744

Csodás volt tegnap az este: ahogy az utcára léptünk, épp hullani kezdett az eső a koromfekete felhőkből, de a háttérből, a felhők szegélye alól még sütött a lemenő nap, minden csupa narancssárga és lila és csillogás, eső- és porszag – és hullott az eső. Igen, hullott, és nem esett. Mint a hó, lassan szállingóztak a föld felé az apró cseppek.

 

Van egy határozottan rosszindulatú fogam. Tegnap aztán döntöttünk a sorsáról: menni kell. Már három éve is ez várt volna rá, ha angyalarcú fogorvosom nem siet megmentésére, és a nagy amalgámtömést nem cseréli formára öntött porcelánbetétre. De ez a háládatlan nem hogy örülne az életnek, két hónapja fogta magát, és begyulladt. Azóta megállás nélkül kezeljük, lassan újra bérletem van a fogorvosnál (angyalarcú eltűnt, most egy nő van helyette, annak ellenére, hogy női fogorvoshoz sose megyek). Szóval a tegnapi röntgen megállapított, hogy így a második próbatömés és többhavi gyökérkezelés után a gyulladás látványos része lehúzódott ugyan, de odabent még mindig lázad. Elég volt. Így marad, próbatöméssel, halálraítéltnek, és amint a legkisebb rendetlenkedést tapasztalom, már viszem is a mészárszékre. Háládatlan kölke – ennyi időt és pénzt még soha fogra nem szenteltem.

 

És volt a hátam közepén egy kullancs is. Pedig nem kívántam oda. Főleg, hogy ilyen helyekről elég nehéz még két tükörrel is kiszedni.

Ennyit az egészségi állapotomról.

 

Rezeda – ez a szó került a minap, metrón olvasás alatt a kezembe. Évek óta nem hallottam, olyankor is csak ritkán. Halvány, gyerekkori képek sejlenek fel.

 

Ma meg az fog kiderülni, hogy voltbarátból lehet-e jóbarát. Eddig többnyire kudarcot vallottam ezen a téren – vagy így, vagy úgy – de ez most egy különösen esélyes alkalom. Állítólag van ilyen.

 

És tegnap, jaigen, majd elfelejtettem. A Pacsirta volt tegnap, rég nem láttam, nem is moccantam a készülék elől (épp csak a kezem járt, ahogy a cseresznyét pakoltam a számba). Az egyik legkedvencebb magyar filmem, bár az tény, hogy hangulat kell hozzá. Nem tudom, hány díjat kapott ez a film, de biztos nem eleget. Páger biztos nem… ahogy azt mondja, hogy Te Anya! Az utolsó nagyjelenetről már nem is beszélek… nem tudnám se leírni, se kommentálni.
Abban a jelenetben apámra is hasonlít. Ugyanaz a hang… Azt se hallottam már jó sok éve…

És a téma: ki készít már manapság ilyesmiről filmet? Ember.. ember…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum