614

-Jössz wieder, holnap? – néz rám legörbülő szájszéllel a húgom három éves, két nemzetiségű kislánya. Olyan, mint egy kisoroszlán. Tegnap ilyenkor még nem is ismert. (Tavaly ilyenkorra biztos nem emlékszik még vissza). És most nem akar elengedni. Azóta sok minden történt.  Elterelő hadműveletek kellenek, hogy kiengedjen az ajtón… Meg aztán az én szívem is összeszorul.
Nem írom le újra, ezerszer írtam már a gyerekekkel való kapcsolatomról. De most egyben olyan igazságtalannak és érthetetlennek éreztem az Élettől, hogy nekem ez nem adatott meg, legalábbis még nem, holott talán ez az a dolog, amihez a legjobban értek, amit szeretek és amit szeretnék. Az én koromban, harminc felé járva már lassan mindenkinek van gyereke, még annak is, aki sokáig talán nem is akart. Én meg mióta az eszem tudom… Igen, millió más dolgot is csinálok, de ez valahogy olyan alapvető eleme, vágya, jövőképe az életemnek, kezdettől fogva… Ehelyett tanulok, meg valahonnan lett egy karrierem, lettek barátaim meg szép lakásom (bér), túravezetek és táncolok, és egy csomó mindenben sikeres vagyok anélkül, hogy különösebben megerőltetném magam. Ezen az egy területen, a család, itt azonban egy rakás szerencsétlenség vagyok, hiába volna ez a legfontosabb.
Persze, ha csak az volna a dilim, hogy gyereket akarok, akkor itt a drága Hősszerelmesem, egy igenembe kerülne, és kilenc hónap múlva talán már dajkálhatnák is egy kis porontyot. De én ezt így nem tudom és nem akarom csinálni. Nem akarom beérni kevesebbel, valami szükségmegoldással, nem akarom lejjebb adni, megalkudni.
És ennek ellenére hiszem és tudom, hogy eljön az én időm is, hogy nem várok hiába, csak néha már elegem van a nagy várakozásból. De azért lappang bennem a kérdés: Ugye jól csinálom így, ugye nem rontok el semmit???

615

Két nap alatt tizenkilenc sms? Na neeem… És részemről két válasz: Jó éjszakát neked is és Ne haragudj, de nem megy. Lassan gyakorlattá lesz, hogy estére lehalkítom a telefonom, de ha még úgy is túl sokat rezeg, akkor kikapcsolom.
Az az igazság, hogy ezzel a viselkedéssel elérte, hogy már nincs lelkifurdalásom. Remélem, hamar abbahagyja, és tényleg megérti, hogy nem. Mindenesetre szombaton délbe várni fog egy buszmegállóban, pedig megmondtam, hogy nem megyek….

 

Tegnap este Zorbászt néztem dvd-n. Ez volt az egyik jól sikerült és hamarabb megkapott karácsonyi ajándékom. Persze sejtettem, hogy nem fogja azt visszaadni, mint a könyv, de hát egy nagy Zorba rajongó tényleg nem engedheti meg magának, hogy ne legyen meg neki a film is… J

 

Egyébként félig otthon, félig Majmócával fogok karácsonyozni. Szenteste persze otthon, aztán a további két napon tanulás, és 25-én estétől Majmóca – mi ketten családtalan kósza emberek. Bár elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem, hogy kedden mit akar enni, és azt mondta, hogy aszaltszilvával töltött pulykamellet, amin én nagyot nyeltem, mert még sose csináltam. Viszont hála az internetnek már van ihletem: májjal, gombával, ésatöbbi…

 

Aztán ma este meg házi összejövetel, utazási körökből Pöttyösnél, a tiramisut már nagyon várom!

616

 

 

A fájdalomban már jó vagyok. Olykor már lételememnek tekinthető. Nem mondom, hogy megszoktam, de jól ismert vendég.
De van, ami még ennél is rosszabb: fájdalmat okozni másnak, aki jó hozzád. Ebben egy nyüszítős tacskó vagyok, nem megy…
És most megint kellett. És ezt annyira utálom, olyan, mint apuval volt: szeretsz valakit és nagyra tartod, még is bántanod kell, muszáj, még akkor is, ha tudod, hogy a velejéig hatol, és hosszú ideig nem heveri ki. És mégis kell, mert nem tudsz megfelelni, mert az azt jelentené, hogy meghasonulsz önmagaddal.
Úgyhogy ma is összeráncolt homlokkal, dühödten rugdosom az utcaköveket, mert az gyalázat, hogy épp azt az embert, aki oly mértékben képes szeretni, mint én soha, épp azt az embert kell bántamon. Nem tudom, hogy voltam-e valaha olyan önzetlen és tudtam-e valaha olyan feltétel és ész nélkül szeretni, mint ő. Nem hiszem. És mégis, mégis ezek az emberek kapnak. Most épp tőlem. Persze, nem mondom, én is kapok jóócskán: most is perlekedek az éggel: miért, miért nem vagyok képes viszont szeretni? Hisz erre vágytam az idők kezdetétől… és  most hitványul megfutamodok. Vagy bátran vállalom önmagam, az egyedüllétet is, de meg nem alkuszom? Magam sem tudom.
Jobban megvisel, mint gondoltam: üres fejjel bámulom a kapucsínóm habját, és remélem, hogy ennek az egésznek van értelme.

617

Tegnap feldíszítettem a karácsonyfát. A miiiiiit? -kérdezi mindenki. Igen, a karácsonyfát. Jól jelzi, hogy milyen kaotikus állapotban vagyok…

Szóval az úgy volt, hogy a múlt héten már megvettem jópár ajándékot, mely tevékenységet még vasárnap is folytattam, és aztán a főbérlőre várva elkezdtem ajándékot csomagolni. És ettől olyan karácsonyi hangulatom kerekedett, hogy elkezdtem a karácsonyfán gondolkodni. Merthogy én még anno Bécsben vettem egy kis műfenyőt, amit azóta sem bontottam ki, mert vagy igazi fenyőnk volt igazi illattal, vagy semmilyen. Magát a dobozt a franciaágy ágyneműtartójának kitámasztására használom, igen sikeresen. De gondoltam, már csak meg kellene nézni, mit rejt a doboz, meg vajon mi lett a műanyagból öt év alatt.
Aztán kigondoltam, hogy most úgyis van időm, előcsomagolom, hogy megnézzem, lehet-e számítani rá. Aztán karácsonyig majd szobanövénynek tekintem. De a fácska – minden várakozásommal ellentétben – olyan kis helyes és csudaszép, hogy díszíthetnékem lett.
Le akartam beszélni magam, mert hogy néz az már ki, 17-én fát díszíteni. De aztán arra is gondoltam, hogy most karácsonyi hangultom van, lehet, hogy csak ma egyedül az évben, és jövő héten úgyis rohangászni meg idegeskedni fogok, most meg ülök a szobában és ajándékokat csomagolok meg masnikat hajtogatok, és tényleg örülök az ünnepnek, akkor ez a karácsony, dátumtól függetlenül.
És a héten úgyis jönnek a barátaim, és akkor mindenkivel tudok karácsonyozni egy kicsit, akit szeretek. És ez jó.
Úgyhogy most egy csudaszép, mályva-bordó-ezüst karácsonyfa díszíti a szobát, néhány trombitás angyalkával, de teljesen egyszerű, csak semmi giccs…

És ültem a fa előtt, sherryvel a kezemben, és néztem, és boldog voltam, és ezen csodálkoztam. Mert nekem a karácsony annyira családi ünnep, hogy máskor a karácsony gondolata mindig elszomorított ha egyedül voltam, és óhatatlanul rámtört a magány.
Most meg csak boldog és békés voltam…egyedül is…

618

 

Schneeberg, 2006.12.10

 

 

619

Lehet olyat válaszolni a másfeledik randin a Mikor találkozunk legközelebb kérdésre, hogy mondjuk 2007. február 12-én? Mert én most valami ilyesmit fogok.

Egyébként volt már ilyen, és az adott napon valóban csengett a telefon, épp Neusiedl am See-ben voltam, a biciklitúrám közepén…

Tudom, rettenetesen hangzik, hogy ennyire hátra sorolom az emberi kapcsolataimat… de annyira nehéz jól dönteni… és valahogy mindenképp kell.
Tavaly ilyenkor, hasonló helyzetben, azt hittem, hogy menni fog a kettő. A vége az lett, hogy egy csomó mindenből meghúztak, mert nem tudtam normálisan tanulni, és emiatt nem tudom időben befejezni a sulit, rá kell húznom még fél évet. Ráadásul a kapcsolat is gallyra ment, részint azért, mert örökké stresszeltem, kimerült és nyűgös voltam, és ha együtt voltunk, lelkifurdalásom volt a vizsgák miatt… szóval totális katasztrófa lett az egész.

Azt sem tudom nyugodt szívvel mondani, hogy szervusz babám, sutba az iskolával, igaz, hogy két évet melóztam külföldön azért, hogy ki tudjam fizetni, és negyedik éve küzdök, már épp csak egy volna hátra – de bánja kánya, éljen a szerelem.

Így hát marad a fentebb említett verzió. Nem számítok lelkes fogadtatásra. De ez az egész úgysem felhőtlen, úgyis sántít az egész… de ezekre derüljön majd fény, ha lesz idő, türelem, kedv, és nem ez a hajnaltól éjszakáig tartó kapkodás.
Csak annyira hülyepicsának érzem magam (némi karrieristának tűnő felhanggal) ilyenkor…. gyere két hónap múlva, mert most baromi elfoglalt vagyok….  eh, megint nagyon zajlik az élet…

 

620

Valaki azt mondta egyszer: az élet elég hosszú, csak nem elég széles. Pedig az életünk hosszát nem magunk határozzuk meg, a szélességébe viszont van beleszólásunk.
Breuer Lászlóról (Sumi) beszélgettünk tegnap este telefonon Majmócával, akkor idézte ezt a két sort a megemlékező cikkből.
Milyen igaz…

621

Kiraktam a Megtelt táblát erre az évre…
egyetlen új jelentkezőt sem vagyok hajlandó fogadni. Bár így se tudom, hogy fog összejönni a két vizsga, a zárás, a munka, ajándék vásárlás / készítés, a karácsony, céges meg családi, ügyelet, egy szilveszteri út meg az előkészületei, és felkészülés a január első két vizsgájára. Még csak két hete csinálom, de komolyan sírni tudnék.

622

A hétvégi Mikulás-túra kalandot Majmóca kérdőívére adott válaszaim foglalják össze a legtömörebben:

Jó volt odakint?
a: igen
b: nagyon jó
c: csúcsszuper
d: nem volt rossz
e: szarul sikerült
  
Milyen volt az időtök?
a: egész jó volt
b: néha esett, néha sütött, de túléltük
c: kegyetlen szar idő volt
d: én mág csak kibírtam de a túrázók …
e: fútt a szél nagyon de azért egész elviselhető volt.
Jól sikerültek az esti játékok:
a: na azok legalább jól
b: hááát, elég kókadt vol mindenki
c: szétnevettük magunkat, alig aludtunk valamit
d: döcögősen indult, de aztán belejöttünk
e: nem volt valami lelkes a csapat a játékokra
 
Találtál magadnak kint lovagot?
a: a francba az összes hapsival!
b: miért, keresnem kellett volna?
c: hááát, cseppent-csurrant valamicske 
 
Majmóca egyébként lemondta a ma est találkozót, pedig ma ő szolgáltatta volna a vacsorát. Viszont írt egy felettébb titokzatos levelet, és megígérte, hogy éjjel felhív…
Így aztán nem kell leszednem a száraz ruhát meg befejezni a kicsomagolást (pedig nem ártott volna, ha a jövetelével rákényszerít), hanem változatlanul a tanulás oltárán áldozhatom fel az estém… szombaton két vizsga…

623

Rohadtul utálom, mikor megismer valakit közelebbről az ember, akkor az addigi nagybetűs Férfi emberből gügyögő, szájlebiggyesztő kisgyerek lesz. Ha nem kerülsz közelebb, sose mutatja meg ezt az oldalát. Te látod és csodálod benne a férfit, azt szereted benne, és aztán kapsz egy… egy nem is tudom mit.
Az nagyon jó, és nagyon szeretem, mikor valakinek megismered a gyengeségeit, az érzéseit, azt az egészen emberi lényt. De nemegyszer jártam úgy, hogy épp a nagyon erősnek tűnőből jött elő olyan kislány, hogy… az összes illúziód és érdeklődésed darabokra hullik. És akkor most mi van??? Mert mire ez kiderül, már nem tudsz egyetlen vállrántással kihátrálni.

Bojóc viccelődik mindig azzal, hogy tudom, neked olyan erős férfi kell, mint én…. És igaza van, legyen nálam erősebb, ami nem is olyan könnyű feladat, de én így lehetek nő. És ilyenkor csalás, ha egyszer csak összerogy, mint egy rongybaba, és kiderül, hogy már megint…
Tudom, tudom, a nagy keménység nagyon sok férfinél csak álca, maszk – mert ez az elvárás. Aztán idővel és a távolság csökkenésével ki meri adni a valódi énjét is, ami szintén becsülendő, csak az a baj, hogy ha ez szöges ellentétben van azzal, amit eddig mutatott, az csalás… mert miért nem meri vállalni így önmagát? Ezer és ezer nő épp ezt szeretné. Azok meg lehet, hogy épp ezért nem állnak szóba vele…

Tudom, én is másabb vagyok belül, mint ami látszik, de nem ennyire…
Nem lehetne inkább, hogy mindenki olyan legyen, mint amilyen tényleg?
Nem vethetnénk véget a maszka-bálnak???

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum