408

Swayambuhunath, Kathmandu, 03.12.2008.

Itt ülök három iszonyat nagy (kb. 15m) aranyszobor előtt a napon, és folytatom a tölrténetet, Muktinath-tól.

 

Muktinath, Kagh Beni, Jomsom

Reggeli után indulás, fagy kint, nagyon hideg van. Egy óra múlva kisüt a nap. Kis falvakon megyünk keresztül, kecskenyájakat engedünk el, osztjuk a maradék lufikat.

 

 

   

 

   

 

Pár óra ereszkedés után elérkezünk Kagbenibe, a Mustangi Királyság határára. Fentről be is látunk a tartományba. Bemenni nem lehet. Legalábbis csak úgy nem. A déli részek 1970-ig, a királyság pedig 1992-ig el voltak zárva a látogatók elől. Ma évi 2000 látogatási engedélyt adnak ki, igen borsos áron és szigorú feltételekkel – pl. a bevitt csomagoló- és mesterséges anyagok tekintetében. (Nagyon helyes.)

Igaz, az emberek szeretik Kagbenit is környékét is Mustang részeként emlegetni, de ez a szó „királysági” értelmében nem igaz. Sőt, a királyság sem: Mustang 1992 óta Nepál egyik tartományának számít.

 

    

 

Út közben nem tudtam abbahagyni az aszalt szilva evést, úgyhogy egész délután fortyogott a gyomrom.

Kagbeniben városnézésre indultunk. Város…  Lakhatnak benne kb. 800-an.

Egy ősöreg kolostor megtekintése után a régi belvárosi rész következett (kb. 100×100  méter). Itt a yakok együtt élnek az emberrel, sikátoros kis tapasztott falú házakban. Hangulatos.

Alattunk pedig a Kali Gandaki széles-köves medre – víz most kevés van benne.

 

 

   

   

 

A földeken szántanak és vetnek. Nem is tudom elmondani, hogy érzek. Parasztokat látok yakokkal és faekével szántani. Száll mögöttük a por, körülöttük istentelen hegyek, és ők valami ismeretlen nyelven, ismeretlen dallamokat énekelnek. Ünnep lehet, mert mindenki a földeken van. Vet. A vetés ünnep. Nagyon-nagyon nem tartozom ebbe a világba, már nem ismerem ezt az érzést, de valami odabent még válaszol az ősi hangra. Olyan ez, mint egy csepp kis születés.

 

   

 

Kiadós ebéd (momó és répaleves)után újra felkerekedünk.

Innen nagyon egyhangú volt az út Jomsom-ig. Rettenetes szél- és porfúvás, egyenes út hol az úton, vagy többnyire a széles (100-200m) folyómederben a kavicságyon. A nap elbújt, a hegyek eltűntek. Jobbára azzal voltam elfoglalva, hogy szív alakú köveket gyűjtöttem. És összegeztem az előző hetet.

 

Késő délutánra értünk Jomsomba. Hát lohasztó egy város, főleg borús időben. Nincs benne semmi, de a falusi bája már elveszett. Pótolom aszalt almakarikákkal és alma brandy-vel. Helyi jellegzetességek. Aztán a kis helyi zöldségek láttán úgy döntünk, hogy a mai vacsit magunk „főzzük”: a hazai téliszalámi maradékához veszünk kenyeret és paradicsomot (úristen, mióta nem ettem friss zöldséget…), valamint egy darab yak-sajtot, és a szobában a két ágy között megterítve (bicska és papírzsepi) jóízűen elfogyasztjuk. Tiszta marokkói feeling. Csak ott pink színűek voltak a falak, itt meg a Potala van kifüggesztve. Aztán – miután már kétszer végigsétáltunk az utcán és a repjegyárusok széles spektrumán is kimulattuk magunk, és más szórakozást a hidegben nem találtunk – a szokásos program következett: nyakig a hálózsákba.

De kiolvastam a könyvem. Este még gyors pakolás, mert reggel korán indulunk vissza Kathmanduba.

Ég veled Annapurna, Isten áldjon Himalaya!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum