393

03.12.2008. Kathmandu

Másnap egy egész napom volt Kathmanduban. Mivel a helyi szervező meghívott bennünket magához ebédre, reggel korán indultam – Pashupatinath-ba (http://en.wikipedia.org/wiki/Pashupatinath_Temple).

Rögtön a sarkon állt egy taxi, seccperc megalkudtam 150-re, és 15 perc múlva már a bejáratnál voltam. Kaptam egy skiccelt térképet, így minden fontos információval rendelkeztem. A kasszánál szóba elegyedtem egy sráccal. A szokásos where are you from kérdésre adott válaszomkor kiderült, hogy azt is tudja, hol van Budapest. Általában meg kell magyarázni, hogy Közép-Európa, és next to Austria vagy near to Germany – és akkor bólogatnak. Aztán később kiderült, hogy gájdolni akart, mert nem akadt le rólam az istennek sem. Határozottan rászóltam, hogy egyedül akarok lenni. És ez így is volt. A nap folyamán egyre több ilyen emberrel és gyerekkel találkoztam. Nameste, Madam. Where are you from? Már válaszra se méltatom. Hagyjanak már békiben! Mondjuk pl. a taxis tényleg kedvesen kérdezi, de ha az utóbbi három napban már 800-szor elmondtad, hogy from Hungary meg near to Germany, meg yes, first time, meg two weeks ago, és yes, I like Nepal – akkor már a tököd tele. Miért nem azt kérdezik legalább, hogy szeretem-e a dhal-batot? De végülis tök kedvesek és nem erőszakosak, csak itt a látványosságoknál. Meg legalább barátságosan állnak a turistához. Itthon ki állít meg bárkit is, hogy tetszik-e neki Budapest?

Aztán meg most kevés is a turista, és egy főre ötször annyi kereskedő szándékú jut. 

 

Amúgy általában a látványosságoknál úgy van, hogy csak a turistától szednek pénzt, a helyiek szabadon jönnek-mennek. Itt ugye nem nehéz kiszúrni, hogy ki a turista. Kapsz egy napijegyet 100-250 rúpiáért. Durbar Square 200, Pashupatinath 250, Swayambunath 100, Boudnath sztupa 100. Pár száz forintnak megfelelő összeg – úgyhogy nem éri meg lógással szórakozni. 

 

Szóval Pashupatinath. Ezen a reggeli órán szerintem én voltam az egyetlen turista. Van itt egy szent hindu templom, az egyik legszentebb, de csak hinduk mehetnek be, még az udvarára is.

A hindu templom és a kis Shiva-kápolnák között folyik a szent folyó, a Bagmati. Ez a legszentebb folyó Nepálban, és itt zajlanak a halottégetések és rituális fürdések is. A folyót átszeli egy híd, Balra, a templom előtt találhatók az Arya Ghats, a magasabb kasztok halottégető helyei, jobbra pedig a a Surya Ghats, az alacsonyabb kasztok részére. A híd és a folyó túloldalán lévő lépcsőkre már mehet hitetlen vagy turista is.

 

A jobb oldalon épp fel volt ravatalozva egy szegény, bal oldalt pedig egy gazdag ember. Meztelenül fekszenek a sárga-piros mintás leplek alatt (hisz így is jöttünk a világra), majd a családtagok virágfüzéreket (büdöske – az itt a szent virág), piros krétaport, szent vizet, esetleg pénzt szórnak a halottra, aki a víz mellett emelvényen fekszik. A gazdag embernek még látszott az arca is.

   

Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert a testhez járuló asszonyok rettenetesen sírtak-visítottak, alig lehetett elvonszolni őket. Én meg állok a túlparton és nézelődök, ne adj isten fotózok? (Ilyenkor nem is volt pofám.) Miközben ez az ember is valakinek a férje, apja, barátja. Agyon is vertem volna azt, aki pl. Apu temetésén ismeretterjesztő fotókat csinál bámészkodásból! Másrészt meg, minek engedik ide a turistákat? De ha meg egyszer lehet, engem is érdekel.

Szóval igyekeztem megtalálni a közép utat, de vegyes érzésekkel.

Aztán felrakták a halottakat vastag hasáb-fákra (a család ekkor már nincs ott, csak a pap), a tarka lepleket a virágokkal a vízbe dobják, csak egy marad, aztán felülre apró fát meg nádat tesznek és meggyújtják. Az pedig szép lassan lángra kap.

Úgy döntöttem, elég volt, meg hideg is volt, meg nyaggattak már a divat-szaduk. Ezek díszes ruhába öltözött hindu szerzetes-szerűségek, és pénzért fotóztatják magukat, a turisták meg nyomják a fotókat, hogy nolám, milyen érdekesek itt az emberek. Nem szeretem.

Úgyhogy felmentem inkább a domb tetejére, ahol még több kápolnát találtam, bennük egy-egy Shiva-lingam, meg egy nagy kápolnát, és egy csomó majmot. Itt nyugodt volt minden, max. az igazi hindu szerzetesek imádkoztak.

   

Aztán visszatértem lentre. A szegényeknél már sok égetés folyt egyszerre, nagy volt a siránkozás. A gazdag a másik oldalon épp hamvadt, a pap bottal forgatta a parazsat. A koponya egy pillanatra kilátszott. Az, aki 20 perce még ember volt. Vagy annak tűnt. És még 20 perc, és már csak hamu lesz. Tessék, kézzel fogható az elmúlás. Isa por és homou vogymuk. Elég vegyes dolog ez így már megint.

   

Aztán szerencsére egy sokkal vidámabb esemény vonta el a figyelmemet. Jött a reggeli fürdés a gazdagoknál. Egyszerre ellepték a lépcsőket, ledobták a szárit-gatyát, és alsóruhába mentek a vízbe, pancsoltak, mint a kissrácok a Balatonban. Pedig a víz sekély és igen mocskos, tele van szeméttel. De nem zavarja őket. Még a szárit is gyorsan kimossák.

   

 

Nagyon mókás társaság, csak egy kicsit kavarodik a gyomrom. De ők nem szívbajosak. Pl. az égető helyek alatt, és ahol aztán a maradékot vízbe dobják (addigra a test teljesen elhamvad), egy csomó ember nyüzsög a vízben, ami kb. térdig ér, és keresik az értékes dolgokat. Van egy páros, aki pl. egy babakocsi roncsaiba gyűjti a használható ölfát. Mások aranyfogak vagy aprópénz után kutatnak… Szóval fura egy hely, de érdekes.

Aztán mennem kell, gyorsan taxit fogok, és irány a Thamel.

Ez az ember, aki meghívott bennünket, gazdag ember. Nem mintha annyira érdekelne a bankszámlája, csak arra célzok, hogy a nála tett látogatás a felsőbb kasztok tehetősebb embereire jellemző – nem így élnek az átlagemberek, vagy pláne a szegények.

Nagy háza van a külvárosban, ahol fehér sálat akasztanak a nyakunkba, úgy fogadnak. Ebédre dhal-bat van, de végre igazán jó: a rizshez öt-hat fajta zöldséges mártás dolog is tartozik, melyek külön kis kupákban sorakoznak a rizses tányér körül. A vendéglátónk iránti tiszteletből – meg mert itt lehet rendesen kezet mosni – megpróbáljuk mi is a kézzel evést. Ők mindig így eszek. Kizárólag a jobb kézzel – a bal tisztátalan. Jól mulattunk, és egész jól ment, de nem volt olyan hatékony, mint a villa – úgyhogy talán maradok annál. De vicces volt. És volt banán-lassi is, nagyon finom. Szóval degeszre laktam – nem akartam illetlen lenni és otthagyni. A ház amúgy nagyon jól felszerelt, főleg nepáli viszonylatban. A mosógéptől a mikróig minden volt, bár a berendezés stílusa hasonlított egy jobb módú roma család házára. Na azért nem győzikés, csak nem is ikeás. Szeretik a mütyűröket, a harsány színeket, a követ, a bőrt. Mindenesetre nagyon kedves gesztus volt, hogy meghívtak. Egyébként három generáció élt itt teljes szélességében – ahol a legidősebb férfi az úr. Még akkor is, ha a fiai keresik a pénzt.  Itt ez a természetes.

 

Innen a Swayambhunath-hoz igyekeztem, így vendéglátónk felrakott egy helyi buszra a sarkon.

Na ez egy külön sztori, a buszozás. Ezzel kapcsolatban el kell felejteni mindent, amit az ember eddigi szocializációja során a tömegközlekedésről feltételez.

Ez épp egy kilenc személyes kisbusz volt, van nagyobb busz is, meg kicsi teher-motor is. Meg minden. A jármű elejére többnyire ki van írva ismeretlen betűtípussal a végcél. De amúgy van egy sofőr (jobb kormány), és egy fiú, a szedő-ember. Forgalmas helyeken megáll a busz vagy lépésben megy, a fiú meg a lépcsőről kiabál vagy leszáll, és próbálja összeszedni / rábeszélni az embereket. Amúgy te megmondod, hogy meddig szeretnél menni, és beszállsz. Megállók nincsenek, max. fő pontok, de te ott szállhatsz ki az útvonalon belül, ahol szeretnél. Kiszállásnál kifizeted a fiúnak a viteldíjat, aki pontosan tudja, hogy mennyit utaztál. Az enyém így 14 rúpia volt. A taxi 50 lett volna. Ja, 14 rúpia kb. 40 forint. De a taxi is csak pár száz.

Szóval kiszálltam, és az utasítás szerint kerestem volna a sztupát. De csak három baromi nagy arany-szobrot találtam. Nem baj, ez is megteszi. Körüljárogattam, elvoltam a napon a parkban, eszegettem a jomsomi almaszirmot. Fura volt, hogy sztupát emlegettek Swayambhunath néven – bár volt itt pár kicsi. Mindegy, gondoltam, ez is érdekes volt. Mikor elég lett, fogtam egy taxit (próbáltam buszt is, de senki nem ment épp arra, az átszállások meg még túl bonyolultak lennének, mert nincs a fejemben térkép), és hazaindultam. A taxi egy kis utcán kaptatott fel a dombra, mikor egyszercsak megpillantottam az igazi Swayambhunath-ot, ahogy a képekről ismertem. No, megállítottam a taxit, kicsit haragudott. Nem baj. Kiszálltím és elindultam fölfelé az ezernyi lépcsőn. A helyet a Majmok Templomának is hívják a parkban élő kiterjedt majompopuláció miatt, egyébként a világ egyik legrégebbi buddhista temploma. A templomegyüttes környékén itt is szorosan összefonódik a buddhista és hindu vallás – például a sztupát övező kis szent építményekben vagy a zarándokló hinduk tarka társaságában.

   

   

Szóval Majmok Temploma, meg a hajléktalanoké is, mert abból is volt legalább annyi. Ez már nagyon gáz park volt, és fent a sztupa környékén is. Turista 40%, zarándok 30%, koldus 30%. Meg a szemét tüzénél melegedő utcagyerekek, inclusive rengeteg rühes kutya. Amúgy szép meg minden, de akkor már inkább a Boudnath sztupa.

Este vacsora Birennel, meg egy barátjával. Aztán internet, majd rohanás haza wc-re. Nem ritka, hogy valamelyikünk otthon van, majd kivágódik az ajtó, egy helló félúton, és már csattan is a wc ajtó. Aztán néhány perc múlva előbukkan egy megkönnyebbült ember. Nem betegség, csak néha van. Este pakolás, lehetőleg a feladni kívánt csomagok súlyának redukálásával. Minden, ami nehéz, a kézipoggyászba kerül. Eredmény: kis hátizsák 10 kg, nagy zsák 20,4. Ok. Igaz, hogy 17-tel jöttem.

Holnap reggel búcsút intek Nepálnak, és irány India.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum