatt – ez megváltozott. Reggel jössz az ágyba, odabújsz, csomó puszi-hancúr-ölelés-ölbevevés egész nap, irtó aranyos, mint egy kiscica, én meg nagyon örülök neki. Az én anyukám sem volt ölelgetős, egész gyerekkoromban nem emlékszem, hogy megpuszilt vagy az ölébe vett volna. Nyilván tette, amikor egészen kicsi voltam, de pár éves korom után már nem, én legalábbis nem emlékszem. És volt bennem egy kis félsz, hogy majd én is ilyen kemény vagy milyen anya leszek, nehogy az legyek, de hál istennek nem, a világ egyik legjobb dolga babusgatni titeket.
Száguld az idő, egyre csak nősz, és én igyekszem kihasználni a lehetőséget. Sokat veletek lenni, megállni, lehajolni, leguggolni, meghallgatni. Mert az életben ez az egyik legcsodálatosabb dolog: veled lenni, veletek lenni.

Eljegyzés

Tavasszal volt valamikor, hogy míg sminkeltem, Jónás kitalálta, hogy ő lány akar lenni. Gondoltam biztos az ecsetek meg rúzsok miatt – szeret festeni – de azért rákérdeztem.
-Hát azért, hogy születhessen gyerekem! – vágta rá. Na mondom, erre nem számítottam.
-De így is lehet gyereked! – válaszoltam, és próbáltam valami hihetőbb sztorit rögtönözni, mint a méhecske vagy a gólya, de azért jó lenne a részletekbe még nem belemenni.
-Tudod, a gyerekhez férfi is kell, nem csak nő. Mindketten egyformán. Amikor az apuka meg az anyuka gyereket szeretne, akkor mindketten adnak egy kis magocskát, aztán várnak, és ha jól mennek a dolgok, akkor beköltözik az anyuka hasába a kisbaba. De az a baba épp úgy az apukáé is. Csak éppen az anyuka hasában nő.
Na ettől megnyugodott.
-Jól van, Anya, akkor én téged foglak felelségül venni.
-Engem már nem lehet, én már az Apa felesége vagyok. Keresned kell magadnak valaki mást.
-Rendben, akkor a Liát veszem feleségül!
-És ő tudja már? – kérdezem nevetve.
-Nem. Majd később kérdezem meg. Meglepetésnek tartogatom!

Eltelik fél év.

Tegnap az óvoda ajtajában Jónás és Lia épp nagyban helyeselnek egymásnak: -Jó, majd ha tizenkét évesek leszünk!

Kérdezem Jónást, mit csináltok ti tizenkét évesen?
-Hát összeházasodunk a Liával!
-Megkérdezted végül? – nevetek rá.
-Meg! – mondja nagy komolyan -Tudod, eléggé izgultam, de legyőztem a félelmem, ahogy te is tanítottad! – húzza ki magát büszkén.
-És mit válaszolt a Lia?
-Hát hogy igen. És aztán adott ragacsot.

Ruben Brandt, a gyűjtő

Rég voltam már olyan filmen, mikor a közönség még a stáblista utolsó sora után is csendben ül a helyén. Én is. Pedig az első tizenöt perc után még inkább ki akartam jönni.

Meg olyanon is rég voltam, amelynek szinte bármelyik random képét ki lehetne nyomtatni és kitenni a nappali falára.

Unikornis

Olyan ez a vállalkozás indítás, mint a nagy felfújós strandjátékok. Nyáron vettem egy gigantikus felfújható unikornist (az az előnye, hogy az egész család ráfér egyszerre, a hátránya meg, hogy az egész család egyszerre borul be, olyan instabil), az működik így: az elején csak fújod, fújod szemkidülledésig, már belefújtál vagy fél köbméter levegőt, de még semmi nem látszik. Tapogatod, hogy lyukas-e. Aztán valahol 70%nál elkezd látszani valami halvány kis puffadás. Onnan viszont  felgyorsulnak az események: elkezd bámulatos gyorsasággal növekedni, hamarosan büszkén kiemeli a nyakát, majd a fejét, végül a füleit, és egyszerre életre kel.
Na most vállalkozásindításban ott tartok, hogy fújom a fél köbmétert látszat nélkül. Szeretném már látni azt a kiemelkedő fejet.

Mese a netbankról, az almaboltról meg a sárkányról

Hol vót, hol nem vót, vót egyszer egy leány. Ez a leány boldogan élt egészen addig a napig, amíg egyszer azt nem mondta neki a netbankja, hogy nem engedi be. Próbálkozott a leány, de a netbank egyre csak azt mondta, hogy ő bizony be nem engedi, mert a leánynak túl régi a böngészője. Sopánkodott a leány, de hát mit vót mit tenni, elkezdett egy újabb után nézni. Hát ahogy keresgél, egyszerre meg is leli, ami kell. Próbálja frissíteni, hát erre meg a böngésző aszongya, hogy ő bizony nem települ, mert régi a leánynak az oprendszere. Sopánkodik a leány, de hát nincs mit tenni, elkezdett egy újabb oprendszert keresni. Meg is találja egyhamar az Alma Bótban, töltené is le izibe, de erre azt mondja neki az Alma Bót, hogy azt bizony le nem tölti, mert kell előbb neki az Appe ID-je. Na most már aztán igazán szentségel a leány, dúl-fúl mérgibe, főleg mert nem is tudja, van-e neki olyanja. Nem baj, gondolja, csinál egyet. Úgy is tesz. Megy vissza az Alma Bótba nagy vidáman, de erre meg ott talál egy sárkányt. Azt mondja neki a sárkány, ő biza be nem engedi, míg ezt a találós kérdést meg nem oldja:  az új oprendszerhez kell az ellenőrzött ID, de ő biza az ID-t csak az új oprendszerrel ellenőrzi! De akkor a leány már olyan mérges lett, hogy majdnem megpukkadt. Törte a fejét a leány nagy busan, mi tévő lehetne, hogyan járhatna túl a Macbook-sárkány eszén. Ahogy ott buslakodik, szembetalálja magát egy öreg pc-vel. Menten felcsillant a leány szeme! Fogta magát, letöltötte a PC-re az iTunest, felinstallálta a szoftverjét neki, abba aztán belelépett, mindent leellenőrzött, úgy ment vissza a sárkányhoz. A sárkány már nem tudott mit tenni, be kellett engednie a leányt. A sárkány beengedte az Alma Bótba, az Alma Bót beengedte az oprendszerbe, az oprendszer (igaz, hogy csak két köztes telepítést követően, de) beengedte a böngészőbe, a böngésző beengedte a netbankba. Így a leány elnyerte méltó jutalmát, s boldogan élt, míg meg nem halt.

Duplaszülinap

Ülünk a bogrács körül tizenegyen, a hideg miatt egyre közelebb húzódunk a tűhöz, noha a nyirkos fából felszálló füst mindent beterít. Tegnap, vagyis ma reggel hatig táncoltunk, úgyhogy mindenki bágyadt, pedig még ma is fogunk.
Imádom ezeket az embereket, pedig tavaly még egy kivételével egyiket sem ismertem. Szeretem őket egyesével és együtt. Szeretem a mély és őszinte beszélgetéseinket, a közös marhulásokat, a hajnalig tartó táncokat. Hogy így, ennyien, egyesével egymásra találtunk – maga a csoda. Nagyon szar rím, de köszönöm, goa.

Uszodai statisztika

Három csoportban zajlik az úszásoktatás a gyerekeknek.

Három oktató tartja, két medencében.

A parton huszonegy felöltözött szülő ül, lábán zacskóval.

Közülük négy beszélget.

Egy olvas.

Négy az úszó gyerekét nézi.

Tizenhat a telefonját böködi.

Vízben négy szülő van.

Kettő a meleg medencében a kisebb gyerekével, az egyik én vagyok.

És kettő úszik.

 

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum