796

Mindenképpen akartam fényképezőgépet venni Marokkó előtt. Már hónapok óta nézegetem őket, rangsorolom jobbra-balra mindenféle szempontok szerint. Végül marad egy.
Pár hete megígértem magamnak, hogy szigorlat után megveszem. Ha sikerül, azért, ha nem, akkor azért. Egyrészt így tanulás helyett nem a géppel játszom, másrészt meg van valami, ami miatt nem csak szorongással tekintek a vizsgákra.
Úgyhogy vasárnaptól – remélhetőleg – boldog tulajdonosa leszek egy új masinának.

A mai nap idebent megint kaotikusan kezdődött. Viszont már annyira elegem van abból, hogy folyton nyűglődök, hogy ma megfogadtam: nem hagyom magam. Nem hagyom, hogy egy stresszes, ködös agyú, nyekrgő nő legyen belőlem.
Úgyhogy ma mikor kiderült egy újabb turpisság, új eszközhöz nyúltam: ahelyett hogy végigfüstölögtem volna a napot, hogy eznemlehetigaz, bementem a főnökömhöz, és megmondtam, hogy ez így irgumburgum. És ő azt mondta, hogy igazam van, és ne haragudjak, majd figyelnek. És ezennel el is párolgott minden problémám.
Tudom, hogy ez nem nagy szám, de azt hiszem, az a legnehezebb, hogy az ember változtasson a rossz szokásain, hogy kedvesen és egyenesen intézze el a dolgokat, melyeket el lehet, amit meg nem, azon ne idegesítse magát. Sokkal magától értetődőbb, hogy az ember puffog meg zsörtölődik, ahelyett, hogy összekapná magát és változtatna.

Nem akarom hagyni, hogy az új munka és új szervezet miatt behúzzon a daráló, nem akarok évek múlva a tükörbe nézve egy megfáradt, feszült embert látni. Azt hiszem, menni fog.

797

Kicsit olyan, mintha rossz álomba csöppentem volna.
Mindenki rohan, ideges, feszült – én is.
Nem bírom tovább tágítani a huszonnégy órát.
Száz ember száz dolgot akar, kiakadok, mennjünk ebédelni – hat fiatal egy asztalnál, és még akkor is képesek munkáról beszélni. Aztán Pocok kolléga fontoskodó előadása, ami totál hülyeség, és én nevetek, ő meg berág. Öreg kolléganőt is felbosszantották ma: ő meg kilép, már csak júniusig marad.
Teljesen tönkretették ezt a munkahelyet… És most egyszerre két munkában is helyt kellene állnom.
Nekem nem volt szokásom stresszelni a munka miatt!
Aztán irány haza, és már a buszon kezdem a tanulást, legalábbis a könyvvel a kezemben bámulok ki az ablakon – szombaton szigorlat.

Azt hiszem, nagy szükségem lesz arra a marokkói kétésfél hétre… most is az tartja bennem a lelket…

 

798

Na, ezt jól elbaltáztam. Bár nincs jelentősége.
Egész nap valami hülye statisztikával bajlódtunk Művezetővel, vásárlóerő elemzés az engedélyekhez. (Ki kellett találni, hogy mit hazudjunk, ami azért mégsincs túl távol a valóságtól, de jó nekünk, és eléggé tudományosan hangzik.)
Aztán meghívott ebédelni. 
Majd eltűnt, hogy elhozza a kocsit a szervízből, én meg nekiláttam a saját kis ebédemnek, mondván, hogy úgyis elfelejtette, én meg éhen halok.
Épp a felénél jártam, mikor telefonált, hogy indulhatunk-e.

A cég történetében még nem fordult elő, hogy valamelyik főnök bármelyik alkalmazottat is elhívta volna ebédelni. Erre velem megtörténik, és én ehelyett az íróasztalomnál kanalazom a bablevest.
Ha karrierista volnék, most biztos verném a fejem a falba. Így csak a jó ebédet sajnálom.

799

Hanyag tartásom miatt anyám sokat macerált, aztán nekem is elegem lett belőle, így jómúltkorában vettem egy emlékeztetőt. Ez egy hosszú gumipánt, váll alatt hátom keresztbe fut, és elöl záródik. Úgy néz ki, mint egy pisztolytartó. A vállakat hátra húzza és megnehezíti a görnyedt ülést. Itt a munkahelyen szoktam hordani pár órát, itt nem felejtem el olyan hamar.
Tegnap rákérdezett a főnököm: az mi rajtad? Mondom nevetve, pisztolytartó. Néz rám nagy komolyan, fordul a hátam felé, és azt mondja: hátul van a zsebében?
Az addig hagyján, hogy nem érti a viccet, de komolyan kinézné belőlem, hogy pisztollyal a hónom alatt mászkálok? Még a gondolatától is rosszul vagyok.
De most jutott eszembe: lehet, hogy ezért volt tegnap olyan sikeres a tárgyalásunk?

800

Huh.. sikerült… most jövök a főnökeimtől.

Már órák óta beszélgettek bent a két leendő kollégámmal, én meg itt tajtékzottam, hogy lassan mellékállásban is többet dolgozok mint ők főállásban, és akkor annyi volna a minimum, hogy engem is bevonnak a döntéshozatalba, ami ezen terület munkamegosztásáról szól. Mindegy, olyan jól felhúztam magam, hogy már alig vártam, hogy kijöjjenek, és esküdöztem, hogy most aztán bemegyek, és nagy balhét csapok – ha nekik az kell.
Az már kiderült, hogy ha mérges vagyok, az munkatárgyaláson kifejezetten előnyös: magabiztosságot és határozottságot ad, és a főnökökeim úgy meglepődnek, hogy engednek.
Most is épp készültem beviharozni, mikor hívattak maguktól is – úgyhogy lecsillapodtm: elég, ha belül fortyogok, nem kell kifelé is. Úgyhogy szép diplomatikusan és okosan viselkedtem. Még azt is elértem, hogy addig kerekítettem a szót, míg végül a főnök mondta ki az első számot (én féltem, hogy megint túl alá vagy fölé megyek), épp azt, amire én is gondoltam. Ebbe aztán jól meg is egyeztünk.
Végülis sikerült minden elérnem, amit akartam (nem volt túl sok), de ugye a tavalyi, sírvafakdós előadáshoz képest ez azért nagy haladás.:)

801

Istenem, de jót nevettem ma reggel, ez olyan aranyos! Mert igen, én vagyok… bár nem tudom, miért tetszik annyira mindenkinek ez a kép… talán mert épp boldog voltam?!

Most talán elsőre nem is tudod ki vagyok!!! A név alapján én azt hittem tudom ki vagy!! De mikor megláttam a középső képedet!!!! Hihetetlen!!! Ha te vagy az a lány, akivel egy évfolyamba jártam és te vagy az a lánya akinek tizenakárhány testvére van, és ha te vagy az a lány aki a *** utcában lakott, akkor padlót is fogtam!!! Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ilyen gyönyörű nő vált belőled!!
 (megjegyzem, ez azért költői túlzás) Annor régen és ne haragudj meg az őszinteségemért, de nem voltál valami szemkápráztató! A hosszú szoknyáidban a befont copfjaiddal! Csak nézem ezt a képet és ámulok!!!  És csak azt tudom mondani, hogy gratulálok!! Feltéve, ha te vagy az a lány akire gondoltam a 8.b-ből! VAgy talán az én osztálytársam voltál???

802

Hétvégén kirándulni kellene. Meg iskolába menni, meg tanulni, meg mindkét nap repülni, meg dolgozatot írni, meg haza menni, meg blogszerkesztést befejezni, meg társasjátékozni menni, meg főznimosnitakarítani, meg…
Azt hiszem, marad az iskola, egy repülés, a tanulás és a társasjáték.
Úgy várom, hogy jövő nyár legyen, és vége legyen az iskolának, és végre legyen időm, legyen tavaszom.
De végülis már csak egy hónap Marokkóig: ezt már fél lábon is kibírom…

803

Elegem van most ebből a munkából, a határidőből, a kollégákból, a mindenténcsinálokból.
Szélsebességgel püfölöm a billenytűzetet, mellettem a kolléganőm harmadik órája cseveg a rokonaival, a főnököm meg… egy pillanatra eltétováztam, hogy most leüvöltsem, vagy csak simán letegyem a kagylót. Végül (szerencsére) csak egy ühümm-öt mondtam.

Még jó, hogy van jó zene, melyet a fülemre biggyesztett fejhallgató ont magából. Jó, hogy vannak szép esték, jó emberek, puha babzsákok, jóízű nevetések, érkező levelek, kávés kekszek.
Ha már ugye a feketerigók bekrepáltak.

804

Reggel fogtam magam, és összerogytam az aluljáró lépcsőjén.
Már a metróbe kezdtem fényeseket látni – éhes voltam és nem volt levegő. Bíztattam magam, hogy már csak egy megálló… a mozgólépcsőn már alig találtam fel, már csak árnyékokat és csillanásokat láttam, és levegőt se nagyon kaptam. Megpróbáltam még felbotorkálni emlékezetből a felszínre, de a lépcsőnél tovább nem jutottam.
…Aztán a szórólapos néni vízzel kínált, és hideg volt a beton a fenekem alatt, és lassan tisztulni kezdett a kép. Ingujjra vetkőztem, és végülis kissé ingó léptekkel ljutottam a buszig, onnan meg a kisboltig, a péksüteményes állványig.
Nem igaz, hogy a drágalátós szervezetem nem képes kibírni kilencig, hogy beérjek a munkahelyemre és megreggeliztessem. Jó, levegő se volt, összhatás…
De akkor is. Alacsony vérnyomás, zuhanó vércukor: vajon azért eszem ennyit, és főleg édességet, mert ennyire szüksége van rá a szervezetemnek, vagy azért reagál ilyen érzékenyen a szervezetem, mert valóban függő lettem, hozzászoktattam a sok édességhez, és már kiakad, ha nem kap.
De már élek és virulok.

Bár ma reggel nem daloltak a rigók. Épp két napja adnak hajnali koncertet nálunk. Tudom, máshol, kertes házban nem nagy szám, de a belvárosban nekem akkora örömet szerez, ha reggel erre ébredek: kiragad egy kicsit a városból, a szmogból, tömegből, idegbajból, és visszarepít haza, reggeli és esti teraszon ücsörgéshez, családhoz, vidámsághoz, meghittséghez, társasjátékhoz, esti kertlocsoláshoz…

805

Milyen gyönyörű is a teremtés, így üdvözlik, üdvözölték egymást a keleti városokban rongyokba öltözve, a város főterén ülve a szufik. Ugyan rongyokból állt a ruhájuk, de szemükben királyi méltóság és különleges tűz csillogott. Forog a test, a bal lábfej egy helyben, a jobb lépésben az óramutató járásával ellenkezően, a karok vízszintesen, a jobb kéz felfelé, a bal befelé mutat, a fej egyenesen vagy enyhén oldalt hajlítva.
Forog a szufi, a dervis, elragadtatva, extázisban. Őrült dervis, milyen gyönyörű is a teremtés. Ha valami igen fontos (VIP) és gazdag pasi lennék, egy pillanatra talán nyugtalanítana a dolog. Ezek a jött-ment toprongyosok hogyan mernek ilyen kijelentést tenni, amikor mi gazdagok állandóan nyugtalankodunk, a francba az ilyen alakokkal, munkakerülő fatökűek, zavarják a városképet…

Dicsőfi: Napnyugattól napkeletig 

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum