1482

Sikerült minden vizsgám, vége!!!! Legalábbis szeptemberig. Ennek örömére ma bent jól be is sütiztünk. A könyveket pedig bedobozoltam.

Most voltam fodrásznál, lassan visszanyerem eredeti hajszínemet. Volt egy botor próbálkozásom, és egy jó fél évig közel szőke voltam, de azt nem nekem találták ki, de most már legalább tudom. Manapság már amúgy is ritkának számít a barna haj. Múltkor megfigyeltem előadáson, a 450 fő háromnegyede lány volt, és a lányok háromnegyede is szőke vagy szőkés, aztán ott van még a vörös vagy piros, és elvétve néhány barna. Mintha skandináviában volnánk 🙂

Sajnos a fogorvost még mindig nem felejthetem el, pedig már rengeteg időt és pénzt áldoztam rá, de még mindig előjött egy gyökérkezelnivaló. Sajnos már csak a jövő hétre kaptam időpontot, de máshoz nem szívesen megyek.

Ma végre volt időm felhívni néhány – már elhanyagolt – barátomat, de még mindig sok az elmaradásom. Igazából nincs túl sok barátom, de legalább azokat a kapcsolatokat kell ápolni, amik már megvannak. Nincsenek gyerekkori barátaim, pedig tök jó lehet. A legrégibb középiskola utolsó éveiből való, de vele is több évre megszakadt a kapcsolatom, de sikerült azt is felmelegíteni, múlt héten voltam épp az esküvőjén.

Épp most következik a Vágyalku a Ghymestől. Szeretem. Szeretem a katarzist a zenében.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum