434

Elindultam. Viszlát december 08-án…

Reklámok

435

A gyönyörű buta nő – ez volt a tegnap estére kitalált szerepem. Vagy nem is kitalált, de így jött. Társaságban inkább a komoly csinos, vagy a nagyszájú okos vagy valami hasonló jut általában.
De tegnap a megjelenésen valahogy várakozáson felül sikerült. Ezt támasztotta alá az a tény, hogy mikor délután beléptem az irodába, felhördültek az emberek, volt aki még a telefonálást is abbahagyta. (És ez itt most nem a hagyományos büszkeség vagy nagyképűség helye, hanem kicsit elégtétel annak a tinilánynak, aki után a fiúk nem ismerkedési szándékkal füttyögtek a vonaton, hanem gúnyból) Na, szóval minta modell a divatlapból…
A hajnalig tartó rendezvényen csupa nagy emberek vettek részt (én mit kerestem ott? Ja, másodmagammal képviseltem a női nemet.), és már megint vicces volt tapasztalnom, hogy mit vált ki mindez a férfiakból. Bár a viccességben egy csepp szomorúság is vegyül. Szóval ha elég szép vagy, még csak értelmesen beszélned sem kell. Még csak jófejnek sem kell lenned. Elég, ha csak mosolyogsz édesen, és a nép fele a lábaid előtt hever. Rövidesen megjelenik egy láb is az asztal alatt, vagy a melletted ülő karja. Bámulatos. Persze, nem feleségül venni akarnak. De fantsztikus akkor is: elég, ha csak ülsz, és a végtagok összekuszálód(nána)k körülötted.
Én padig azokat a férfiakat imádom, akiket egy ilyen játék hidegen hagy. Akkor is, ha én játszom, akkor is, ha más az. Tegnap nem volt ilyen. Úgy szerettem volna, ha valaki nem mosolyog vissza, hanem azt mondja, hogy hülye picsa…

Tegnap éjjel hazafelé kicsit elütöttem egy őzet. Előtte hármat sikeresen kikerültem, de a negyedik már túl közel volt. Talán nem lett nagy baja, talán életben marad.

Most pedig folytatom a normális blézeres hétköznapjaimat, de csak egy napig.
Aztán bakancsra cserélem a tűsarkút.

436

Na szuper, beteg lettem. Épp ez hiányzott már csak… De még mindig jobb, mintha az indulás előtt két nappal vett volna elő. Így aztán egy marék C vitamin – egy óra pakolás, egy marék vitamin – kert művelés, dió szedés, egy óra alvás – bevásárlás, és így tovább.
Megy ez, csak kicsit lassabban. Viszont már majdnem kész vagyok. A sarokban áll a nagy hátizsák, sikerült többszöri kipakolással 12 kg-ra fogyókúráztatnom. Ez egyrészt a sherpák miatt fontos, másrészt mert kell hely a vásárolni szándékozott csudaszép vásárfiáknak.
Még dollárt kell váltanom, útlevelet fénymásoltatni, még több igazolványképet csináltatni, pálinkát venni, és a sok összegyűjtött infót rendszerezni.
Két estém van még, hétfő és szerda: kedden hajnalig szóló ügyfeles vacsora lesz. Le kéne lépni. Különben is, ilyenkor jön, hogy nincs egy rongyom sem… vagy ha van is az alkalomhoz illő, biztos hogy nyári. Pl. a gyönyörű rózsaszín kisestélyim még egyszer sem tudtam felvenni. Most meg szerezzek télit. Mi lenne, ha az új piros bakancsomban mennék? Még úgyis hiányzik neki egy kis betörés. 🙂
És ha már a lábbeliknél tartunk: rémes, hogy az összes magassarkúm tönkremegy a kocsiban. Pedig hogy örültem, hogy végre busz helyett itt a kényelmes, meleg autó, nem kell bunda talpú cipő – éljen a szoknyás tél!

Kathmanduban és Pokharában 23-25 ok körüli hőmérséklet és derült idő várható.

437

Volt nálunk ma egy anonim felmérés a motivációról meg az emberismeretről és egyéb nyalánkságokról. Pár teszt, egy fotó meg egy mélyinterjú.

Félúton a kutató szagember felvetette a gondolatot, hogy helyet kellene cserélnünk, mert olyan csuda nagy okosságokat mondok. Haha.

 

438

A munkahelyi szerelmektől ments meg Uram engem… Épp elég csak végignézni is, ami piciny cégünkben végbemegy. Tavaly már egyet túléltünk, az rendeződött is, és megszületett az első céges baba.

Most akadt még vagy kettő. Halál titkos, épp ezért mindenki erről beszél. Nem független emberek. Azonnali felmondás. Botrányszag terjeng a levegőben. Hatalmas traccspartik alakulnak zárt ajtók mögött, a sarkokban lányok pusmognak, teraszon megy a forródrót… Esemény van. 

 

Jelentős előzmények köthetők a múlt heti berlini céges kiránduláshoz. Ami kétség kívül jól alakult. Rengeteg gyaloglás, még több fotó, jó vacsorák és kinek-kinek vérmérséklete szerinti ivászat hajnalig. Nekem eddigre már általában nagyon hiányzik az ágy, de nem lóghatok el minden este. Mert ugye hol a csapatépítés. Nem iszom sokat, vagy nem eleget, legalábbis kevesebbet mint a java, pedig ilyenkor nagy teher ám a józanság.
De talán csak mert nem tekintek mindenre elég lazán. Mert nem veszem játéknak a játszmákat. Holott jól szórakozhatnék is rajta.

Tudod, ez az, amikor lemegy néhány fiú meg lány egy szórakozóhelyre, akik nem barátok, csak ismerősök. Van, akik tetszenek egymásnak, nem mindig kölcsönösen, vannak központi és perem személyek – de ami a legfontosabb, az a tündöklési vágy. Én vagyok a legjobb fej. Én még nálad is sokkal jobban táncolok. Én viszont a csoport-kannal riszálom, bekaphatjátok. Jaj, én nem vagyok elég szép. De legalább sokkal normálisabb, mint a riszálós. Azt hiszi, ő itt a középpont, pedig milyen ciki. Ajjaj, nem kellene ilyen feltűnően udvarolnom. Juhé, most mind látják, hogy mennyire oda van értem. Biztos érezni rajtam a cigarettát. Tököm tele az egésszel, de azért mosolygok…

…. és közben negédesen mosolyog mindenki.

Mint a filmben, mikor Mel Gibson hallja a nők gondolatait.

Hát ez is olyan. Látni azt a milliónyi kis szálat, a játszma-szálakat – nagy pókháló sikerül.

Én meg vágyakozom valami igazira, valami valóságosra. Egy pillanatra meg is találom egy hamutál mellett az asztalra támaszkodva.

Pedig mondom, szórakozhatnék is az egészen. Ha már szórakozóhelyen vagyunk…

439

142 kilóméter

5800 méter szintkülönbség – felfele

Tizenegy nap gyaloglás

Még hét nap… 

 

440

Ma az Indiai Nagykövetség volt a menü.
Reggelire bankszámla kivonat szerzés meg igazolványképek, ebédre beszélgetés a konzullal, ami mondjuk kimerült abban, hogy hová megyek, és hogy majd semmiképp ne elejtsem itthon a fényképezőgépem, mert higgyek neki, hogy szép lesz. (Ha tudná, hogy nem a gép a kérdés, hanem a memóriakártyák száma. Eddig 8Gb-nál tartok.). És hogy szép időm lesz, meg érezzem jól magam.
A menü tizenháromezer volt, de fél évre szól.
Amúgy bármennyi is, meg bármennyire is világos, hogy csak a pénz kell, akkor is sokkal kedvesebbek és jobb fejek voltak, mint a buzi amerikaiak. Azokat biztos elhajtottam volna a fenébe, ha nem éppen egy alaszkai útról lett volna szó.
Ami kicsit fura volt viszont a követségen, azok a feliratok. Kérjük, hivatalos ügyben a másik kapun csengessen. Kérjük, szíveskedjen használni a lábtörlőt. Köszönettel, az Indiai Nagykövetség. Kérjük használat után a vécét lehúzni. Köszönettel, az Indiai Nagykövetség. Ennyit láttam csak, de biztosra veszem, hogy rejtegetnek még párat. Csak azt nem tudom, hogy ez a kulturális különbségekhez meg tappancsos vécéhez szokott indiainak szól-e, vagy egyes bunkó magyaroknak.

441

Van már szállásom is Delhiben!

Csak oda foglalok, mert az túl nagy ahhoz, hogy csak úgy találomra betérjek valahova. Annál is inkább, mert első nekifutásra csupa olyan "budget" hoteleket találta, ahol a három éjszakáért több száz dollárt fizetnék. Holott mondjuk a vonatjegyem Agrába és vissza 800 rúpia, tehát kb. 3500 forint.

Már majdnem elkeseredtem, mikor eszembe jutott a jól bevált szálláskereső portálom, a www.hostelworld.com . Bár hostel Indiában… aztán mégis. És láss csodát, egy-két ezer forintért is talált nekem. Igaz, jó része kint van a bánatosban. Még nem is tudom, hogy lehet közlekedni abban az állat nagy városban. Aztán jött a megoldás: Hostel Smyle Inn, bent a város közepén a nyüzsiben, a Main Bazar-tól egy sarokra, a vasútállomástól háromra (de jó is lesz az majd amikor reggel hatkor indulok és tizenegykor érkezem Agrából…). És mindez három napra egyágyasban majdnem hatezer forint.

Azért végigolvastam pár véleményt róla, mert majdnem ez a legolcsóbb szállás a városban. Sokan imádják, főleg a helye miatt, páran meg prüszkölnek, hogy nem kaptak elég repi-térképet meg aludt reggel a recepciós. Na bumm. Leszarom. Lesz úgyis saját hálózsákom, a hidegvizes zuhanyt addigra a hegyekben úgyis megszokom (talán még annak is örülni fogok, hogy van zuhany). A többi meg lényegtelen, főleg ha az ember úgy tervezi, hogy úgyis épp csak egy kicsit szunyni jár haza. Ja, és van reggeli meg szabad internet is. Úgyhogy le is foglaltam.

Ma Delhivel és Agrával ismerkedtem, hogy miket érdemes ott megnézni. Nem szeretem az előre fullszervezett utakat, de most azért akarok egy kicsit tájékozódni, hogy ki tudjam választani, hogy mit akarok megnézni ez a rövid idő alatt, és mit nem. Pl ma lejött, hogy nagyon sok síremlék meg híres épület elég hasonló. Persze meindegyik egyedi és különleges, de inkább kiválasztom azt a néhányat, ami nagyon érdekel, és szentelek elég időt annak is, hogy legyen elég időm bazárazni meg magamba szívni a hangulatot, életképeket fotózni, helyi kajákat enni lehetőleg hasmars nélkül – ahelyett, hogy a lonley-val a kezemben végigrohannék az összes előírt helyen.

Vicces különben a Google Earth-ön csavarogni. Pl nem is kell előre könyvet olvasnom egy városról, csak megnézem itt, bekapcsolom a fotó-megjelenítést, és azonnal kiderül, hogy hol van ötezer kép egy csomóban. Na az biztos valamilyen hivatalos látványosság…

442

Daruvonulás, Hortobágy.

Variációk egy témára.

443

Kitöltöttem az indiai vízum kérelmet, és foglaltam egy vonatjegyet Delhi-Agra vonalra. Épp mához egy hónapra. És az már az út végén lesz, egy kis levezetés. Jujdejó.

Előtte pedig hol leszek: először pár nap Kathmanduban. Felszerelés vásárlás meg városnézés. Marokkói tapasztalataim alapján el kell telnie pár napnak, hogy felfogjam, ne csak tudjam, hogy igen, valóban itt vagyok…

Utána pedig irány a hegyek! Még nem tudom, hogyan. Ketten megyünk, úgyhogy nem kell túlszervezni. Annyit tudunk csak, hogy az Annapurna Circiut hegyesebbik fele. Kb. 10 nap gyaloglás, kis falvakon keresztül, a régi sószállító karavánok útján, egyre beljebb a hegyek közé. 5416 méter lesz a legmagasabb pont.

És igen,ami a képen olyan fehér izé, azok nagy hegyek, baromi nagy hegyek, a világ legnagyobb hegyei. Annapurna, a nyolcezres, a híres Machapuchare a halfarkával, és csupa hat meg hétezres…

Nézegetem, még csak a Google Earth-el, sétálok a falvakban, felirányítom a tekintetem a hegyekbe, kanyargok a völgyekben, megnézem a fotókat. És elszorul tőle a szívem. Alig hiszem el.

Én tényleg itt leszek…

Rettenetesen örülök és végtelenül hálás vagyok. Leginkább hálás vagyok. Tudom, egyes nézetek szerint csak magamnak köszönhetem, meg én teremtettem meg, és én választottam, de akkor is.

Már csak tizenöt nap, és a hetvenliteres hátizsákommal elindulok a reptérre…

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum