1310

Tegnap végre találtam egy méregdrága üzletben mellényt. Ugyan nem V-nyakú és egy fél számmal nagyobb.

Bosszantó, hogy ha valami nem divat, azt NEM LEHET KAPNI! Sem olcsó sem drága boltba, se piacon, se turkálóba, SEHOL!
Minden eszközzel bele akarnak kényszeríteni, hogy eldobjam a saját ízlésemet és véleméynemet, és parancszóra váltogassam a kedvenc színeimet és fazonjaimat: tegnap a rózsaszínt imádjuk, a türkiztől undorodunk, de ma az a divat, úgyhogy elkezdjük gyorsan azt szeretni?!

Egyébként évek óta olyan érzésem van, hogy engem koppint le a divat: két éve vettem rózsaszín fölsőket, mert utáltam, hogy mindenki feketébe jár, idén nyáron ugye minden nőn ez volt. Ugyanez volt a tendencia a halásznadrággal, a mályva színű kordnadrágommal, a siltes sapkámmal, a cipőmmel és még sorolhatnám. Megveszem, mikor még senki emberfia fel nem venné, aztán egy év múlva divatba jön, és lőttek az egésznek.

Eszembe jutott egy érdekes példa: a tavalyi Saarbrückeni céges rendezvényünkön egyik este egy egész normális és jóképű hapsi mellett ültem, aki nagyon érdekes cipőt viselt:a fekete bőrcipőjén zöld kerszetpántok voltak. Borzasztóan sajnáltam szegényt, hogy ortopéd cipőt kell hordania, ráadásul ilyen rondát.

Idén mindenki ilyen ortopédciőt kezd hordani: ez az új divat, a kereszt-tépőzáras cipő. És már nem is tűnik ortopédnak. Csak mert valaki azt mondta, hogy ez a divat?!

1311

Reggel összefutottam a szomszéd öregasszonnyal.
Jaj szervusz kedveském– kiált, és szólít a nevemen – hogy vagy angyalom?
Hónapokkal ezelőtt, még nyáron segítettem felvinni a  szatyrait, miután felcaplattam a biciklimmel, és a három emelet alatt mesélgetett az ő biciklizős idejéről, hogy még férfibiciklivel is tudott! Az ajtaja előtt még futólag megkérdezte a nevem, és azóta most láttam először.
Meghatódtam. Én elfelejtettem az ő nevét.

Más: hosszú idő óta most eszem előszőr jóízüen almát. Harsogva ropog a fogaim alatt, csöpög a leve az államon: és végre nem kell tartanom attól, hogy valamelyik gyökérkezelt fogam beletörik.

1312

Pénteki izgalmam teljese felesleges volt: ötöst kaptam! jól indul az év! 🙂 G. ráadásul maximumpontszámmal végzett. Sose hittem volna magamról, hogy ilyen eminens kis picsa leszek, hogy még az is számítson, hogy ki hány ponttal kap ötöst…:)

Ennek örömére a szombati tanítás első órája után leléptünk, és inkább elmentünk nagybevásárolni meg G.-nek kabátot venni. Olyan jó hosszú volt így a hétvége, hogy nem csak a vasárnapból állt!

G.-nek hétévégén megint világvége hangulata volt. Néha komolyan felpofoznám. Igen: nehéz és stresszes életet folytat, de SEMMIT nem tesz azért, hogy ez megváltozzom.
Most kapott pl. egy jó ajánlatot egy kötött, normális állásra, de még csak arra sem hajlandó, hogy megnézze. És azért abból a pénzből is meg lehetne élni. De nem. Csak sír, hogy milyen szar meg milyen sok a munka.
Meg a gyerek, hogy folyton programot kell kitalálni. Miért kell programot kitalálni?!
Egy gyerek azt is élvezi, ha nem a vidámparkba viszik, hanem mondjuk otthon gyurmáznak vagy bújócskáznak vele. De ő csak stresszel, utálja ilynkor az egészet, úgy érzem engem is, aki ezt elvárja tőle. Mármint azt, hogy ne ott töltse a vasárnapot velük, az exnőnél, meg exszeretőnél, hanem hozza el a gyereket. Azt hiszem ez valahol érthető és normális.
De neki nyilván sokkal egyszerűbb volna odamenni, leülni, egy mesét végignézni megebédelni, és ezzel az egészet kipipálni.

Jelelnleg ugye – ideiglenesen – barátainkkal együtt négyen élünk a háztartásban, és kívülről nézve ő áll a legjobban: ő a legokosabb, neki van a legjobb munkája, legjobb pozíciója, messze a legjobb keresete, egyedül neki van lakása és autója, és nem tudok mit venni neki karácsonyra, mert mindent meg tud venni magának, amit csak szeretne. Rendben van a családja, vannak barátai és sokan szeretik, normálisan néz ki és társaságban még humora is van. És nem utolsósorban van egy főnyereménnyel felérő barátnője (haha, ennyire azért ne legyünk viccesek) …
A barátainknak nem készül el a házuk, már augusztusban kész kellett volna lennie, a bank követel, a kivitelező kórházban (ami ebben az esetben előzetest jelent, csak tagadják), és  ők nemsokkal minimálbér fölötti keresettel.
Az én legdrágább vagyontárgyam a koronáim a számban, aztán meg a biciklim. Nem vagyok kiemelkedően okos, kevés barátom van és én vagyok a fekete bárány a családba, akit mindenki egy kis tartózkodással kezel, kicsit úgy mint egy AIDS-est: sajnálattal de borzongással, és egy kis szemrehányással, hogy miért nem vigyáztál jobban. És még sorolhatnám.

Mégis mindannyian boldogabbak vagyunk nála. És még irígykedik a barátunkra, hogy milyen jó neki, hogy milyen keveset dolgozik. Persze, csak arra nem gondol, hogy mennyit keres. Egyébkén ő is bámikor megtehetné.
Minig vágyik valamire, de árat nem hajlandó semmiért fizetni. Tényleg meg kéne pofozni, hogy ébredjen már fel, vegye már észre hogy milyen szerencsés, és hogy változtasson azon, amivel nem elégedett. Megteheti.

1313

Görcsbe áll a gyomrom és izzad a tenyerem: pedig vizsgák miatt nem szokott.
Tegnap egész elhitettem magammal, hogy már jól tudom az anyagot. Ma -minekutána meglepő gyorsasággal végeztem a pályázatok összehasonlításával – megcsináltam egy mintavizsga feladatsort, és most már közel sem vagyok biztos ebben. Pedig két óra mólva már ott fogok görnyedni a mártixok felett…

Igaz, már most van két pontom a százból: tegnap találtam két hibát a feladatgyűjteményben, és ez így jutalmazzák.
Kéne még keresnem vagy 60-at …

1314

Tegnap este a tanulás közbe beiktatott szünetembe kipróbálgattam a cégünk karácsonyi ajándékait:

Felhúztam a 44-es méretű, de nagyon jó meleg kötött zoknit, a bort nem bontottam ki, az átlátszó gömbről a mai napig sem tudom, micsoda, de a mazsolás stollét majd mind megettem.
És begyújtottam a kandallóba. Csakhogy nincs kandallónk. De kaptunk egy háromféle kandallótüzet (nyílt tűzhelyű, klasszikus, zárt és kics) imitáló DVD-t. Szabadon választható mindhárom variációhoz tűzropogás vagy klasszikus zene. Besötétítettem a szobába, és odaálltam a tévéhez melegedni. És közben olyan jóízűen kacagtam, hogy a könnyem kicsordult. Irtó vicces volt.
De azért aranyos. Meg nagyon szeretem a kandallókat, és azt hiszem kicsit piromán is vagyok…

A DVD borító hátoldalán az utosó sorban az alábbi mondat állt:
Figyelem! Kérjük vegye figyelembe (és figyelmeztesse szomszédait is) hogy e DVD esetében nem valódi tűzről van szó, ez csupán a televíziókészülékben látható. Ezért kérjük, ne hívják a tűzoltóságot!
Ez azoknak az embereknek szól, akik perlik a céget, mert nem volt a mikróra írva, hogy ne tegye bele a macskát, mert nem arra való?!
Esetleg még odaírhatták volna, hogy a programtól ne várjunk fűtés-számla csökkenést, és a gesztenyét vagy sülttököt sem fogjuk tudni megsütni benne…

1315

Tehát akkor Amsterdam.

Korá reggel kitornáztam magam a Düsseldorfi hotelszobám 70 cm magas ágyából, és gyors reggeli után már a pályaudvaron dideregtem. Könyvesboltba elhagytam a kofferom, frászt hozva ezzel az eladónőre, mert arrafelé a magányosan álló csomagok olykor fel szoktak robbani.
A vonaton idővel a számat is sikerült becsukni: otthonos helyiségek, komfortos, tiszta WC-k (mozgássérült is!), külön helyiség a kisgyermekkel utazóknak, zeneadók fülhallgatóval, konektor notbookhoz és még sorolhatnám. Csak sajnos ennyi luxus ellenére is hideg volt.

Útközben a szakadó esőn keresztül a csatornázott földművelés (vagy mi) sajátosságait figyeltem.

Amsterdamba érve vettem egy 24 órás jegyet, és mivel sehol nem találtam a 20-as villamost, ami állítólag a városnéző villamos, és még a hotelhez is vitt volna, a 2-essel utaztam oda.
A villamosra csak érvényes jeggyel lehet felszállíni, melyet a vezető, vagy a hátsó ajtónál ülő kalauz kezel és árusít. A többi ajtó csak leszállásra használható.

A keresett utcát hamar megtaláltam, a megadott házszám azonban nem létezett. Az eső ismét rákezdett, és káromkodva rakosgattam le e csomagjaimat a földre, hogy előbányásszam az esernyőmet.
Merthogy ugye cipeltem a munkavédelmi sisakon keresztül a lopott bögrékig mindent magammal.
Most említeném meg, hogy Hollandiában az eső nem úgy esik, mint nálunk: ha csak átszaladsz az utcán is a bugyidig elázol.

Nagy nehezen mégis megleltem a hotelt, ahol miután a pultban ülő két néger ( vagy manapság mit is szabad mondani? szóval én ezalatt semmi rosszat nem értek) fiatal féórás veszekedését végigdideregve végre becsekkoltam, és egy indiai mezítlábas fiú felvezetett a szobámba (csomagot vinni nem segített, pedig a lépcső vagy hatvan fokos volt) és elémtárult a legundorítóbb és leghidegebb szoba, amit valaha láttam. 80 Eurós szállás! Esküszöm, hogy nálunk a vidéki cigányok is különbül élnek! De ez még nem is volna baj, ha melegebb volna bent 10 foknál. Addigra már annyira ideges voltam, hogy sírvafakadtam.
Ebben a gyönyörű szobában nem volt tovább maradásom, így hát nyakamba vettem a várost.

Kicsit úgy éreztem magam, mint desney-landben: vadul kanyargó villamosok a mesebeli és frissen felújított épületek között.
Az egész napom úgy töltöttem el, hogy tervek nékül róttam az utcákat, hol a belváros, hol a szélek vonzottak jobban. Kimentem olyan helyekre is, ahol nem jár túrista, és csak a háziasszony vásárol az óriási tömbsajtokból a piacon.
A belváros bűzlött a marihuánától, néha komoly hányinger fogott el emiatt.
A szexboltok kirakatait ellenben viccesnek találtam, szinte kizárólag vibrátorokat állítottak ki, azokat azonban minden színben, alakban és méretben, némelyik mellett még egy lónak is erős kisebbségi koplexusa lett volna.

Olykor-olykor bementem egy üzletbe melegedni, de nem nagyon vásároltam, mert néhol egy fél havi fizetésembe került egy nadrág. G.-nek vettem egy szép pulóvert meg Heinekenes pólót, magamnak meg egy szoknyát és egy fölsőt. Meg még eg ypár ajándékot. És persze Amsterdamos bögrét, ugyanis minden utamról szoktam hozni egy “helyi” bögrét.
Este – mivel nem volt kedvem hazamenni jegslakosztályomba – úgy döntötte, villamosozni fogok. Jegyem van, és majd a jó kis fűtött villamos ablakából szemlélem a várost. A piroslámpás negyedbe egyébként egész nap nem botlottam bele, csak másnap reggel. Pedig addigra már szinte minden utcát bejártam.
Szóval találomra felpattantam a 25-ös villamosra a Dam-nál, jót ücsörögtem rajta, hallottam ugyan, hogy bemondanak valamit a végállomásról meg kerülőútról, de nem nagyon érdekelt, mert nem volt határozott célom. Lassan viszont szerttem volna már villamost váltani, de sehogy sem érünk a Centraal-hoz. Némelyik megálló már gyanúsan ismerősnek tűnt, de biztos csak akkor lettem, mikor már harmadszor hallottam a Keizersgracht-ot, hogy én bizony körbe-körbe furikázok.

A szállásra érve az asztal sarkán eltört a liter eperturmixom is, az összes cuccom rózsaszín lében úszott, ráadásul a száradási idő 12 fok alatt jelentősen lelassul.
Fejemre húzott lepedővel feküdtem az erősen emberszagú pokróc alatt, farmerban és az összes pólómban és pulóveremben. A lepedőn át beszűrődő lámpa fényében olvastam még egy darabot, aztán átvirasztottam az éjszakát.
Reggel nem zuhanyoztam, mert a zuhanyt ebben az esetben csak egy lyuk jelentette a földön, ami tele volt szőrökke. Meg mert k*va hideg volt, és nem akaródzott megválni a bemelegített ruháimtól.
A fürdőbeli higéniára való tekintettel a reggelitől is eltekintettem.
Kicaplattam a pályudvarra, 5,50-ért elhelyeztem a csomagjaimat egy megőrzőbe és elindultam reggelit keresni.
Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi bicikli ven mindenütt az utcákon (bicikliutakkal egyetemben), a legszembetűnőbb azonban a pályaudvari emeletes biciklitárolóház volt.

Igan, a fák mögötti hosszú emeletes szerpentinen is többezer bicikli parkolt.
Egy órára már valóban szinte az össze belvárosi utcát bejártam és nagyjából a felolvaszthatatlanságig átfagytam.
Némelyik épület nem nagyon bírta az ingoványos talajt, de még tartották magukat.
Mint megtudtam, a Centraal Station hatalmas épületének alapzatához 8000 fát használtak cölöp gyanánt, hogy a stabilitást biztosítai tudják.

Visszafelé a vonaton még mindig hideg volt, viszont a velem szemben ülő spanyol lány megosztotta velem a mandarinját.

Düsseldorfba minden zárva volt, bosszúbol egy nagyot ettem, a repülőből a karácsonyfadísz-városokat figyeltem és sajtos szendvicset ettem.

Idén nem vesztették el a bőröndöm.

G. virággal várt a reptéren.

1316

Van fotosoppom!!! Túljártam a rendszergazdáink eszén, és szereztem egy installálódni nem akaró másolatot.
Ha ez a megoldás működik, talán mégis van remény, hogy használhatóvá tudom varázsoni a gépem.
Tegnap kínomban Paint-tel dolgoztam – majdnem sírvafakadtam.

Most úgy nézek ki, mint egy ortopéd rendőrnő pisztoly-vállpánttal.
Behoztam ugyanis a hátkiegyenesítő emlékeztetőmet, amit otthon sose hordtam. Egy kb. öt centi széles, két méter hosszú tépőzáras végű gumiszalag, ami a nyakon meg háton keresztbetekeredve rögzül és teszi kényelmetlenné a görnyedést.
Egyébként ruha alatt tökéletesen elrejthető, és napi egy-két óra viselet állítólag elegendő. Csak sajnos néhany napi viselet után hónapokig képes vagyok megfeledkezni róla.
Viszont mikor újra eszembe jut, jókedvre derítem vele a kollégákat, akik ilyenkor nagyon örülhetnek, hogy én ortopéd vagyok, ők meg nem, és elterül az arcukon az egészség boldog tudata. 🙂

1317

Egyszerűen nincs időm befejezni az útibeszámolómat.
Egyébként kedvelt főnököm mostanában igen stresszes, meg házat épít, így az ő munkái mindig nálam kötnek ki. Szerencsére holnap lelép egy hétre Angliába.

Teresa  a múltkori levelében mesélte, hogy megismerkedett egy fiúval, és találkozni fog vele, meg hogy mennyire szerelmes. A guta ütögetett, hogy egy majdnemgyerek miért megy eset randizni, de nem akartam kapásból lehurrogni, mert pont azért bízik meg bennem, mert nem tiltással, hanem nézőpontokkal vagy véleményekkel találkozik.
A következő levelében – szégyenszemre kicsit megkönnyebbültem – mesélte, hogy a randi ugyan jó volt, és a fiú is tettszett neki, de az valaki mást szeret, annak ellenére, hogy nagyon kedveli Teresat is.
Aztán – nehogy hosszú ideig nyugodt legyek – hétvégén ismét találkoztak, a srác addigra már nem volt másba szerelmes, ha pedig valakibe igen, akkor állítólag belé. Úgyhogy jön az újabb randi, szerencsére Teresa is kicsit gyanúsnak találja ezt a szeret-nemszeret játékot, és sokkal óvatosabb.

Úgy elgondolkodtam, hogy ha ez a kislány (?) a sajátom lenne, megütne a guta. Pedig igazán a jobbak közül való. Mégsem tilthatnám el erővel, maximum mindent megtehetnék azért, hogy úgy nőljön fel, hogy a helyén legyen az esze. És csak reménykedhetek, hogy tinikorában is meg fog bízni bennem.

Mellesleg itt kislányozok egy 14 éves lányt – én ebben a korban már roppantul felnőttnek képzeltem magam.
Magasságos, nem lehet egyszerű lelkiisemretes tini-szülőnek lenni…

1318

Tarararááááááááááá!
Elkészült a naplementés blogom, kicsit ágrólszakadt ugyan, mert – mint ismeretes – nem állnak megfelelő eszközök rendelkezésemre, de legalább van.
Majd csinálok jobboldalt önreklámot is. Addig is íme: Napi naplementéim

 

1319

Reggel felhőtlen égből esett az eső, a reggeli napfényben kékesen csillogott a távoli Erzsébet-híd, és egy szivárvány – egyik vége a Ferenciek-terén, masik a Gellért hegy mögött ért földet – lábai közé vette a Dunát.
Szinte giccses.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum