Unikornis

Olyan ez a vállalkozás indítás, mint a nagy felfújós strandjátékok. Nyáron vettem egy gigantikus felfújható unikornist (az az előnye, hogy az egész család ráfér egyszerre, a hátránya meg, hogy az egész család egyszerre borul be, olyan instabil), az működik így: az elején csak fújod, fújod szemkidülledésig, már belefújtál vagy fél köbméter levegőt, de még semmi nem látszik. Tapogatod, hogy lyukas-e. Aztán valahol 70%nál elkezd látszani valami halvány kis puffadás. Onnan viszont  felgyorsulnak az események: elkezd bámulatos gyorsasággal növekedni, hamarosan büszkén kiemeli a nyakát, majd a fejét, végül a füleit, és egyszerre életre kel.
Na most vállalkozásindításban ott tartok, hogy fújom a fél köbmétert látszat nélkül. Szeretném már látni azt a kiemelkedő fejet.

Reklámok

Mese a netbankról, az almaboltról meg a sárkányról

Hol vót, hol nem vót, vót egyszer egy leány. Ez a leány boldogan élt egészen addig a napig, amíg egyszer azt nem mondta neki a netbankja, hogy nem engedi be. Próbálkozott a leány, de a netbank egyre csak azt mondta, hogy ő bizony be nem engedi, mert a leánynak túl régi a böngészője. Sopánkodott a leány, de hát mit vót mit tenni, elkezdett egy újabb után nézni. Hát ahogy keresgél, egyszerre meg is leli, ami kell. Próbálja frissíteni, hát erre meg a böngésző aszongya, hogy ő bizony nem települ, mert régi a leánynak az oprendszere. Sopánkodik a leány, de hát nincs mit tenni, elkezdett egy újabb oprendszert keresni. Meg is találja egyhamar az Alma Bótban, töltené is le izibe, de erre azt mondja neki az Alma Bót, hogy azt bizony le nem tölti, mert kell előbb neki az Appe ID-je. Na most már aztán igazán szentségel a leány, dúl-fúl mérgibe, főleg mert nem is tudja, van-e neki olyanja. Nem baj, gondolja, csinál egyet. Úgy is tesz. Megy vissza az Alma Bótba nagy vidáman, de erre meg ott talál egy sárkányt. Azt mondja neki a sárkány, ő biza be nem engedi, míg ezt a találós kérdést meg nem oldja:  az új oprendszerhez kell az ellenőrzött ID, de ő biza az ID-t csak az új oprendszerrel ellenőrzi! De akkor a leány már olyan mérges lett, hogy majdnem megpukkadt. Törte a fejét a leány nagy busan, mi tévő lehetne, hogyan járhatna túl a Macbook-sárkány eszén. Ahogy ott buslakodik, szembetalálja magát egy öreg pc-vel. Menten felcsillant a leány szeme! Fogta magát, letöltötte a PC-re az iTunest, felinstallálta a szoftverjét neki, abba aztán belelépett, mindent leellenőrzött, úgy ment vissza a sárkányhoz. A sárkány már nem tudott mit tenni, be kellett engednie a leányt. A sárkány beengedte az Alma Bótba, az Alma Bót beengedte az oprendszerbe, az oprendszer (igaz, hogy csak két köztes telepítést követően, de) beengedte a böngészőbe, a böngésző beengedte a netbankba. Így a leány elnyerte méltó jutalmát, s boldogan élt, míg meg nem halt.

Duplaszülinap

Ülünk a bogrács körül tizenegyen, a hideg miatt egyre közelebb húzódunk a tűhöz, noha a nyirkos fából felszálló füst mindent beterít. Tegnap, vagyis ma reggel hatig táncoltunk, úgyhogy mindenki bágyadt, pedig még ma is fogunk.
Imádom ezeket az embereket, pedig tavaly még egy kivételével egyiket sem ismertem. Szeretem őket egyesével és együtt. Szeretem a mély és őszinte beszélgetéseinket, a közös marhulásokat, a hajnalig tartó táncokat. Hogy így, ennyien, egyesével egymásra találtunk – maga a csoda. Nagyon szar rím, de köszönöm, goa.

Uszodai statisztika

Három csoportban zajlik az úszásoktatás a gyerekeknek.

Három oktató tartja, két medencében.

A parton huszonegy felöltözött szülő ül, lábán zacskóval.

Közülük négy beszélget.

Egy olvas.

Négy az úszó gyerekét nézi.

Tizenhat a telefonját böködi.

Vízben négy szülő van.

Kettő a meleg medencében a kisebb gyerekével, az egyik én vagyok.

És kettő úszik.

 

Glamour napok

Miután a furcsa kinézető borítékról kiderült, hogy La Palma-i gyorshajtási bírságot tartalmaz, úgy döntöttünk, hogy ha szabálykövetőek nem is, legalább becsületesek legyünk. A levélben a bérelt autó fényképei és végtelen hosszú spanyol szöveg mellett két értelmezhető dolog volt: a 100 Eurós összeg és egy honlapcím, mely honlapon az adatok megadása után közölte a rendszer, hogy bingó, 50% diszkontot kaptál, fizetendő összeg 50 Euró. Úgy látszik a spanyol kuponfüzetekben vagy egy olyan is, hogy Nemzeti Közlekedési Hatóság, 50%.

Elengedés

Esetlenül lóbálom a kezeimet, nem tudok mit kezdeni velük. Nincs bennük semmi. Nincs. Bennük. Semmi. Öt és fél év után nincs a kezemben gyerek, babakocsi, kismotor, sapka, rágott kiflivég.

A szülőségről kétféle képen szoktak sokat beszélni: hogy milyen jó, és hogy milyen nehéz. Amiről nem sokat hallottam, az az örökös elengedés. Ok, a gyerekek majd kirepülnek, biztos szokatlan lesz. Arra nem számítottam, hogy addig még számtalan ilyen alkalom lesz.
Először mikor megszületik. Nincs többé has, nincs terhesség. Aztán az utolsó szoptatás. Mikor először vigyáz rá más. Mikor bölcsibe / oviba megy. Mikor reggel nem mászik már be az ágyadba.
Minden elmúlik. Sokat emlegettem ezt a nagy igazságot, de azt hiszem, csak szülőként értettem meg ilyen velejéig mélyen. Elmúlik a jó és a rossz. Elmúlik, hogy minden esténként becsempészi az ágyába a kaját, és öt percenként kijárkál. És elmúlik, hogy reggelente bekucorodik melléd az ágyba. Elmúlik a pelenkázás, de elmúlik a babaillat is. Elmúlik az éjszakai kelés, az etetőszék, a babakocsival futás, az otthon lét, a gyed, a gyes, az ivókulacs, a huszonkettes cipő, a menő hordozókendő, az előke, a délutáni alvás, a kiságy, az alvósállat, elmúlik minden.
Éppen ezért kincs minden pillanat, még a nehéz is, mert tovaillannak mint a fürge őzek, egy másodperc, és már nincs.
Visszakerestem Jónás 3 éves babanaplóját, és ezt találtam, ennél jobban ma sem tudnám megfogalmazni.
(És kell újra babanaplót írni, mert olyan jó visszaolvasni, még nekem is.)

Ahol ne kellemetlen egy eleven gyerek. Vagy kettő.

A Kanári-szigetek hagyományosabb felén nem tudom, hogy mit jelenthet a gyerek, de az biztos, hogy valami nagyon természeteset. Az élet velejárójának, sőt kellemes velejárójának tekintik akkor is, ha gyerekként viselkednek. Nem kell állandóan azt figyelnem, zavarnak-e valakit. Nincs ne szaladj, ne beszélj, ne nyúlj hozzá, ne mássz fel. Először még csodálkozva néztünk a pincérre, aki ránk szólt, hogy hagyjuk csak, nem baj, ha a gyerekek tapogatják az akváriumot (otthon pl nem egyszer szóltak ránk fagyizóban, hogy ne mutogasson a gyerek az üvegen át, hogy mit kér, mert maszatos lesz). Késöbb megszoktunk. Olyan itt gyerekekkel emberek közé menni, mitha cuki kölyökkutyáid lennének. Mindenki szereti őket, és még csínytevések után is csak mosolyogva megvakargatják a buksijukat. Felszabadító érzés.

Gyümölcsös szigetek

La Palmán minden nap a diófa alatt reggelizünk. Szép nagy fa, kicsit szétnyílt, kicsit hosszabbak a levelei és kissé rücskös a termések zöld burka. Vannak itt ennél sokkal furcsább növények is, úgyhogy nem nagyon akadunk fenn a dolgon. Mígnem egy napon a férjem kíváncsiságból rá nem keres a neten.
Avokádó.
Azóta minden reggel az avokádófa alatt reggelizünk.

…………..

Egyik kirándulás után betértünk egy étterembe, ahol elvittem Kismiklóst pisilni. A csészébe pillantva megállt bennem az ütő: a gyerek véreset pisil. Egy pillanat alatt fagyott meg bennem minden, a szívem a nyakamban dobogott, hogy akkor ez a pillanat most az-e, amikor egyszerre az egész életünk megváltozik. Amikor kiderül, hogy Kismiklós gyógyíthatatlan beteg, hogy elveszíthetjük, hogy itt a vég. Visszabotorkáltam az asztalhoz, mondom a férjemnek is, de azzal a mozdulattal már pötyögöm is a guglit, gyerek véreset pisil, mit jelent. A lehetséges okok közül a megnyugtató húgyúti fertőzést választjuk, sok idegen helyen megfordulunk, kicsi még, nem tud úgy figyelni. Aztán a férjem gondol egyet, elmegy a vécére ő is, és visszajövet diadalmasan jelenti, hogy ő is, de szerinte ez nem vér, hanem a kaktuszdzsúz, amit ittunk. Épp olyan színe van. Mondom az nem lehet, amit eszünk-iszunk nem megy át színileg, de aztán rákeresek erre is, és de, van ilyen. Másnap már a szemem sem rebben, mikor véres a gyerek széklete.

Isten Nyula

Ilyen az, mikor Jónás templomba megy és népmesét néz (meg lehet, hogy titkon egy kis Gyaloggaloppot is?):

-Anya, most mondok neked egy mesét! – mondja fürdés után, és kényelembe helyezkedik.

-Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember egy napon elment vadászni. Talált egy nyulat, lelőtte, hazavitte, megsütötte, majd felvágta és megette. Ez a nyúl azonban nem akármilyen nyúl volt, hanem az Isten Nyula. És a szívében ott lakott – az Isten Lelke! És amikor ez az ember megette a nyulat, beleköltözött az isten lelke, és felrepült a mennybe.

Ott aztán csodálkoztak: ki ez az ember, mit csinál itt?
Megkérdezték: – Hogy kerülsz te ide?
Azt mondta az ember: – Megettem egy nyulat, aztán itt termettem.

Gondolkodóba esik a Jézus, hogy lehet ez? Csak nem az Isten Nyulát ette meg? Úgyhogy fogta magát, és lement a földre. Ott aztán megtalálta az Isten Nyulának nyomait. Mert annak egészen különleges nyomai voltak, nem olyanok, mint egy rendes nyúlnak. Látta aztán, hogy a nyúl nyomai találkoznak egy ember nyomával. Gondolkodóba esett itt is, aztán arra jutott, biztos itt találkozott a nyúl és az ember. Aztán követte az ember nyomait, és odaért egy házhoz. Nem is házhoz, palotához. A Bűn Halál Istenének palotájához. Bement, és látta ott a nyúl csontjait, és ebből megértette, hogy a Bűn Halál Istene ette meg a nyulat, és így került a mennybe.

Visszament ő is a mennybe, és mondta az embernek: – Tudom már, hogy te vagy a Bűn Halál Istene!
Nem maradhatsz itt.
Aztán gondolkodott Jézus, mit tehetne. Azt gondolta, hogy kivág a földön egy erdőt, azt elülteti fent a menny fölött, egyel magasabban. Oda pedig küld egy másik nyulat, de az már halálos nyúl lesz! Ha a Bűn Halál Istene ezt meglátja, majd magasabbra akar menni.
Így is történt. Mikor a Bűn Halál Istene magasabbra ment, a fenti erdőbe, megtalálta ott is a nyulat és megette. Mivel azonban az egy Halálos Nyúl volt, rögtön meg is halt tőle, és visszazuhant a földre.
Ennyi a mese.

-Jónás, hol hallottad ezt a mesét? – kérdezem álmélkodva, mikor befejezi.
-Sehol.
-De mégis, hol? A tévében láttad a mamáéknál? Vagy a templomban?
-Nem.
-De akkor honnan?
-Hát én találtam ki, itt a fejemből! De ez egy régi történet, már több ezer éve történt. És csak nagyon kevesen ismerik. Huszonegyen.

40

Tegnap negyven éves lettem, nem is felejtődött el teljesen, mert a köszöntések emlékeztettek, így dél körül a homlokomra csaptam, hogy hoppáré, nekem ma születésnapom van, elő is vettem a férjemet, hogy mi ez a hanyagolás, de végülis egy szavam sem lehet, én is elfelejtettem. Azért lesz majd nagyszabású buli, csak később, meg ajándék is, meg a gyerekek is nekem barkácsolnak már két hete. Úgyhogy baracklekvár főzéssel, pakolással és szállásfoglalással telt a jeles nap. Nem azért, mert el akarom tagadni a korom, nincs is rajta mit, én már amúgy is azt mondom egy éve, hogy negyven vagyok, ha kérdezik. Kinézetre se sokat változtam, épp annyi kiló vagyok, épp olyan a hosszú hajam, az alakom, mint tíz- vagy tizenöt éve. Persze, az idő nyomot hagy, régi képeket nézve rácsodálkozom magunkra, hogy ott még milyen kisimultak voltunk, mint a frissen mosott lepedő.

Mikor harminc éves lettem, épp fejest ugrottam a semmibe. Szakítottam a vőlegényemmel, visszaköltöztem Budapestre, se munka, se lakás, se perspektíva. Aztán végül minden megoldódott, gyorsabban és jobban, mint vártam volna.

Most negyven lettem, és azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Nem zavar a negyven, mert ott tartok, hol ilyenkor szerettem volna, már ha lett volna ilyen számszerűsített tervem. Most, hogy itt a sorok között visszagondolom, még bámulatosabb, hogy mi minden történt velem ebben a tíz évben.
Megtaláltam a párom, az igazit, erről külön litániát kéne, lehetne is, ennek is épp tíz éve. Férjhez mentem, beutaztam a fél világot, lett gyönyörű házunk, két csodálatos gyerekem (az egyik kis csupasz épp a nyakamon ül és beszél hozzám, jó így írni, a másik a legó építményeit pakolja a laptopomra, nyári szünet, na), termő biokertem, új barátaim, sosem hitt hobbijaim, kalandos napjaim, fékevesztett táncaim. Az ember már jobbat kívánni is alig tud, rövid a kívánságlista, és legfelül az áll, hogy maradjon minden legalább így. Tényleg eszméletlenül hálás vagyok az életemért. Az odaföntvalónak is, és magamnak is, hogy azokban a nehéz években kitartottam, végigcsináltam és nem értem be kevesebbel, középszerűvel. És most is ugyanez van, most is van min dolgozni és erőt megfeszítve odatenni magam, nem a könnyebbik utat választani. De ilyenkor arra gondolok, hogy talán most is így van, hogy most alapozom meg a jövő boldogságát.
Ennek ellenére lassítanom kell. Régen az év eleji célkitűzéseimben mindig újabb és újabb célok, tervek szerepeltek, hogy mit akarok még csinálni. Hozzáadtam a listához. Most elvenni próbálok, és azt keresem, hogy mi az, ami már nem kell. Elengedni mindent, amire nincs igazán szükség, aminek nincs jelentősége, csak talán az egóm miatt ragaszkodom hozzá. Mert nem akarom végigrohanni a következő tíz évet. Nem akarom, hogy az életem a végeláthatatlan feladatlistákból való felpillantás legyen. Itt akarok lenni, megélni minden pillanatát. Ki akarok feküdni abba a függőágyba, ami miatt újraépítettük a pergolát, amihez festékszórót vettünk, ami mellé szőlőket ültettünk, amik teremnek már – és amelyikbe még alig feküdtem bele. És feküdni akarok a fűben az eget bámulva és fűszálat rágcsálva. A dinnyétől ragacsos csupasz gyerekeimmel végigtársasozni a nyári estét.
Éppen ezért fájó szívvel, de lemondtam az ügyvezetői pozícióról, mert a közösség szolgálata után most a család van soron, meg a saját vállalkozásom, ami egyébként a jövő évek nagy feladata lesz.

De addig is, végigutaztam már a nyarat, holnaptól Ozora, aztán hegyi túra, augusztus végén pedig tizenhét napra lelépünk, bejárjuk Tenerifét, La Palmat és Gomerat (Jónás már be van sózva a vulkánok gondolatától is), szőlőteraszok közt megbúvó kis házakban  lakva, kihagyva minden turista attrakciót, vidámparkot és delfinshowt, barangolunk a hegyekben meg bámuljuk az óceánpartról a csillagokat.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum