Tehát akkor Amsterdam.

Korá reggel kitornáztam magam a Düsseldorfi hotelszobám 70 cm magas ágyából, és gyors reggeli után már a pályaudvaron dideregtem. Könyvesboltba elhagytam a kofferom, frászt hozva ezzel az eladónőre, mert arrafelé a magányosan álló csomagok olykor fel szoktak robbani.
A vonaton idővel a számat is sikerült becsukni: otthonos helyiségek, komfortos, tiszta WC-k (mozgássérült is!), külön helyiség a kisgyermekkel utazóknak, zeneadók fülhallgatóval, konektor notbookhoz és még sorolhatnám. Csak sajnos ennyi luxus ellenére is hideg volt.
Útközben a szakadó esőn keresztül a csatornázott földművelés (vagy mi) sajátosságait figyeltem.
Amsterdamba érve vettem egy 24 órás jegyet, és mivel sehol nem találtam a 20-as villamost, ami állítólag a városnéző villamos, és még a hotelhez is vitt volna, a 2-essel utaztam oda.
A villamosra csak érvényes jeggyel lehet felszállíni, melyet a vezető, vagy a hátsó ajtónál ülő kalauz kezel és árusít. A többi ajtó csak leszállásra használható.
A keresett utcát hamar megtaláltam, a megadott házszám azonban nem létezett. Az eső ismét rákezdett, és káromkodva rakosgattam le e csomagjaimat a földre, hogy előbányásszam az esernyőmet.
Merthogy ugye cipeltem a munkavédelmi sisakon keresztül a lopott bögrékig mindent magammal.
Most említeném meg, hogy Hollandiában az eső nem úgy esik, mint nálunk: ha csak átszaladsz az utcán is a bugyidig elázol.
Nagy nehezen mégis megleltem a hotelt, ahol miután a pultban ülő két néger ( vagy manapság mit is szabad mondani? szóval én ezalatt semmi rosszat nem értek) fiatal féórás veszekedését végigdideregve végre becsekkoltam, és egy indiai mezítlábas fiú felvezetett a szobámba (csomagot vinni nem segített, pedig a lépcső vagy hatvan fokos volt) és elémtárult a legundorítóbb és leghidegebb szoba, amit valaha láttam. 80 Eurós szállás! Esküszöm, hogy nálunk a vidéki cigányok is különbül élnek! De ez még nem is volna baj, ha melegebb volna bent 10 foknál. Addigra már annyira ideges voltam, hogy sírvafakadtam.
Ebben a gyönyörű szobában nem volt tovább maradásom, így hát nyakamba vettem a várost.
Kicsit úgy éreztem magam, mint desney-landben: vadul kanyargó villamosok a mesebeli és frissen felújított épületek között.
Az egész napom úgy töltöttem el, hogy tervek nékül róttam az utcákat, hol a belváros, hol a szélek vonzottak jobban. Kimentem olyan helyekre is, ahol nem jár túrista, és csak a háziasszony vásárol az óriási tömbsajtokból a piacon.
A belváros bűzlött a marihuánától, néha komoly hányinger fogott el emiatt.
A szexboltok kirakatait ellenben viccesnek találtam, szinte kizárólag vibrátorokat állítottak ki, azokat azonban minden színben, alakban és méretben, némelyik mellett még egy lónak is erős kisebbségi koplexusa lett volna.

Olykor-olykor bementem egy üzletbe melegedni, de nem nagyon vásároltam, mert néhol egy fél havi fizetésembe került egy nadrág. G.-nek vettem egy szép pulóvert meg Heinekenes pólót, magamnak meg egy szoknyát és egy fölsőt. Meg még eg ypár ajándékot. És persze Amsterdamos bögrét, ugyanis minden utamról szoktam hozni egy “helyi” bögrét.
Este – mivel nem volt kedvem hazamenni jegslakosztályomba – úgy döntötte, villamosozni fogok. Jegyem van, és majd a jó kis fűtött villamos ablakából szemlélem a várost. A piroslámpás negyedbe egyébként egész nap nem botlottam bele, csak másnap reggel. Pedig addigra már szinte minden utcát bejártam.
Szóval találomra felpattantam a 25-ös villamosra a Dam-nál, jót ücsörögtem rajta, hallottam ugyan, hogy bemondanak valamit a végállomásról meg kerülőútról, de nem nagyon érdekelt, mert nem volt határozott célom. Lassan viszont szerttem volna már villamost váltani, de sehogy sem érünk a Centraal-hoz. Némelyik megálló már gyanúsan ismerősnek tűnt, de biztos csak akkor lettem, mikor már harmadszor hallottam a Keizersgracht-ot, hogy én bizony körbe-körbe furikázok.
A szállásra érve az asztal sarkán eltört a liter eperturmixom is, az összes cuccom rózsaszín lében úszott, ráadásul a száradási idő 12 fok alatt jelentősen lelassul.
Fejemre húzott lepedővel feküdtem az erősen emberszagú pokróc alatt, farmerban és az összes pólómban és pulóveremben. A lepedőn át beszűrődő lámpa fényében olvastam még egy darabot, aztán átvirasztottam az éjszakát.
Reggel nem zuhanyoztam, mert a zuhanyt ebben az esetben csak egy lyuk jelentette a földön, ami tele volt szőrökke. Meg mert k*va hideg volt, és nem akaródzott megválni a bemelegített ruháimtól.
A fürdőbeli higéniára való tekintettel a reggelitől is eltekintettem.
Kicaplattam a pályudvarra, 5,50-ért elhelyeztem a csomagjaimat egy megőrzőbe és elindultam reggelit keresni.
Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi bicikli ven mindenütt az utcákon (bicikliutakkal egyetemben), a legszembetűnőbb azonban a pályaudvari emeletes biciklitárolóház volt.

Igan, a fák mögötti hosszú emeletes szerpentinen is többezer bicikli parkolt.
Egy órára már valóban szinte az össze belvárosi utcát bejártam és nagyjából a felolvaszthatatlanságig átfagytam.
Némelyik épület nem nagyon bírta az ingoványos talajt, de még tartották magukat.
Mint megtudtam, a Centraal Station hatalmas épületének alapzatához 8000 fát használtak cölöp gyanánt, hogy a stabilitást biztosítai tudják.

Visszafelé a vonaton még mindig hideg volt, viszont a velem szemben ülő spanyol lány megosztotta velem a mandarinját.
Düsseldorfba minden zárva volt, bosszúbol egy nagyot ettem, a repülőből a karácsonyfadísz-városokat figyeltem és sajtos szendvicset ettem.
Idén nem vesztették el a bőröndöm.
G. virággal várt a reptéren.