1341

Még szombaton meghívott bennünket G. unokatestvére a felesége születésnapjára.
Hányinger-társaság. Kiégett emberek a társadalom valamelyik magas polcáról, öntudatos kis k*vák, majomparádé.
De nem is erre akarok kilyukadni. (Bár G. belement, hogy a hónap közepé meglátogassanak minket, de bármily bunkóság is, arra a napra lesz valami halaszthatatlan programom).

Szóval, mivel nem tudtam, és nem is akartam elvegyülni e díszes társaságban, lementem a pincébe, ahol nagy örömömre találtam egy zongorát.
Tizenéves korom óta zongorázok (meg játszom még egy csomó hangszeren) de mivel zeneiskolának még csak a közelében sem jártam – elég szarul de annál nagyobb lelkesedéssel. Magam tanultam, kevés komolyzenével, kotta nélül hallás után, felszabadultan és szívből.

Utoljára egy éve játszottam, és most először meglepetéssel, utána elkeseredéssel tapasztaltam, hogy nem megy.
Többször hagytam már ki hosszabb időket, de néhány perc után mindig belejöttem. Most viszont nem.
Igaz hideg volt, el  voltak gémberedve az ujjaim, zavartak fönt az emberek és feszélyezett az is, hogy G. néz. Még sose látott zongorázni.
Becsülöm a kitartását, mert nem lehetett valami kellemes, amit ott alakítottam.
És nem az frusztrált a legjobban, hogy nem játszom jól, hanem olyan érzés volt, mintha elment volna a hallásom. Erőlködnöm kellett. Koncentrálni a hangokra, hogy vajon most merre tovább. Egy órán át erőlködtem, de nem történt javulás. Csak a kezem remegett már folyamatosan. Mintha elvesztettem volna egy érzékszervemet.

Ezt megcáfolandó vasárnap, mikor egy órára senki nem volt otthon, elővettem a fuvolát is, hogy na én most majd megmutatom… (persze csak szép csendben, mert elég lelombozó, ha fújsz egyet a hangszerbe, és odalent felhangosítják a tévét), és sajnos ez sem ment. Persze mondhatnám hogy most a szomszéd zavart meg a takarítás utáni fáradtság…

Ennyi volna? Ezt csak nem lehet elfelejteni?! Egy éve kint naponta több órát játszottam, és már ennyire nem megy? Pedig pont stressz ellen volt jó. Ez volt a fő ellenszerem. Örömzene.

Kínomba azt találtam ki, hogy be fogom hozni ide az irodába legalább a fuvolát, és este mikor már mindenki elment, nyugodtan játszhatok: itt nem zavarok vele senkit, nincsenek szomszédok.

Annyi mindent kéne csinálni meg tanulni meg tapasztalni. Olyan kevés az idő. És még ezt a keveset is hülyeségekre használjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum