581

Holnap költözöm. Dobozok közé vájt járatokon közlekedem a lakás helyiségei között. Lefényképeztem a régi lakást mielőtt lecsupaszítottam volna – emléknek. Könyvjelző egy fejezet végén. Olyan kopár így, vörös takarók, tarka párnák és marokkói lámpák híján. Reggel feküdtem az ágyban, gondolkodtam. Mi is volt, amíg itt laktam? Az a négy hónap alatt? Kihasználtam, hogy végre egyedül lakom, és meghívtam a barátaimat. Hétnek főztem, kettőnek sütöttem, a többivel teát vagy bort ittam. Aludtak ketten az ágyamban, hárman a kanapémon. Kettőtől virágot kaptam, négyen többször is voltak. Nincs is ennyi barátom… és mégis. Volt hat vizsgám meg egy szigorlatom, egy karácsonyfám, villanybojlerem, nyugodt szomszédom. Negyvenhat csatornám, bükkparkettám, lila konyhám, galériám… Most remélem, nyugodtabb korszak következik. Fel kell töltődnöm. Szeretnék virágokat ültetni, nyitott erkélyajtó mellett szenderegni, egész délutánokat átolvasni…

Reklámok

582


Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Gyökössy E.

583

Buszoztatom a szemetet.

Úgy kell nekem, minek szelektálok egy ilyen országban…

Két kötélfülű szatyor telet meg papírral, meg néhány borosüveg… lefelé levittem magammal a szemetet is. A ház szemeteseibe kukkanta rögtön az első kartonnak volt tele. Csak azzal. Álltam ott a hülye szatyraimmal, és gondolkodtam, hogy akkor most hogyan tovább? Van értelme? Itt utaztatom a kis szatyraimat, azt az elenyésző százalékot, miközben itt áll hegyekbe a többi? Komolyan csak azért nem hagytam ott, mert ha már lelkiismeretesen külön gyűjtögettem, fájt volna behajintani a többi közé. Így hát buszoztattam, mert három megállóra van a legközelebbi szlektív sziget. Egy-egy kuka a környék sok ezer lakására.
Tanácstalanul álldogáltam a teli tömött, zöld ibrik előtt, hogy akkor most mi legyen. Végül melléraktam a szatyrokat, és reménykedtem, hogy holnapra nem fújja szét az egész városban a szél. És rohadtul nincs kedvem újra ilyesmihez.

Pedig a háztartásban keletkező hulladékok kb. 2/3-ad része újrahasznosítható. Azaz PÉNZ. Tisztességes szelektálás mellett az egész kuka-biznisz nyereséges. Mert tudom, hogy önmagában a környezet védelme meg a megmaradó fák kevés embert motiválnak, de akkor nézzük másik oldalról: ez üzlet és pénz. Nagyon sok pénz.
Csak ebben a nyavalyás országban mindenki szarik rá. Aki meg véletlen mégsem, az csak erőlködjön, ha van hozzá kedve. De egyszerűbb, ha meg se próbálja.

584

Ördög és pakol. Lehetne még rosszabb, nehezebb, kaotikusabb? Van fantáziám, igen, lehetne. De már ez is olyan, mint egy kollektív rossz álom. Mindenkinek összejött. A kitépett hajak cafatokban állnak az irodában. Én pl. a nagy túlterheltségemben elírtam egyetlenegy dátumot, és ezért a kétheti munkám kezdhetem most a legelejéről. Késő estekig bent ülünk, közben a vezetőség hisztizik, hogy semmit nem csinálunk, pedig életemben nem dolgoztam még ennyit… A fűtés leáll, a rendszer lefagy, csakúgy mint kint az út, a költözéssel még sehogy sem állok… de igen, lehetne rosszabb, és akkor hogy örülnék annak az állapotnak is, ami most van. Nézzük inkább a jó dolgokat: kaptam egy naagy-nagy flakont Mimónak, úgyhogy újra van üvegháza, és ennek nagyon örülök. Aztán kaptam egy csomó dobozt meg zsákot, sőt még a kiszanált ruha-halmaimtól is megszabadítottak, így egy csomó időt megspórolhatok. Ma este hastánc, és ki fogom szellőztetni a fejem, a tüdőm, és dudorászva fogok hazamenni. És a koreográfiából már legalább az első harmincegy másodpercet fogom tudni. Ígéretet kaptam RHCP cd-re. És még ezt is sorolhatnám. Ki vagyok borulva, de többet nevetek, mint bármikor. Vagy kínomban, vagy csak úgy.

585

Mimó. Már ekkora nagy lett. Nagyon büszke vagyok rá.

Kicsit sárgulnak az alsó levelei, és ez aggaszt, de a kedves új kollégám (aki a képeket is készítette) azzal vígasztal, hogy csak “fásul”. A másik kollégám megkérdezte, hogy eladnám-e neki, mire olyan csúnyán néztem rá, mintha legalábbis egy családtagomról kérdezte volna. Most idézzem megint a Kisherceget? Bár búra már nincs rajta. Mindet kinőtte.

 

586

Reggel óta folyamatosan hányingerem van.

Nem, nem azért.

Bár egy nő szerintem hányinger esetén semmi másra nem tud gondolni. De mi az a betegség, ami ilyen hányingerrel jár? Egyéb tünetek nélkül???

A tegnap este egyébként jól sikerült. Szerintem. Jól elfértünk – sok jó ugye kis helyen is. Kaja-süti sikerült, a wok jól bevált, a bor fogyott, még vizipipa is volt. Szeretem ezeket az embereket.
Aztán mivel ottalvós vendégemmel csak kettő körül hagytuk abba a beszélgetést. lemondtam a ma hajnali angol tanfolyamot.
Már megint egy érdekes háttértörténet, valaki belülről
Amúgy az volt még az elgondolkodtató, hogy csupa hasonló korú fiatalok voltunk, de mindannyian valami förtelmesen hektikus élettel. Mindannyiunknak ezer meg egy a dolga, rohanunk, határidő naplózunk, és egy sima baráti vacsorát is hetekkel előre le kell beszéljünk.
Jó így élni? Így kell élni? Lehet másképp élni? Hogy?

587

Na jó, most fejeztem be Majmócával… mármint a rá valló várakozást, hogy hátha, vagy most mit akar, meg hogy ő akart elsőbbséget az érkező hercegekkel szemben… Tudod, a váróteremben is csak egyszer vagy kétszer villantják a számod, ha nem mész, jön a következő. Amúgyis gyanús nekem az időpontra megtervezett szerelem…

Le is jelentkezek a vasárnapi túráról, úgyis olyan helyre mennénk, ahol együtt voltunk, és most az végképp nem hiányzik. Inkább megyek este farsangi bulizni.

Meg ugye lassan dobozolni kell, vár a 11. lakhelyem. Vajon mennyi lesz még?

 

Ma este még valami lakás-búcsúztatót tartok, amit még lakásavatónak ígértem be. Igaz, hogy fele annyi helyem sincs, mint kéne, de varrtam klassz ülőpárnákat a földre (úgyis van vizipipa is), meg vettem tányérokat, meg egy bazi nagy wokot, mert a lábosaim mérte is liliputi. És remélem, megisszuk a borok jelentős részét is. Hogy azokat ne kelljen költöztetni.

 

Nápolyról még nem meséltem, de fogok. Lényeg, hogy hármasban voltunk Bojóccal meg a barátnőjével. Ott volt a leánykánál egy kis mosolyszünet, de előtte is meg azóta is mind a ketten elmesélik a kapcsolatuk aktuális eseményeit. Mondhatnám, afféle családi pszichológusuk lettem. Csak nem „segítek”, hanem „csak” meghallgatok meg kérdezek. Meg olykor elmondom azért a véleményemet. Olykor szerintem titkon azt is remélik, hogy rajtam keresztül megtudja azt a párjuk, amit esetleg nem mernek, nem tudnak elmondani. Tulajdonképpen hálás vagyok nekik, két dolog miatt is. Egyrészt, mert így rendkívül érdekes dolognak lehetek tanúja: rendszeresen megismerhetek azonos történéseket teljesen ellentétes szempontokból úgy, hogy magam nem vagyok részese. Komolyan hihetetlen. Annyira másképp fognak fel különböző emberek azonos dolgokat. Annyira érdekes megismerni a mozgatórugókat… És megértem a férfit, mert logikus, és megértem a nőt, mert nő.

Másrészt sok mindenben a korábbi önmagamra is ismerek. A kis sértődésekkel meg kombinálásokkal meg lelki bizergálásokkal. Innen kívülről nézve sokszor vicces, érthetetlen vagy szomorú. De visszagondolva még emlékszem rájuk, ezért nem akarok ítélkezni. De leckének jó, nagyon jó.

Ma egyébként állítólag szakítottak. Eddig még csak a lány verzióját hallottam. Bojóc még nincs bent. Kíváncsi vagyok, ezúttal végleges-e. Mert tudom, milyen nehéz, mikor két ember még szereti egymást, még sincs közös jövőjük.

 

588

Lassan újra kicsit lelassul az őrülten száguldó kerék… még akár lélegzethez is juthatok.

Vége lett a vizsgaidőszaknak. Lassan elkészül a munkahelyen a határidős pályázati anyag. Megterveztem és leadtam a prospektusba a két új utamat. Különösen az egyik fantasztikus lesz. Megszerveztem a Nápolyi utunkat (mondjuk ott voltunk a legkevesebbet), és el is töltöttünk ott négy napot. Van új lakás is (ez még egy külön történet). Már csak a költözés van hátra. Végre lesz időm, megjavíttatni a telefonom, az órám, kihúzatni a fogam, elmenni orvoshoz, kiszanálni a ruháimat, dobozokat gyűjteni, bepótolni az elmaradt meghívásokat…

Ma munkahelyi belső megbeszélés volt, fizetésemelés ügyben, az eredményeket gondolom nem kell részleteznem. Azt mondják kérjünk attól, aki elvette…
Az az érdekes ennél a cégnél, hogy sose becsülnek senkit addig, amíg el nem megy. Olyanok mint G. Csak akkor már vajmi kevés elégtétel… És régen még nagyon jó kis cég voltunk, szerettem. De most egyre többen vagyunk, egyre hülye ember hülyesége csapódik le… Én is el fogok menni. Még nem  most. De szerintem egy éven belül. Addigra meglesz a fecnim, meg még egy nyelvvizsgám.
Amúgy jött hozzánk egy új fiú. Szimpatikus. És fiatal. Nagggyon fiatal. De okos, értelmes, helyes, kedves… és ő is kapott már egy nagy adagot az élettől.

Az az igazság szerintem, hogy akik nagy adag kakikat kapnak, azoknak egy része elbukik, mert nehéz. De aki megáll, az … nem is tudom, hogy mondjam, milyen lesz. Más. Ízesebb. Érettebb. És nagyon könnyen tizenharmadik.

589

 

2007.02.09. Sorrento

 

Egy repülő körözött a levegőben. Fejjel lefelé. És egyre csak süllyedt. Egy parkból néztem, ahol egy barátommal ültem. A repülő lezuhant és felrobbant. Ijedelem. –Hívd azonnal a mentőket – kiáltott a barátom, amint magunkhoz tértünk. Gyorsan. De nem akarok véres embercafatokat látni – jött még egy hátsó gondolat….
Valami csörgött… az ébresztő órám. 04:05. Ideje felkelni, és elindulni a reptérre, Nápolyba.
Az órát 4:00-ra akartam beállítani, de aztán adtam magamnak még öt percet. És éppen ebben az öt percben álmodtam ezt. Nem szabadulok a gondolattól, hogy ez egy jel volt. A repülő le fog zuhanni. Nem félek a repüléstől, és a babonákban sem hiszek. Mégis megkérdőjelezhetetlen bennem ez az érzés. Szomorú vagyok. De nem félek. Később felkelve kézbe veszek egy könyvet, és felnyitom. Szókratész beszél benne (A békés harcos), és az első két szó, amit meglátok: zuhanás és sebesülés. Most már végképp nem menekszem a gondolattól, hiába a hideg víz, hideg levegő. Le fog zuhanni.

Nem kellene elutaznom? Mi van, ha meghalok? Tényleg, mi van akkor?
Erre gondolok egész idő alatt, miközben a fogam mosom vagy a metróra várok a kihalt állomáson. Mégis elutazom. Ha meg kell halnom, hát meghalok. Számot adok az életemről. Ugye ilyenkor lepereg, ahogy mondani szokás. Én lassan pergetem, van időm: ritkán jár a metró…

Kemény és nehéz volt, az igaz… mégis szép. Sokat éltem és sok mindent átéltem. Nincs mit megbánnom. Talán korábbi időkben ezt vagy azt másképp csináltam volna, de főleg az utóbbi időben úgy éltem, ahogy a legjobban tudtam. Odafigyelve, a legjobb tudásom szerint. Ez fontos volt. Nem tökéletesen vagy hibátlanul, de megtettem, amit tudtam. Nincs mit rejtegetnem sem. Korábban gondoltam arra, hogy mi lesz, ha egy ilyen esetkor megtalálják a naplóm, vagy fény derül arra, hogy nem is az vagyok, akinek hittek. Most sem ismer mindenki. De én  már én vagyok, a hibáimmal és vétkeimmel együtt, nincs takargatni valóm. Meghalhatok… Nyugodt vagyok… Igen, szeretem az életet, és még többet szeretnék belőle.
Esetleg mit hagytam ki? Mi hiányzott? Két dolog jut eszembe: az egyik a család. Gyermek. A másik ami egy pillanatra eszembe jut: hagyj nyugodtan helyet a férfiaknak. Akárhánynak.
Semmi más nem számít most. Se tárgyak, se vagyon, se karrier, se semmi. Előző nap valahogy úgy alakult, hogy talán az összes emberrel beszéltem, aki valamilyen módon fontos nekem. Nincs lezáratlan ügy. Tulajdonképpen egészen nyugodt, komoly vagyok. És ezen csodálkozom. Korábban rettegtem a haláltól. És mindig van bennem egy nagy adag kétely, hogy jól csinálom-e. De a mostani nyugalmam igazol.

Repülni fogok. És meg fogok halni. De ha meghalok, senki nem fogja tudni, hogy én már előre tudtam. Talán írok egy cetlit: Tudtam, hogy meg fogok halni. Szeretlek benneteket… Már a kezemben a toll, de leteszem.

 

Most Nápolyban vagyok, épp Sorrentóba tartunk. És élek.
De még van egy hazaút… 

 

 

Épségben hazaértem. De érdekes volt ez az egész. Újra kicsit felráz. Utazunk, és esik az eső? Na és! Hisz élünk, és az élet szép, és ki tudja meddig… Végigdudorásztam a hétvégét. Minden átértékelődik. Sok minden fontossá lesz, más pedig teljesen elveszíti a jelentőségét.

Már sok idő eltelt, újra dolgozom, visszakerültem a mókuskerékbe. Már kopik az emlék, az érzés. De emlékezem, tudatosan emlékezem, hogy szem elől ne tévesszem, hogy mi a fontos. Az igazán fontos….

590

Vajon egy elefántnak milyen állattal kell kereszteződnie, hogy százlábú legyen a gyermekük? Valami kis földigilisztával? És az hogy működhet? Hisz az egyik egész valójában kisebb, mint a másiknak bármelyik testnyílása…. Morbid, nem?

Az Airwick mégis ebből csinált reklámot.

Ugye jön a szép nagy, világoskék elefánt-anyuka, fúj egy párat az új Airwick Frechmetic-kel, aztán sóhajtozik, hogy a fia milyen rendetlen, hogy széthagyja mind a száz pár cipőjét. És megigazítja az ajtón a fényképét, a csintalan kis százlábúét.
Ilyenkor senki nem szokott elgondolkodni, hogy hogy lett ez a gyerek???

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum