516

A határidő a nyakamon, vadul kéne dolgoznom, ehelyett a nap felében olvasok, már kifolyik a szemem. Még nem értem a végére, de most annyira ezzel van tele a fejem. Mert annyira furcsa és megható és tanulságos látni, hogy másnak is vannak hasonló bajai, kérdései. Félelmetesen hasonlóak. De ez egyben vigasztaló is, hogy nem vagy egyedül, hogy nem vagy kivételesen nehéz helyzetben, hogy nem te vagy az egyetlen. Sőt valakinek lehet, hogy még nehezebb is… De ezekről majd, később…

 

Sokkal jobban kellene foglalkoztasson, hogy holnap matek szigorlatom lesz, és a hat tantárgy anyaga kaotikus állapotban zsibong az agyamban.
Phi édes volt, képeslapot küldött. Hogy szorít. Szerintem időzített volt (tőlem leste el), de nagyon jól esett. Imádom.

Még fél időnél se tart a távolléte, de már olyan eszméletlenül hiányzik. Még nyolcat kell aludni… Nem hittem volna, hogy ennyi rengeteget jelent az is, hogy máskor ha nem találkozunk, legalább beszélünk. Az a napi fél óra életeket ment. Sokkal jobban meg kell becsüljem.

Amúgy péntektől jobb lesz. Túl leszek a szigorlaton, és nem kell a lakásban tanulásra terrorizálnom magam.
Helyette két nap Alpok, túravezetőnéniként. Aztán egy nap pakolás, egy nap Anyu-látogatás, egy nap Patrik, egy nap színház. És már itt is lesz.

 

Jut eszembe, töretlenül török a csúcsra. Hétfőn a Madách színház színpadán álltam, ma pedig cikk jelent meg rólam a nemzetközi portálunkon. Ez utóbbiban az a legjobb, hogy bosszantani lehet vele Pockot, a legirigyebb és legnépszerűtlenebb kollégámat.

Mert az a képeslap sokkal többet jelent bármilyen publikációnál.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum