417

Törékeny boldogság?

Elcsépelt kifejezés. Nem ok nélkül talán.

Sokat jár mostanában ezen az eszem. 

 

Úgy veszem észre, az ember képes a meglévő boldogságot a boldogság pillanatában

         észre sem venni

         erősnek és biztosnak hinni

         vagy a legjobb esetben: tudatában lenni. Befogadni. És tudni, hogy elmúlhat.

Emlékszem azokra a pillanatokra, mikor azt hittem, minden ellen védve vagyok, erősek vagyunk és boldogok, senki nem árthat nekünk. Minden szuper és tökéletes – és ez így természetes. Hiszen olyan nagyszerűek vagyunk!

 

Aztán emlékszem azokra a pillanatokra is, amikor a nagy boldogságba beleszúrt valami. Egy szó, egy rosszalló kifejezés, egy apró kis tett. Egy ici-pici kis dolog is elég lehet. És emlékszem a szemekben rögtön megjelenő védekezésre, vádra, megbántottságra, fájdalomra. És pillanatok töredéke alatt bekúszott a hideg, és képes volt széthullani az addig erősnek tűnő érzés. 

 

Miért lehetséges ez? Miért ez a leginstabilabb érzés? Miért nem olyan szívós, mint mondjuk a bánat? Vagy a megbántottság? (Azt bezzeg fejszével kell odább toszogatni.)

Talán mert az ember egoja még a leghatalmasabb boldogságnál is erősebb tud lenni. Mert az a legfontosabb. ÉÉÉN… És ez így van a csodás rózsaszín fellegek között is, csak akkor a nagyszerű én jól van tartva, ki van elégítve, így nem okoz galibát.

 

De mi lehet a megoldás?

Egyes vélemények szerint – és sokáig az enyém is ez volt – a hullám-hegyek nem tarthatnak örökké – a hegyek és a völgyek váltogatják egymást – és minden elmúlik, ez az élet rendje. Talán igaz is.

Aztán volt időszak, amit az egyensúly, a harmónia jellemzett. Azt hiszem, ez már nagyon közel áll a boldogsághoz. Ez is igaz.

És mostanában azon gondolkodom, hogy vajon lehet-e a boldogság egyensúlyi állapot?

Sok ideje tart. És emlékszem, tudom, hogy bármily erősnek tűnik – elmúlhat. Szempillantás alatt. Ezt tudom, de nem foglalkozom vele. Viszont van egy új módszerem. Jó, nem ilyen cetlire írt, menetrendszerűen alkalmazandó eljárás. Csak megpróbálom összeszedni.

 

Ez pedig valahogy így néz ki: félre teszem az egóm. Ne az üljön az irányító központban, Érezhet, amit akar. Nem akarom elnyomni. De nem hallgatok rá. Rosszul esik, vérig vagy sértve? Kedves egészségedre. Ellenben tudom, hogy ez csak egy érzés, és általában 10 perc múlva elmúlik, ha nem táplálom, ha nem etetem olyasmikkel, hogy: hát ez azért mégiscsak mindennek a teteje, és a többi…

Második lépésben pedig beszélek róla. Csak néhány mondatot, szemrehányás és ítélet nélkül, tárgyilagosan, szeretetteljesen. Tudod, ez ezért és ezért esett rosszul, mert erre és erre gondoltam, valamint ezt és ezt hívta elő belőlem. Mire ő ugyanígy elmondja (és nagyon fontos, hogy a másik partner legyen ebben. Illetve, hogy mind a két ember ismerje magát, szembe merjen nézni önmagával, és ki merje mondani), hogy én pedig ezért és ezért gondoltam/mondtam/tettem így.

És láss csodát: a legtöbb esetben megértem így a másikat. Mert nem csak a megnyilvánult dolgokat látom, hanem a mozgatórugót. És ő is az enyémet. És így már nem bántás, nem ellenség, nem az én csodálatos lényem semmibe vétele, hanem egy ember.

Vagyis két ember, érzésekkel, gondolatokkal, igyekezetekkel, esendőségekkel.
És így mi lehet a vége? Hát persze hogy megöleljük egymást. Talán még kell egy kis idő, míg az egó is elcsendesedik. De nem lesz harag, nem lesz fájdalom, nem lesz dráma. Hanem visszatér, sőt megerősödik a boldogság.

 

Na most ennek az a következménye, hogy a törékeny már nem is olyan törékeny. Hogy ingadozunk ugyan a pont körül, de nem esünk ki. Látom, hány és hány olyan mozzanatot oldottunk így meg, tudattalanul is, ahol máskor már csörömpöltek volna a szilánkok, én pedig ülnék a csillogó cserepek közt, jól bebugyolálva a kis egómba, mert ugye ez mégiscsak nonszensz…

 

És ennek a fejlődésnek annyira örülök, hogy még boldogabb leszek. Akkor is, ha nem divat mifelénk a boldogságról beszélni.

 

   – – –

 

 

Mivel sokat jár az eszemben mindez (pl. a zuhany alatt legutóbb teljesen belefeledkeztem), utána néztem a neten is.

Egy érdekes kutatás itt, és pár nagyszerű gondolat itt.

 

Például:
A legtöbb ember körülbelül annyira boldog, amennyire boldog akar lenni.
(Abraham Lincoln)
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum