1480

Újra van légkondi az irodában! Miután tegnap végigszaunáztuk a munkaidőt, ma már majdnem fázom a 24 fokban. Lassan elkészülök minden munkámmal, rendben akarok mindent itthagyni, mire szabira megyek.

Hétvégén anyámnál voltam, megstrandoltattam az unakaöcséimet-hugaimat, estére hulla lettem, ennek ellenére otthon még hajnal kettőig söröztünk-beszélgettünk a barátainkkal.

Vasárnap vidámparkban voltunk G. lányával és anyóssal. Ahoz képest, hogy el sem akartam menni, elég jól sikerült. Bár még el sem indultunk, és már felhúztam magam: G. miért tesz úgy az anyja előtt, mintha nekem bármilyen beleszólásom is volna ebbe a dologba?! Közel három évnyi harcba és szakításba  került az, hogy karácsony előtt találkozhattam a gyerekével – akkor elhozom, bazdmeg – hangulatban. Nagyjából rá is ment a kapcsolatunk. Többek között erre. Mert ő csak azt látja, hogy hogy elszarták az életét, hogy beleegyezése nélkül szültek neki egy gyerket. Ebben igaza is van. De azt egészet istenigazából ő szúrta el, mert nem képes gondolkodni. Kettőnk közül csak én tartottam nemnormálisnak, hogy a hétvégéket külön töltjük, ő náluk szórakozik, ebédel, kocsitmos, vacsorázik, együtt moziznak-kiránulnak, míg én otthon csücsülök. (Ha). Mindezt úgy, hogy én ott nem létezem, vagy ha igen, akkor is csak “azahülyekurva”, minhogy az “új” nő mindig az, még ha nem is ismerik. És a nő egyértelműen szerelmes belé. Aztán mint egy éve kiderült, nem csak gyereklátogatások voltak. Egy néhányszor más is megesett. Mindez akkor derült ki, mikor kb. egy éve szakítotunk. Egy hónapra. De én voltam olyan eszement barom, hogy megbocsátottam neki. Úgy tűnt, minden meg fog változni. Meg is változott, néhány hónapra. Csak én nem tudtam felejteni. Nem is tudok. Azóta nem nagyon jár oda, elhozza a lányt, néhányszor már találkoztam is vele. Én nem akarom tőle eltiltani, sőt. Csak rendezni a viszonyokat. De ezt azóta sem sikerült. Évek óta tartó háború, más frontokon is. Szerencsétlen gyerek. De azért vasárnap mint boldog család vidámkodtunk. Nem bírom tovább. Nem akarom tovább bírni. Már annyiszor elhatároztam, de mindig valami jobb lett egy időre, és így mégis csináltam. Pedig a hétköznapok néha olyan feledtetően jók, vagy vidámak, vagy nyugodtak. Pár hete ismét komolyan elbeszélgettünk a kapcsolatunkról. Nem akarja belátni, hogy ez nem működik. Mást akarunk. Én elég pontosan tudom, hogy mit, ő pedig egyáltalán nem, és nem is gondolkodik rajta. Pedig 36 évesen már neki is lassan tudnia kéne, nem lehet örökké felelőtlen egyetemistaként élni. Vagy mégis? Én mindenesetre már nem tudom kivárni. Fáradt vagyok. Szóval most olyan felfüggesztett állapotban vagyok, megbeszéltük, hogy egyelőre befejezzük a vizsgaidőszakot (ez már megtörtént), elmegyünk Párizsba, hogy más nyarát azért ne tegyük tönkre, és aztán majd meglátjuk. Erősnek kell lennem, hogy meg tudjam tenni. Annak ellenére, hogy még mindig szeretem valahol. Kihalófélben. Félek, hogy nem fogom tudni megtenni. Annyival könnyebb lenne maradni, pár dolgot megtanulni eltűrni, és egy szép kis langyos életet élni, célokról lemondani, és a jó kis langyos mocsárban elengedni magam. Ami aztén persze lehúzna és megfolytana, de az most nem fontos. Úgy érzem, ez az utolsó esélyem, hogy változtassak az életemen, és megpróbáljak egyedül vagy valakivel egy olyen életet élni, amelyet értékesnek és tartalmasnak nevezhetek. Tehát most vár rám egy furcsa nyaralás, aminek azért örülök, és aztán kezdhetek lakást keresni, csomagolni, szakítani. Gyönyörű nyárnak nézünk elébe…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum