658

Mégis kellett fonnom este egy kis kosarat. De legalább jól sikerült, olyan, mintha nem is az lenne.

Történt ugyanis, hogy este írt Huszonhároméves, hogy most nagyon nem tudja, mi van, mert nagyon jó volt tegnap, meg minden (a bókokat most kihagyom), és most nem tudja, mi van, vagy mi legyen, udvarolhat-e, mert azért legalább barátság mindenképp legyen. Na bumm. Keresgélhetem a vesszőket a fonáshoz….
Mondtam, hogy akkor egyenlőre maradjunk is ez utóbbinál, lévén hogy én öreg vagyok hozzá, mint az országút. Ez azt hiszem, kicsit rosszul eshetett neki, mert úgy érezte, hogy komolytalannak és éretlennek tartom, de aztán megmagyaráztam, hogy közénk sokkal inkább a szülési szabadság óhajtott időpontja, mint az érettség áll.
Csak valahogy nem tudom értelmesen és nem bántóan elmagyarázni, hogy ő bármennyire jó és szép és szimpatikus, én mellette nem lennék nő, hanem anya vagy nővér. Még a korkülönbségen túl is nagyon erős egyéniség, és elég sokat élt lélek vagyok, és ahhoz, hogy valaki mellettem férfi legyen (és én mellette nő), nem lehet anyámasszonykatonája. Persze, ő nem is az, és tíz év múlva olyan csuda férfi lesz, hogy nocsak, de most mellettem egy aranyos fiú. De ezeket nem így mondtam el…
Végülis megértett, és csudanagy békességben váltunk el, mintegy ezer karakterrel később.

Csak épp megint pocsékul éreztem magam. Már megint valaki, aki nagyon jó, de mégsem. Ennyire hisztis picsa lennék, aki mindenkiben egetrengető problémát lát? Túl fiatal, túl öreg, túl messze, túl üres, túl buta, túl unalmas, túl tökéletes…. (És ha netántán én mondom azt, hogy ó igen, végre, akkor szó nélkül elhagy az első együtt töltött éjszaka után).
Mindössze annyit tudok felhozni mentségemre, hogy ezek mind csak üres kifogások, mert ha szerelmes lennék, nyilván kétszer ennyi akadály sem tántoríthatna el. De ha valaki konkréten nekem szegezi a kérdést, hogy akkor most járunk-e, akkor erre mit mondjak? Annyit tudok csak, hogy valaki többé vagy kevésbé szimpatikus. De a java rögtön fejest ugrana (pedig én is ilyen vagyok), és a keresztkérdés előtt nincs időm se megismerni, se megszeretni, és már döntenem is kell. És én már nem vagyok érdekelt röpke kis kalandokban.
Érdekes, az ma reggel jutott eszembe, hogy az utóbbi jó másfél évben azzal az egy-két emberrel volt csak közelebbi kapcsolatom, akit volt alkalmam megismerni, mielőtt bármi is elkezdődött volna, vagy válaszút elé kerültem volna. Úgy látszik, nem csak kifogás, valóban öregszem….
De most  megint: ha neked szegez egy nálad öt évvel fiatalabb fiú egy ilyen kérdést, mit válaszolsz?!

Pedig ha nem teszi, talán van esélye, hogy megismerjem, hogy kialakuljon valami, hogy meghódítson, a fenébe is, a férfiak mind erre panaszkodnak, de ez már nem divat, csak feltesszük a kérdést (jó esetben), hogy akkor most együtt? Vagy úgyis mindegy? Egyáltalán, a szerelem befolyásolható? Számít, hogy én hogy állok hozzá, vagy mik a kifogásaim? Nem kéne az igaz szerelemnek elsöpörnie mindent? Vagy én magam vagyok, aki ezt meggátolom?
Ébredezik bennem egy sanda gyanú, hogy nekem nincs ki mind a négy kerekem… Valahogy nagyon rosszul állhatok ehhez az egész párkapcsolat kérdéshez (vagy túl jól), de valahogy sehogysem normálisan, ahogy az emberek szoktak. A normális emberek. De végülis úgysem vagyok az….

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum