543

…ma hazamegyek, tanulok, takarítpk, összepakolok. Reggal angol, aztán munka, aztán indulunk dolomitok. Vasárnap éjjel haza, hajnalban kelés, reggel – délben vizsga. Délután haza, másik bőrönd pakolás, este irány reptér, Düsseldorf. Szerdán haza, csütörtökön vizsga… már én is szédülök….

…és érik a csersznye, és menni kéne szedni, remélem, egy darabig még lesz.

…mostanában mindenki szerelmes, és nagy hirtelenjében megtalálja élete párját. Na jó, nem mindenki. De sokan az ismerőseim között, olyanok, akik már jó ideje keresgéltek. és én velük együtt örülök, és szörnyen szappanoperás beszélgetéseket tudunk folytatni ilyenkor.

…ma vettem végre egy elfogadható kinézetű szandált. Szép, klasszikus kis tűsarokkal. nem félméteressel, nemteli talppal, nem tornacipőből kreált, nem lila-piros gyöngyös. Nem, egyáltalán nem könnyű ilyen szandált találni.

…most először ajánlotta fel valaki, hogy átveszi tőlem a fogamzásgátlás problémáját. Mert mindenkinek olyan természetes, hogy a nő tömi magát a hormonokkal, amitől persze ki tudja mi baja lesz, de rövid távon minimum narancsbőr, amiért aztán majd megint neki lesz problémája.
Nem, vállalom én tovább is, nincs ezzel semmi baj, de olyan jól esett a gesztus…

…Majmóca meg meg van buggyanva. Oly dolgokat művel az életével, hogy nem hiszem el. Maimálisan hálás vagyok istennek, hogy nem keveredünk újra közelebbi viszonoykba.

…nem is írtam még, hogy a múlt hétvégén Szlovéniában voltunk, kevés volt az idő, de jól éreztük magunkat, még akkor is, ha a sátram még soha életében összesen nem látott ennyi vizet, mint most két nap alatt. Mégis jó volt. A legeslegjobb az volt, hogy rájöttem, hogy Phi is olyan, mint én: hajlandó tenni azért, hogy a napokból ünnepek legyenek. Hajlandó leciplni velem a sok cuccot a folyó partra, hogy a zubogó zöld víz mellett reggelizhessünk kolbászt és paradicsomot harapva, és főzhessük meg a kis zseb-gázfőzőn a kávénkat… még mindig nem hiszem el, mennyire szerencsés vagyok…

544

Olyan nagy a dilemma, olyan közel állna ilyenkor, hogy abbahagyjam. De tudom, hogy nem szabad. Vagy biztos nem?

Olyan sok kapcsolatomban csináltam már azt, hogy a szerelem kezdeti hevében otthagytam csapot-papot, felhagytam hobbikkal, elhanyagoltam a barátaimat, aztán egyszer csak egy-két év után ott álltam, és alig foglalkoztam olyasmivel, amit igazán akartam, és sajnáltam, hogy a sok érdekes dolog elmaradt, a sok barát elkopott…

Azt is tudom, hogy nem baj, ha az ember egy kapcsolatért áldozatokat hoz, hisz ezek valójában nem is áldozatok, én legalábbis nem érzem annak.

Csak mégis van az az eset, ami talán az Oltári nőben volt jól megfogalmazva, hogy mindig úgy szereted a tojást, ahogy az aktuális párod? De valójában hogy szereted?

És nem tudom, hogy hol a határ a feladható dolgok meg a tojás között.

Persze, így távkapcsolatban valóban nem olyan egyszerű, és több munkát bele kell fektetni az együttlétbe. Tudom, hogy eleve túlterhelt vagyok a vizsgaidőszak meg a munka meg egyéb elfoglaltságok miatt is.

Viszont már így sem járok hastáncra. Nem Phi miatt, hanem mert csak most kevés az idő, átmenetileg. A barátaimra is elég kevés idő jut, olykor még levelet is alig tudok írni. Ez is remélem, jobb lesz, ha kevesebb a munka meg megvannak a vizsgák. Van egy csomó magán utunk meg külön elfoglaltságunk Phivel, melyeket még régen szerveztünk meg. Főleg nekem. A munkát igyekszem a munkaidő keretein belülre szorítani.

Szóval időt igénylő hobbinak már csak a túravezetés maradt. És ezt nagyon szeretem, és ez tényleg nem olyan, hogy ki-be lehet ugrálni benne. Mert ilyen lehetőség csak egyszer adatott. És most hétvégén is mennénk, meg júli elején, és elvileg nagyon örülök és örülnék. Mégis, ez azzal jár, hogy most – szervezési gubancok miatt – Phi nem jöhet, és ez azt jelenti, hogy lehet, hogy így két hétig nem találkozunk, és ez azt jelenti, hogy engem ez eléggé elszomorít.

És ilyenkor úgy érzem, hogy ő fontosabb mint én, vagy az én hobbijaim, és hagynom kéne az egészet és maradni szépen itthon a fenekemen. Mert sokkal fontosabbnak tűnik, hogy együtt legyünk.
De úgy érzem, hogy ezt nagyon nem szabad feladnom. Most nem. Előbb-utóbb úgyis így lesz, és ez nem élet-halál, de most még menni kell… Csak úgy hazahúz a szívem…

 

545

 

Épp ma két hónapja… 🙂

 

 

546

Egyszerűen nem tudom, hogy tudnám jobban csinálni. Összecsapnak a fejem felett a hullámok, a munkában és a szabadidőben is.

Teljesen új, ismeretlen projektnek lettem szinte véletlenül, észrevétlenül gazdája, olyan eljárásnak, amit még soha senki nem csinált még az anyavállalatnál se. Napi négy tárgyalás, kilométeres to do lista – és a rendes munkámhoz még hozzá sem kezdtem. Ennek ellenére ültem ma egy órácskát a főnökömnél, megelőzendő a lecseszést, amiért a többi munkámra nincs időm. Mert nálunk így szokás. Sajnos nem vagyok az az alkat, aki hosszú nyelvvel fényezi magát a vezetőség előtt, egy-egy plusz pontért.

Csak azért nem vetem magam az asztalomon tornyosuló papírok tetejéről a mélybe, mert van Phi…  és ez  mindent ellensúlyoz.

De a szabadidőm is elúszik… már hónapok óta nem voltam hastáncon sem, nincs időm megválaszolni a leveleket, találkozni a barátaimmal, sportolni, takarítani… és ez tavaly ősz óta egyre rosszabb.

Igen, a hétvégék, ha Phi-vel vagyok… de ezek azok az órák, amikor fel tudok töltődni, amikor minden másról megfeledkezem, és így is inkább keveset találkozunk, mint sokat.

És itt egy csomó utazás, részint munkából, de saját ötletek, amiket szervezni kellene. Ja, és épp vizsgaidőszak is van. Ezen a héten is tanulnom kellett volna, de hétfőn orvos, bevásárlás, kedden német kollégák tutujgatása meg vacsoráztatása, szerdán telefon szerviz, ajándékbeszerzés, szekrény pakolás, csütörtökön utazási megbeszélés, takarítás, pénteken túlórázás, bevásárlás, szombaton vizsga…

Így napok, sőt hónapok óta azon gondolkodom, mit tudnék másként csinálni, de nincs ötletem. Majd lesz valahogy. Mindig van valahogy.

547

Hogy csináljunk ünnepet egy napból? Minden előre megfontolt szándék nélkül is gyakran sikerül. Phivel lehet. Csak egy példa.

Hosszú alvás, hempergés, madárcsicsergés. Kiadós reggeli szépen terített tálakkal, virággal az asztalon. Közös kávézás egy bögréből. Az autóban zene, szélsőségesebb esetekben együtt énekelve. Visegrád és vicces fotók. Tunyulás egy presszóban, ásványvíz és banán mellett. Erdei séta. Bobozás – némi sikítozástól nem mentesen. Autózás szabad széllel, ablakból lógó végtagokkal. Lovaglásra tett sikertelen kísérlet. Mert én még sose voltam, és szeretnénk. Lovaglásra tett sikeres kísérlet. Előtte lovaskocsin ücsörgés. Lovaglás, nekem csak kantárszáron, de később ügetéssel is, és dicséret az edzőtől a jó mozgásért. (Phi már egyedül is nagyszerűen ment.) Ki a szigetről, friss földieper nénikétől. Barátságos flekken sütőnél barátságos szakácstól ízletes vacsora a kispadon. Vissza a szigetre. Ki a szigetcsúcsra, ahol kettéválik a víz. Üzenetek az ártéri fövenybe. Kóricálás, naplemente. Haza a kivilágított városon keresztül. Forró fürdő, bor, csokoládé…

És ez csak egy nap…

De nem is a tettek számítanak, hanem a szavak, a tekintetek, a csodálat, az érzelmek…

548

549

Úgy terveztem, hogy majd gyakran irogatok Alaszkából, történéseket, benyomásokat, gondolatokat. Aztán ehhez képest csak pár sorra futotta. Hiába, ilyenkor annyira távolinak tűnik az itthoni világ, olyan idegen és homályos minden. Csak egy-egy kis kapocs m arad a normális életemhez, egy-egy levél vagy üzenet, és Phi, akivel a modern technika vívmányainak köszönhetően sokat beszéltünk. Hiányzott.

És hát Alaszka nagyon jó volt. Óra- sőt hétszám tudnék mesélni. Az országról, a városról, a látottakról. Vagy a beszélgetéseinkről. Meg a sok új gondolatomról. Majd talánidővel, apránként. Ja, és született esmét egy tonna fotó.

Csak egy pár címszó.

Az amerikaiakat továbbra sem bírom, már ami általánosan jellemző rájuk (politika, gazdaság, stb.). Viszont az ember, mint individum, érdekes. Kicsit butácskának és befolyásolhatónak tűnik, viszont kedélyes és barátságos. Akár udvariasságból, akár nem. Néha túlzottan is. Bár Alaszka annyira nem is amerika. Csak egy kicsit.

Minden édes. A kenyér, a sonka, a vaj, a marhahús. Az élet? Nem tudom.
Tavasztól őszig nagyon szép. Varázslatos és egyedi. Télen? Büntetés…

Két hét, szinte éjjel-nappal együtt töltött idő mellett sem veszekedtünk egyszer sem R.-rel. Ez azért annak is köszönhető – bár ő tagadja – hogy könnyedén vette az összes hülyeségemet. És nagyszerű társaság is volt. És rengeteg olyan helyen jártunk, ahovár értelemes kerekesszékes sose tenné be a lábát.

Ha már itt tartunk, Alaszka az akadálymentes világ paradicsoma. A hegyi ösvény melleti vécétől kezdve az összes intézmény és vendéglátó hely akadálymentes. Néhány nap után már fel sem merült bennünk, hogy ide vagy oda ne jutnánk be. Teljesen természetes volt, hogy a legkisebb kocsmánál is van rámpa. Szóval könnyű volt így az élet…

Az ország mérhetetlenül gazdag természeti kincsekben. A város közepén erdőnyi parkok, körötte tanösvények, a lakóterületről kiérve pedig mindenfelé lélegzetelállító látvány. Noha még csak akkor tavaszodott – az utolsó napokban pattantak ki a rügyek, gyönyörű volt minden. Óriási havas hegyek, vörös mohák, sárga füvek, kéken csillogó mocsarak és tengerszemek.

Noha egész hétre rossz időt mondtak, szinte minden nap sütött a nap. Bár ez még nem jelenti azt, hogy közben ne esne az eső. De úgy éreztem, ez a megmagyarázhatatlan és pozitív változás egyértelműen nekünk szól.

Északi Fényt nem láttunk, mert vagy világos volt, vagy borult.

Nem tudom, hogy láttuk-e a Mc Kinley-t. Lehet. Az is lehet, hogy nem. Miért fontos az, hogy egy 6000 méteres hely mellett állsz-e, vagy látod a 6000 méter magas hegyet?

A kaja szörnyű volt, még így is, hogya konferencián én is kaptam első osztályú ebédet. Gyorséttermek kimeríthetetlen tárháza mellet néhány drága étterem – egész kinntjártunk alatt a legjobbat utolsó nap, egy mexikói étteremben ettem. Pedig volt homáros fogadás is, meg hiltonos vacsi.

550

Alaszka nagy. Alaszka szep. Alaszkaban mindenki oriasi autokkal jar. Alaszkaban kedvesek az emberek. Alaszka draga. Alaszkaban most havasak a hegyek. Alaszkaban meg eppen csak tavaszodik. Alaszkaban az emberek het fokban mar rovidujjuban jarnak. Alaszkaban most sut a nap, pedig Budapesten ejjel fel egy van. Alaszka rohadt messze van. Alaszkaban a foldgolyo tulso vegen egy szallodai szobaban ulok, es probalom kipihennni az utazas faradalmait.

551

Nettó másfél nap Luxemburg. Jól telt.
Egy icipicit tartottam tőle, mert a nőktől mindig kell tartani, még magamtól is. Mégis jól sikerült. Phi húga nagyon más, mint én, vagy akár mint Phi, viszont kedves és aranyos, és nagyon kitett magáért, hogy jól érezzük magunkat.
Megnéztük a várost, csavarogtunk, hajókáztunk a Moseron, kaptunk egy jó kis nyári zivatart. Aztán este egymagunk maradtunk, a teraszon beszélgetve, pakrócokba csavarodva.
Másnap Trier városában voltunk, a németeknél, kicsit vásárlósra sikerült, viszont olvastam egy nagyon jó kis mondát a helyi katedrálisról meg az ördögről. Aztán nekivágtunk a kis országnak, kastélyoknak meg víztározóknak. Született egy csomó jó kép meg jó hangulat. Ezért is szeretem Phit, mert annyi hülyeséget is lehet vele csinálni…
Este egy családi hangulatú olasz vendéglőben búcsúztattuk el a napot, ahol kézfogással köszöntöttek bennünket, és újra degeszre tömtük magunkat jobbnál jobb falatokkal.

És mégis, valahogy nem is (csak) az események a legfontosabbak, hanem a hogyan. A kis érzés- érintés- meg szófoszlányok. A repülőn átölelve ülni, a kedvenc zenémmel a fülemben, bámulni kint a napsütést, miközben a hajam simogatja. Ilyenek.

552

Úristen, a Mimó! – szakadt ki a kétségbeesés a kollégáim torkából az irodába érkezve. Pedig még itt sem voltam, de már tudták, hogy infarktust fogok kapni a mimózám láttán. Egy hosszú hétvégi nem locsolás – és máris úgy néz ki, mint egy száz éves aggastyán a halálos ágyán.

Igazán megharagudtam rá. Már fél éve ápolgatom, nevelgetem a legnagyobb odaadással, az irodába érve az első kutató pillantásom mindig rá esett. Szabadságom idejére automata emlékeztetőt állítottam be a kollégáim naptárjába, hogy két naponta locsolják meg.
És erre tessék: egy cseppet magára hagyom, és rögtön eljátssza a nagy halált! Micsoda hisztis egy jószág!

Most térdig vízben áll, és lassan téreget magához. Délután át is ültetem egy nagyobb cserépbe. De most egy kicsit kiábrándultam belőle… rosszabb, mint egy nő…

 

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum