655

Majmóca mondja, hogy már egy éve múlt, hogy elkezdünk valamit – amit persze aztán záros határidőn belül abba is hagytunk. Nekem is ugyanez jutott tegnap eszembe. Pedig mintha csak két hónapja lett volna…
Aztán este levél, hogy pár hét múlva osztálytalálkozó. Tíz éves. Majd’ lefordultam a székről. Mindig vén csotriknak tartottam azokat, akik tíz- húsz meg mégtöbb éves osztálytalálkozókról mesélgettek.
Egy évtized.

Tessék, adj számot.
Hm… Otthagytam a családom, saját lábra álltam tizennyolc évesen. Volt jó néhány barátom, többnyire komolynak induló kapcsolatok, de végülis előbb-utóbb mind zátonyra futott. Most fogok tizenegyedszerre elköltözni. Főiskolára járok, negyedéves levelező, felsőfokú nyelvvizsga, nyelvtanulás. Volt hat-nyolc állásom, olykor kettő egyszerre, ugyanannyi foglalkozásom. Van egy jónak mondható munkahelyem normális fizetéssel (ez azért nem gondolom komolyan, csak mondjuk a minimálbérhez képest), ami elég a létszükségleteim fedezésére. Vannak barátaim. Nem sok, de annál jobbak. Utazok, szinte havonta van legalább egy kisebb út, sőt előléptettek túravezetővé is. Gyerekem, állatom nincsen. Volt három komoly haláleset, mindegyikhez sok idő kellett, hogy túléljem. De csak az egyikről vagyok hajlandó beszélni. Tudok főzni, gyereket nevelni, két évig élem Bécsben. Van pár száz könyvem, lassan teljes a túrafelszerelésem. A családommal 6-7 éve újra szóba állunk egymással. Rút kiskacsa voltam, most – ha nem is hattyú – de legalább rendes kacsa lettem. Az érzelmi, életérzési vagy hogy mondjam milyen skálán megtapasztaltam a legmagasabb csúcsokat és legmélyebb szakadékokat is. Persze lehet hogy vannak még magasabbak s mélyebbek. Bizonyos tekintetben naív maradtam, igen, az a copfos kislány, akit ismertetek, másrészt többet éltem, mint legtöbb hasonkorú, ami ironikussá, kételkedővé tett.  Edzett lettem, de kemény is, meg mégis optimista, és pár hete egy mimóza-palántát nevelgetek az asztalom mögötti cserépben. Jártam magas hegyeken, röpdöstem siklóernyőn, ráztam hastáncon, tollasoztam, teniszeztem, futottam vakokkal, neveltem vagy harminc gyereket, végighallgattam száz ember életét, párnak segíteni is tudtam, elkoptattam pár cipőtalpat, kontaktlencsém lett, vannak új koronáim és kilyukasztattam a fülem, ránc látszik a szemem és a szám körül – remélem nevetőránc.

 

Ennyi? Egy arasznyi szöveg?
Ja, és ca. Két és fél éve van egy blogom.

 

Furcsa, hogy az osztálytársaim közül a legtöbben élni szerettek volna, kalandokat, sikert, végzettséget, karriert… én már akkor is családot…. Most a legtöbbnek már családja, gyermeke van… nekem karrierem, kalandom, szabad életem…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum