756

Mostanában nagyon különös dolgok történnek.

Tegnap éjjel pl. arra ébredtem, hogy elindult a számítógépem. Nem vicc: éjjel fél kettő körül gondolt egyet, és bekapcsolódott – a zúgására ébredtem, meg a boot-pittyenésre. És nem álmodtam: felkeltem, kikapcsoltam, még az órát is megnéztem. Csak úgy, magától.

Most meg eltűnt az egyik mandulám. Az, ami a számban van, legalábbis szokott lenni.
Napok óta érzem, hogy egy kicsit fáj a bal oldali – nem csoda, hisz egész őszieser fordult az idő. Estére azonban már nagyon rossz lett, gondoltam, megvizsgálom, tüszős-e.
Hát láss csodát: az egyik, amelyik nem fáj, szépen ott terpeszkedik a helyén. A másiknak meg nyoma veszett.
Lenyúltam a torkomhoz, hátha csak lecsúszott – sohol semmi. Viszont fáj. A doktornő azt mondta, hogy nem nyelhettem le – mert hogy elvittem szaktekintélyhez ezt a csudát – de még ő sem látott ilyet. Több tucat fa-spatulát elhasznált (ilyenekkel barkácsoltunk az óvodában), és csak csóválgatta tanácstalanul a fejét. Aztán beutalt a fülorrgégészetre, hogy tükrözzenek meg, hátha ők megtalálják. Na, ott még nem voltam.
Végülis nem katasztrófa – milliók élnek mandula nélkül, de mi lesz, ha egy reggel valamelyik másik, kevésbé nélkülözhető testrészem tűnik el?!

Reklámok

757

A legutóbb összeállított veszteség-listám még két tétellel szaporodik:

1. Új pozíció-új hely, ennek értelmében el kell hagynom a megszokott irodám, és másikba költözni. Ergo búcsút inthetek az íróasztalomnak, melyet már két és fél éve koptatok, melynek már az összes barázdáját ismerem, tudom, melyik sarkában szeret meggyűlni a porcica, és komplett foto-kiállítás van már köréragasztva. Ég veled…

2. Vasárnap reggel megváltam a régi fényképezőgépemtől. 2002 óta használom, anno Bécsben szinte naponta. Végigcsinálta velem az utóbbi évek összes kalandját, utazását, kivételes és hétköznapinak tűnő eseményét. Most, hogy vettem újat, ezt odaígértem a hugomnak. Mégis, mikor reggel elkezdtem összeszedni a tartozékait, rögtön tiltakozni kezdett bennem Szméagol: Ez az enyém, nem adom, szeretem, kell nekem. Benne van a lelkem… 
-Ne hülyülj, minek őrizgetnéd
– mondtam magamnak –
más meg annyira örülne neki. Különben is, ő az a testvéred, aki aki sose éreztette, hogy te más vagy, mint ők.
Most persze már örülök, hogy örül. És persze száz ennyit megérdemelne.

Szóval így állok mostanság az állandónak érzékelt dolgokkal.
Dina csütörtökön költözik.
Ja, és csak úgy viccből, megkérdeztem tőle a számmisztikát. Hát nekem kérem most júliusig párkapcsolat meg családteremtő évem van, ez a hónap szintén erről szól, a következő a jövésmenésről, az azt követő meg sok-sok munkáról.
Viszont a valóságban család még nincs láthatáron, pedig mindjárt itt a július, ez a hónapom szerintem az utazásról szólt, a mostani meg munkáról. Tényleg, lehet, hogy el van csúszva egy hónappal? Lehet, hogy nem is akkor születtem, amikor hiszem? 🙂
Mindenesetre arról halvány szó sincs közel s távol, hogy ennyi minden elpártol egyszerre az életemből. Na, ennyit a tudományról… 🙂

758

a clunky romance.

 Egy gésa emlékiratai. Kétszer is olvatam könyven, lebilincselt úgy a történet, mint a válaszékos, fantáziadús megfogalmazások.

Tegnap délután a filmet is megnéztük. Elég jól sikerült. Ahhoz képest persze, hogy egy könyv után ritkán jó egy film (lsd. Gyűrűk ura).
Az arcokat persze erősen elamerikanizálták: talán nem lett volna ennyira eladható olyan istenigazi japán arcokkal. Olykor egy kibomlott, buja frizura, elmaradó fehér arcfesték, vagy nem csak vonással festett száj, és máris pörög a nézettség. Nem baj, így is jó volt.

Mozi után egy váratlan hívásnak köszönhetően a Széchenyiben kötöttünk ki, mivel újabban este tízig nyitva van. Csudaszép volt a vízből bámulni a rózsaszín és lila felhőket, majd később a kékesfekete eget és a megvilágított medencéket.

És ha a fényekből még nem volt elég, megemlíthető a Vajdahunyad vára éjjeli díszvilágításban tükröződve a mozdulatlan tavon.

Mondhattam volna azt is, hogy tanultam a hétvégén, meg pakoltam, meg webalbumot szerkesztettem (mint ahogy tettem is), így azonban mégis jobb, nem?
Végzet, sors, szabad akarat?

759

Egy jó derékfájással, égő talppal, szemekkel egy rázós , büdös buszon egy kellemetlen nap után, amikor is kiderült, hogy füstbement a terv, a gyerek iskolakerülő, a férjnek szeretője van, a nagymama hallucinál, ilyenkor elgondolkozni az Élet szépségén, úgy éezni magunkat, mint a tengerparti meleg homokban, a sós víz és a sült hal ínycsiklandó illata között, szóval ez nem kis bicikli.

 

Dicsőfi Endre: Napnyugattól Napkeletig

760

Ha csak egy valaki menne, még hagyján.
Most viszont egyszerre mennek el azok az emberek, akikkel talán a legtöbb időt töltöttem – így vagy úgy. Most még semmit nem érzek, azon kívül persze, hogy ez így vicces. Még nincsenek elmenve.
Először is az öreg kolléganőm. Aki persze nem is olyan öreg, annak ellenére, hogy nyugdíjba meg: minden további nélkül lehet vele beszélgetni akár a szexről is. Bár azért a muskátli jobban érdekli. Immár kétésfél éve nap mint nap néhány méterre ülünk egymástól, kiszámoltam, vagy hatezer órát töltöttünk együtt. Többet, mint az utóbbi időben bárkivel. A korkülönbség ellenére boldognak és harmonikusnak volt mondható a kapcsolatunk: két-három szájhúzásos nap volt az összes konfliktus közöttünk. Azt mondta, hiányozni fog neki a napi csevegésünk. Kicsit én voltam az izgalom az életében, olykor a napi sorozat, mikor a gurulós székeinket összetolva elmeséltem neki az előző esti eseményeket. És a jövő hónap végén elmegy. Mondtam, bármikor szívesen megyek hozzájuk füvet nyírni.

Aztán ott van Dina. Vele töltöttem a második legtöbb időt, már ha az egy lakásban való tartózkodás időtöltésének számít. De azért mégiscsak vagy másfél évig együtt éltünk! Ez még egy férfival is hosszú távú kapcsolatnak számít… Nem mondom, néha viccelődtem rajta, olykor össze is kaptunk holmi elveken meg nézeteken, persze nem komolyan, csak filozofáltunk. Erre kitalálja, hogy kimegy nyárra idegenvezetőnek, úgysincs munkája. Mivel a lakást nem akarja fizetni, találtunk helyette valaki mást. Aztán ősszel Dina vagy hazajön, vagy nem. De jövő héttől már máshoz fogok hazamenni. Hogy jobb lesz-e: nem tudom. De mindenképpen más.
És aztán nem utolsó sorban, de talán kevésbé időponthoz kötötten, készülődik a barátnőm is. Még nem csomagol, csak gondolatban, viszont annál hosszabb távra és messzebbre. Talán nem mindigre, de ha a négy villamosmegállónyi távolság felduzzad többezer kilométerre, akkor nehezebb délután felugrani. Azért szerencsére halad a világ, meg a technika, meg a fapadosok.
Hát így állunk most, Dina biztos megmondaná, hogy a számmisztika most milyen hónapot jósol – ha ér valamit – persze nem kellenek nekem a számok, magamtól is látom, hogy merre változik most minden.
Viszont jó alkalom volna, hogy leteszteljem, mennyit ér, higgyek-e benne.
Elvileg valami családalapításos meg megállapodásos évem van. Na arra leszek még kíváncsi… Ha ez bejön, ígérem, hinni fogok a számmisztikában.

761

Marokkó, 2006.04.26 – folytatás

 

·        2-3 órás út a hegyekbe, egy kis faluba, Imlilbe. Útközben csodaszép kilátás a havas Magas-Atlaszra

 ·        Útközben beszédbe elegyedés az útitársakkal, többek közt Camino.

 ·        Érkezés Imlilbe, roved pihenő, majd mi gyalog, a csomagjaink pedig öszvér-háton indultak fel Aroumd-ba.

 ·        Útközben csuda-csuda szép, alig haladtunk, csak bámultunk:
hófödte csúcsok, földszínű hegyi falvak, vízesések: tiszta Nepál-hangulat, mintha a nemrég látott képek folytatásába cseppentünk volna bele.

   

 

·        Hegyivezető házában volt szállásunk, három nagy üres szoba matracokkal, tetőterasz.

 ·        Berber whisky a menta tea a brrr.

 ·        Délután kirándulás egy helyi zarándok-helyhez, nem tudom a nevét. Patakokon keltünk át, olykor magán az úton is patak folyt az olvadás miatt. Olykor egy kanyontúrára emlékeztetett. Fent pedig elég szép hó volt, mentatea, kis bazárok, hideg.

 ·        Vacsorára tajine a tetőteraszon, majd a matracokon, hálózsákban fekve
csillagbámulás Pöttyössel, és beszélgetés jó és kevésbé jó könyvekről.

 

  

 

2006.04.27 Aroumd  

 

·        Toubkal-mászást le kellett mondanunk a nagy hó miatt, mely frissen esett az előző napokban. Combig érő friss hó, alatta jég, szóval reménytelen

 

·        Útközben az útitársakkal beszélgettem, néha érdekes volt.

 

·        Iszonyú sok katicabogár mindenütt

 

·        Csodaszép utakon jártunk, fel egy hágóra, kora délutánig

 

·        Onnan a többiek vissza, mi öten még egy szomszédos csúcs hódítására indultunk.

 

     

 

·        Meredek út, szinte négykézláb, és nagy hó.

 

·        Fent csudaszép kilátás, még nagyobb hó, és éhség, mert a kajánk a többieknél volt. Egy sárgadinnyén és két csokin osztoztunk.

 ·        Lefelé szélsebes tempó, nem lehetett lassan menni a meredekség miatt, szinte gurultunk

 ·        Lent a hágónál Coca-Cola árus bácsi, vicces volt, a semmi közepén

 ·        Lefelé hátra maradtam egy elég lökött fiúval, de rendes volt, hogy velem tartott. Nem mertem rohanni, a térdeim miatt

 ·        A faluba érve tea és sütemény a hegyivezető házának tetőteraszán

 ·        Otthon helyi gyerekek fényképezés, ők csinálták a képeket, és roppant büszkék voltak magukra.

 ·        A vacsoráig hátralévő időben logikai társasjáték

 ·        Megszelídítettem a hegyivezető kislányát, nem könnyű feladat egy európai, idegen nőnek.
csuda szutykos és csuda aranyos. Csillogó szemű és szégyenlős.

 

 

 

·        Vacsorára kuszkusz, leves, sárgadinnye.

 ·        Este utazás-megbeszélés hatszemközt, és még egy kis kimenő

  

762

Mint a modell a kifutón.
Tekerek reggel, már a városon kívül, a mezőn keresztül visz az út. Ráadásul emelkedik, fáradok, de nemsokára megérkezem.
A szembejövő sávban dugó van: kilóméter hosszan áll a sor, ülnek az autókban az emberek, ujjukkal dobolnak a kormányon, vagy épp kihamuznak a nyitott ablakon.
És közben néz az összes szempár – mivel rajtam kívül semmi más nem történik – ahogy jövök, karikázom el mellettük vígan. Ahogy moccan a comb, feszül a láb, libben a haj.
Mint a modell a kifutón.
Késő délutánra átrendeződik minden. Már nincs dugó, most a sor halad, a nő áll. Nők, a hivatásosak.
Változtak az idők: már egészen szépek. Most vagy mi lettünk kurvásabbak, vagy ők nőiesebbek, de olyanok, mint egy csinos lány valahonan a belvárosból: meg lehetne jelenni velük.
Szelíd derűvel és megértéssel nézem őket, lassan már barátokká leszünk a délutáni elsuhanó szemkontaktusokban. Talán egyszer megállok, s elbeszélgetünk.
De most csak állnak, olykor behajolnak egy lassító autó ablakán, néha el is viszi őket valaki, de egyébként csak állnak, és mindenki őket nézi.
Mint a modellek a kifutón.

763

Szóval mint már mondtam, az előző hét vége nagyon tetszett, felért egy utazással.
Sikerült ünnepet csinálnunk a mindennapokból – már megint.
Pénteken – többek között – miután meghánytuk-vetettük az élet nagy dolgait, pl. hogy egy férfi mit tart a legfontosabbnak egy kapcsolatban – vacsorázni mentünk, aztán moziba, bár a Bab’ Aziz c. francia-német-iráni-angol-tunéziai film nem kiemelkedő alkotás. Viszont jó volt a zenéje, és visszavarázsolt bennünket egy kicsit pár héttel ezelőttre, a dűnékre. De a dervisek nem pörögtek.
Szombaton vizsgáznom kellett – lassan már állandósult hétévgi program. Érdekes volt viszont a reggeli véletlen találkozások sora.
Hírül kaptam, hogy érik otthon a cseresznye.
Vizsga után pedig felkaptuk a hátizsákot, és célba vettük a közeli hegyeket. Vicces volt, hogy az iskolában a portás bácsi megkérdezte, hogy mit keresünk itt. Mondtam, vizsgáznék. Megzavarta a túracucc.
Mire a zöldbe értünk, mintegy varázsütésre kisütött a nap. Gázoltunk a friss, nedves fűben, harsány színű fák és fehér sziklák között, később letlepedtünk a térdig érő virágok, madárcsicsergés és lombzúgás közt. Földillat volt, pillangók repkedtek, árvalányhaj bókolt a réten. Annyira hiányzott már..
Hamvas: A bor filozófiájához Somlóit ittunk, ettünk, fotóztunk, és ünnepeltük az Életet.
Késő délután haza indultunk, otthon tortillát sütöttem vacsorára, spanyol módra. Az erősen teflonhiányos serpenyő ugyan kiszúrt velem, de mondam már, hogy ünnepeltünk.
Estére teljesen elfáradtunk, de még hátra volt valami: olvastam, hogy elkészült a Rudas felújítása, és péntek-szombat éjszakánként társas-fürdőruhás alkalom van. Kicsit furcsálltuk, hogy éjszaka: vajon mi vár majd bennünket? Tini-diszkó, vagy vén élvhajhászok?
Egyik sem. Egy teljesen normális társaság, javarészt fiatalok. A fürdő jó, bár megállapítottuk, hogy némi kreativitással sokkal hangulatosabbá tehették volna. A fények kissé hidegek, de legalább félhomály van. A pihenőrészről nem ejtek szót, mert az olyan, mint egy kórterem. A medencék azonban jók, jól éreztük magunkat. A nedves gőzben mondjuk ízelítőt kaptam, hogy milyen lehet a pokolban: ilyen forróságban még sosem voltam. Ha csak megmoccantam, már égetett a gőz, mint a tűz. Még kirohanni sem lehetett, mert meggyulladtál. Úgyhogy csak ültünk a medencékben, útjára eresztettük az összes gondot, és kissé félálomszerű lebegésben élveztük a vizet. Jó ötlet volt.

Vasárnapra már csak pihenés maradt, legalábbis papíron. Kipróbáltuk az új tajine-tálamat is. Az enyém bírta a strapát, szegény Pöttyösé már elrepedt.
Mandulás-aszalt szilvás-gyömbéres-arab35fűszeres-paradicsomos-hagymás-krumplis-répás-csirkés tajine-t csináltunk, nagyon finom lett.
Este Dina még az utolsó cseppig kikaparta a maradékot, pedig ő elég ritkán eszik.

Hát, valahogy így teltek ezek a napok. Nem is az események a fontosak, vagy nem csak. Hanem a hangulatok, az érzések, az örömek. Kell, hogy legyenek ünnepek. Vannak. Csak venni kell a fáradtságot. Zorbász.

764

Na, ez a hét is jól kezdődött!
Azért az előzőnek a vége jobban tetszett…

Szóval reggel arra jövök be, hogy már megint két levél vár G.-től, egy beszólós meg egy bocsánatkérős.
És nekem annyira, de annyira elegem lett, hogy fogatm magam, és írtam egy olyan, de olyan cifra levelet, hogy csak na.
Nem emlékszem, hogy valaha beszéltem valakivel ilyen csúnyán, keményen és könyörtelenül, de most kénytelen voltam, ez már több a soknál.
Sajnálom, mert szerintem értelmesen és normálisan kell viselkedni az embertársainkkal szemben, és nem szívesen okozok a másiknak fájdalmat, de mártír sem vagyok.
Szóval ígéretet kaptam, hogy sohatöbbé.
Sajnálom, de ennek így kell lennie.

765

Lépten-nyomon azt hallgatjuk, hogy nők mennyire elférfiasodtak, és fordítva. És hogy így hogy érezze magát férfinek a férfi. A Mesterkurzus-ról kiadott füzeteket olvasom épp (egyelőre csak a poppereseket), és ott is elemzésre kerül a téma. És én egyet is értek, tökéletesen. DE.
Mi a teendő akkor, ha a munkahelyen a férfiak kicserélik a kapcsolószekrényben a kábeleket, melynek következtében megszűnik a net. És jönnek, hogy Bogááár, meg tudod csinálni? Mondom, most már gépészmérnökünk is van, nem csak építészmérnök (hogy a könyvelőnek nem megy, azt nem sérelmezem), ugyan vegye már át valaki tőlem ezt a majdBogármegcsinálja szerepet. Erre öt percig kutatnak a szekrényben, utána azt mondják, nem tudják, hívjak szerelőt.

Aztán fogom magam, felmászok a piros kis szoknyámban a létrára, és addig húzok-dugok-kapcsolok, míg meg nem javul. És ez nem egyedi eset.

Akkor most mi van a férfi szerepekkel?!
Vagy valóban hívjak szerelőt, akkor is, ha addig nem tudok dolgozni, és lekések minden határidőt?
És az élet egyéb területein is: menjek hozzá csak azért valakihez, hogy eltartson? Ne tegyem fel a marokkói lámpám önállóan a falra?
Pesze, én is csak addig csinálok ilyeneket, míg egyedül vagyok, míg nincs más. Utána nagyon szívesen átengedem a kalapácsot a férfinak.
Az élethelyzetek is átalakultak. A férfiak jó része (és sok nő is) halálosan retteg a tartós kapcsolatoktól, neadjisten házasságtól. Finnyásak lettünk, lusták, önzők, egoisták, és így a legtöbb kapcsolat véget ér néhány éven belül. Sok nő pedig kénytelen feltalálni magát: tudni kell élni férfi nélkül is, mert nem megyünk már húsz évesen férjhez.
Most nem a szélsőségekről, a kozmopolitákról és túlemancipáltakról beszélek, csak a magamfajta nőről. Szóval a társadalom is rákényszerít bennünket, hogy erősebbek legyünk, hogy sok minden megtanuljunk abból, ami eredetileg férfi-dolog volt. A kérdés szerintem az, hogy az ember mennyit vesz át ebből. Valóban csak annyit, amennyi feltétlen szükséges? Valamint hogy hogyan viselkedik akkor, ha már férfi van mellette. Lehet férfi a férfi?

Remélem, vagy inkább hiszem, hogy így is, emellett is lehetséges nőnek maradni. Még ha nem is mindig egyszerű, még ha nem is mindig egyértelmű, hogy hol a határ.

Nagy baj azért nem történt ma sem, mert legalább kompenzáltam a nőiességemen imígyen esett csorbát piros kisszoknyával meg magassarkú cipellővel.
Továbbra is kifejezetten nőnek tekintenek.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum