435

A gyönyörű buta nő – ez volt a tegnap estére kitalált szerepem. Vagy nem is kitalált, de így jött. Társaságban inkább a komoly csinos, vagy a nagyszájú okos vagy valami hasonló jut általában.
De tegnap a megjelenésen valahogy várakozáson felül sikerült. Ezt támasztotta alá az a tény, hogy mikor délután beléptem az irodába, felhördültek az emberek, volt aki még a telefonálást is abbahagyta. (És ez itt most nem a hagyományos büszkeség vagy nagyképűség helye, hanem kicsit elégtétel annak a tinilánynak, aki után a fiúk nem ismerkedési szándékkal füttyögtek a vonaton, hanem gúnyból) Na, szóval minta modell a divatlapból…
A hajnalig tartó rendezvényen csupa nagy emberek vettek részt (én mit kerestem ott? Ja, másodmagammal képviseltem a női nemet.), és már megint vicces volt tapasztalnom, hogy mit vált ki mindez a férfiakból. Bár a viccességben egy csepp szomorúság is vegyül. Szóval ha elég szép vagy, még csak értelmesen beszélned sem kell. Még csak jófejnek sem kell lenned. Elég, ha csak mosolyogsz édesen, és a nép fele a lábaid előtt hever. Rövidesen megjelenik egy láb is az asztal alatt, vagy a melletted ülő karja. Bámulatos. Persze, nem feleségül venni akarnak. De fantsztikus akkor is: elég, ha csak ülsz, és a végtagok összekuszálód(nána)k körülötted.
Én padig azokat a férfiakat imádom, akiket egy ilyen játék hidegen hagy. Akkor is, ha én játszom, akkor is, ha más az. Tegnap nem volt ilyen. Úgy szerettem volna, ha valaki nem mosolyog vissza, hanem azt mondja, hogy hülye picsa…

Tegnap éjjel hazafelé kicsit elütöttem egy őzet. Előtte hármat sikeresen kikerültem, de a negyedik már túl közel volt. Talán nem lett nagy baja, talán életben marad.

Most pedig folytatom a normális blézeres hétköznapjaimat, de csak egy napig.
Aztán bakancsra cserélem a tűsarkút.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum