1480

Újra van légkondi az irodában! Miután tegnap végigszaunáztuk a munkaidőt, ma már majdnem fázom a 24 fokban. Lassan elkészülök minden munkámmal, rendben akarok mindent itthagyni, mire szabira megyek.

Hétvégén anyámnál voltam, megstrandoltattam az unakaöcséimet-hugaimat, estére hulla lettem, ennek ellenére otthon még hajnal kettőig söröztünk-beszélgettünk a barátainkkal.

Vasárnap vidámparkban voltunk G. lányával és anyóssal. Ahoz képest, hogy el sem akartam menni, elég jól sikerült. Bár még el sem indultunk, és már felhúztam magam: G. miért tesz úgy az anyja előtt, mintha nekem bármilyen beleszólásom is volna ebbe a dologba?! Közel három évnyi harcba és szakításba  került az, hogy karácsony előtt találkozhattam a gyerekével – akkor elhozom, bazdmeg – hangulatban. Nagyjából rá is ment a kapcsolatunk. Többek között erre. Mert ő csak azt látja, hogy hogy elszarták az életét, hogy beleegyezése nélkül szültek neki egy gyerket. Ebben igaza is van. De azt egészet istenigazából ő szúrta el, mert nem képes gondolkodni. Kettőnk közül csak én tartottam nemnormálisnak, hogy a hétvégéket külön töltjük, ő náluk szórakozik, ebédel, kocsitmos, vacsorázik, együtt moziznak-kiránulnak, míg én otthon csücsülök. (Ha). Mindezt úgy, hogy én ott nem létezem, vagy ha igen, akkor is csak “azahülyekurva”, minhogy az “új” nő mindig az, még ha nem is ismerik. És a nő egyértelműen szerelmes belé. Aztán mint egy éve kiderült, nem csak gyereklátogatások voltak. Egy néhányszor más is megesett. Mindez akkor derült ki, mikor kb. egy éve szakítotunk. Egy hónapra. De én voltam olyan eszement barom, hogy megbocsátottam neki. Úgy tűnt, minden meg fog változni. Meg is változott, néhány hónapra. Csak én nem tudtam felejteni. Nem is tudok. Azóta nem nagyon jár oda, elhozza a lányt, néhányszor már találkoztam is vele. Én nem akarom tőle eltiltani, sőt. Csak rendezni a viszonyokat. De ezt azóta sem sikerült. Évek óta tartó háború, más frontokon is. Szerencsétlen gyerek. De azért vasárnap mint boldog család vidámkodtunk. Nem bírom tovább. Nem akarom tovább bírni. Már annyiszor elhatároztam, de mindig valami jobb lett egy időre, és így mégis csináltam. Pedig a hétköznapok néha olyan feledtetően jók, vagy vidámak, vagy nyugodtak. Pár hete ismét komolyan elbeszélgettünk a kapcsolatunkról. Nem akarja belátni, hogy ez nem működik. Mást akarunk. Én elég pontosan tudom, hogy mit, ő pedig egyáltalán nem, és nem is gondolkodik rajta. Pedig 36 évesen már neki is lassan tudnia kéne, nem lehet örökké felelőtlen egyetemistaként élni. Vagy mégis? Én mindenesetre már nem tudom kivárni. Fáradt vagyok. Szóval most olyan felfüggesztett állapotban vagyok, megbeszéltük, hogy egyelőre befejezzük a vizsgaidőszakot (ez már megtörtént), elmegyünk Párizsba, hogy más nyarát azért ne tegyük tönkre, és aztán majd meglátjuk. Erősnek kell lennem, hogy meg tudjam tenni. Annak ellenére, hogy még mindig szeretem valahol. Kihalófélben. Félek, hogy nem fogom tudni megtenni. Annyival könnyebb lenne maradni, pár dolgot megtanulni eltűrni, és egy szép kis langyos életet élni, célokról lemondani, és a jó kis langyos mocsárban elengedni magam. Ami aztén persze lehúzna és megfolytana, de az most nem fontos. Úgy érzem, ez az utolsó esélyem, hogy változtassak az életemen, és megpróbáljak egyedül vagy valakivel egy olyen életet élni, amelyet értékesnek és tartalmasnak nevezhetek. Tehát most vár rám egy furcsa nyaralás, aminek azért örülök, és aztán kezdhetek lakást keresni, csomagolni, szakítani. Gyönyörű nyárnak nézünk elébe…

1481

 

1482

Sikerült minden vizsgám, vége!!!! Legalábbis szeptemberig. Ennek örömére ma bent jól be is sütiztünk. A könyveket pedig bedobozoltam.

Most voltam fodrásznál, lassan visszanyerem eredeti hajszínemet. Volt egy botor próbálkozásom, és egy jó fél évig közel szőke voltam, de azt nem nekem találták ki, de most már legalább tudom. Manapság már amúgy is ritkának számít a barna haj. Múltkor megfigyeltem előadáson, a 450 fő háromnegyede lány volt, és a lányok háromnegyede is szőke vagy szőkés, aztán ott van még a vörös vagy piros, és elvétve néhány barna. Mintha skandináviában volnánk 🙂

Sajnos a fogorvost még mindig nem felejthetem el, pedig már rengeteg időt és pénzt áldoztam rá, de még mindig előjött egy gyökérkezelnivaló. Sajnos már csak a jövő hétre kaptam időpontot, de máshoz nem szívesen megyek.

Ma végre volt időm felhívni néhány – már elhanyagolt – barátomat, de még mindig sok az elmaradásom. Igazából nincs túl sok barátom, de legalább azokat a kapcsolatokat kell ápolni, amik már megvannak. Nincsenek gyerekkori barátaim, pedig tök jó lehet. A legrégibb középiskola utolsó éveiből való, de vele is több évre megszakadt a kapcsolatom, de sikerült azt is felmelegíteni, múlt héten voltam épp az esküvőjén.

Épp most következik a Vágyalku a Ghymestől. Szeretem. Szeretem a katarzist a zenében.

 

 

 

 

 

1483

Baumgartner pontot szerzett!!! Nem túl szimpi a srác, de azért örülök neki. Öreg osztrák barátosnémmel együtt szurkoltunk telefonon. Szeretem az öreglányt. 🙂

Ma van az utolsó hajrá, holnap az utolsó vizsga, szociológia. Vicces, hogy jobb jegyeim vannak, mint középiskolában voltak, még így munka mellett is… 🙂 Holnap azt hiszem a munkahelyen pezsgőzés lesz (félszáraz – a kolléganőm óhajára) hálából, hogy eltűrtek az utóbbi másfél hónapban 🙂

Itthon G-vel megbeszéltük a dolgokat, még aznap késő éjjel. Annak azért örülök, hogy nem tudunk úgy nyugodtan elaludni, hogy még nem beszéltük meg a dolgokat. “..a nap le ne menjen a ti haragotokon…”

Teresa ismét írt. Hogy elfelejtette, mikor van a születésnapom. Annyira aranyos és törődő kisány, és annyira sajnálom, hogy olyan hihetetlenül elhanyagolják a szülei. Pedig annyi szeretetet tud adni, és olyan hálás, ha egy kicsit is foglalkoznak vele. Néha aggódom érte, mi lesz így belőle, ilyen szeretethiányban felnőve. Én mindenesetre megigértem neki, hogy idén nyáron elviszem sátorozni.

 

1484

 

 

Itthon: Úgy teszünk, mintha. Úgysem bírjuk sokáig.

Hazafelé kimentem megint a Kamaraerdei parkba, de igen hamar kitessékeltek, monván hogy csak strandnapokon lehet látogatni délután öttől, ha nincs rendezvény. Éredekes, a múltkor nem szólt senki. Most láttam csak, hogy ott iskola és óvoda is működik.

Átmentem Kamaraerdőn, mire beértem volna, már kint is voltam, Budatétényben. Szép környék, kicsit körülnéztem ott is. Aztán Budafok, a Duna-part, végül elértem a Lágymányosiig. Gyakran járok arra, de csak most tűnt fel hogy ott van egy öböl. Elég szemetes, de örültem, hogy mindennapi útvonalamhoz közel egy kis zöldet találtam. Letelepedtem a félsziget végén, élveztem a csendet (leszámitva a Budai Malom zaját), sőt még egy kicsit tanultam is. Hazafelé az öböl melletti gyár vagy mi portásával szóba elegyedtem, kiderült, hétfőtől már ide se jöhetek be: megvették, egy új lakópark fog itt épülni. Szuper. De azért az öreg rendes volt, szeretek így idegenekkel elbeszélgetni, most is mesélgetett vagy fél órát 🙂

Mai kis kirándulásom eredménye még, hogy leégett a vállam…

Viszont a napnak köszönhetően már jól néz ki a koviubi a konyhában. Már évek óta nem csináltam.

 

1485

Nem ez a legideálisabb időpont egy blog elkezdéséhez, de most van megbeszélnivalóm magammal.

Nem ez lesz a legjobb olvasnivaló, de nem is arra készül. Ez napló.

Lassan véget ér a vizsgaidőszak, idegeim már pattanásig feszültek.

Még jó, hogy szeretem a munkám és a munkatársaim. Ilyen téren ritka szerencsésnek mondhatom magam.

Reggel a Földmérési hivatalban kezdtem, céges ügy, taxit hívtam. Aki hazafelé majdnem kinyírt, 120-al száguldoztunk a reggeli forgalomban az Andrássyn. Lévén hogy még fiatal vagyok és nem nagyon akarok meghalni, inkább csak hazáig vitettem magam, választva ezzel a kerékpáros munkábamenetelt.

A zuhanyzóban csobogott a víz. G. még otthon volt. A számítógép látáványosan az utóbbi másodpercben újraindítva, s ő meztelenül áll a szoba közepén. Ijedt tekintetét látva értetlenül álltam, míg ki nem bökte: pornót nézett. Megzavartam a drágát… Rohannia kell, 10-re a BM-be kell lenni, nem késhet el, majd este beszélünk róla.

Lassan el kell fogadnom, hogy a férfiak már csak ilyenek. Teljesen természetes. Fiatal pár, három éve együtt, és csupán a változatosság hiánya miatt.

Tényleg így kell ennek lennie? ez így normális? Én vagyok az egyetlen nő, aki ki meri mondani, hogy ez zavarja? Sokakkal beszélgettem már hasonló dolgokról. A nők válasza általában az, hogy “ezt azért nem várhatod el tőlük”, “már csak ilyenek”, és “hogy legalább nem csal meg” (?). Soknál még egy kis kurvázás is belefér, persze nem nyíltan, de amitnemtudokaznefáj alapon szemet hunynak a dolog felett.

Én vagyok az egyetlen abnormális a városban. Kellett nekem szép családban, szerető szülők közt (bár nehéz gyermekkorban) felnőni, most ez a keresztem, hogy olyan dolgokat tartok normálisnak, ami nem létezik. Talán meg kellene szoknom. Ez így természetes, jó és elfogadható…

Azért egy órás bicikliút kicsit kitisztítja az ember agyát, most is jót tett. És az íróasztalomon nagy tál cseresznye várt: főnökéknél épp most érik.

Ma csak kettőig dolgozom, talán kimegyek még egy kicsit a zöldbe, tanulnom kell ugyan, de ott is lehet.

26 éves vagyok. Lassan el kell döntenem, hogyan akarok élni, milyen életet és kivel. Már amennyire ez eldönthető.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum