444

Még jó, hogy múlt héten a halottak fotóin méltatlankodtam, mert pénteken elmentünk megnézni a Bodies-t.
Persze út közben egy cseppet elgondolkodtam, hogy ez most mennyivel jobb, amit én csinálok. Az emlegetett fotókhoz képest. Lehet, hogy semmivel. Szenzáció meg üzlet.
Aztán mikor két óra múlva kijöttünk, nem azt éreztem, hogy émelygés meg szenzáció, hanem csodálatos meg szenzáció. (Na jó, egy ici-pici émelygés is.)

Csodálatos, hogy ilyen testünk van, hogy ilyen mesésen és hihetetlen öszzhangban működik. És rettenetes vétek, hogy nem törődünk vele eleget. Egyébként azóta is sok lépésnél eszembe jut, hogy most épp melyik izmom dolgozik, és ezen nagyszerűen el is lehet szórakozni, hogy most a péklapát izom, meg vidd odébb a legnagyobb izmod meg miegymás.

Aztán még azt is gondoltam – előzetes félelmeim ellenére nem volt gyomorforgató – hogy a húsunk épp olyan mint az állatoké, simán lehetne belőlünk flekkent sütni, mondjuk ha valami ufók ezt találnák ki.

Az embriókhoz úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem megyek be, aztán mégis. Hát az valami hihetetlen, hogy milyen csodálatosak. Kisebb lény, mint a körmöm fehérje, és már ott a pici lába meg hajszálnyi keze. Ha nem lennék már túl rajta, ilyenkor lehet, hogy elkezdenék hinni istenben. Vagy Istenben? Aki nem hisz benne, annak hogy kell írni, kicsi vagy nagy betűvel?


 

Reklámok

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum