390

Le sem tagadhatnám, hogy oroszlán vagyok. A vasárnapi hatvan kilométer tekeréstől meg akartam halni. Aztán mikor meghallottam, hogy a húgomék nyolcvanat mentek, és még dicsekszik is, hogy meg se kottyant – rögtön feltámadt bennem a büszkeség, hogy nanehogymár, akkor nekem is lazán bírni kellene. Úgyhogy gyerünk, edzés, nem lehetek ilyen puding. Így tegnap már tettünk is egy kört a Szentendrei-szigeten. De még az is lehet, hogy holnap feltekerek a Norma-fához.

Jó, mentségemre legyen mondva, hogy a térdem meg a műtét miatt az utóbbi fél évben alig mozogtam. Most sem igazán tudom, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy most sincs még porcom. Mindegy, a doki azt mondta, mozgassam. Ma reggel eléggé fájt, de azt hiszem, csak nyár végén fogok visszamenni kontrollra. Nekem senki ne rontsa el azzal a nyaram, hogy nincs porcom. Attól még nem nő ki. Aztán majd őszre lesz valami.

  Hétvégén Diósjenő környékén jártunk. Gyerekkorom óta nem voltam. Csudajó szállást találtam: tiszta fából van a ház. A szobákban az egyszerűség nem az ízléstelenségben csapódik le. Nincsenek kínai piacos tarka mintás kék-sárga függönyök vagy aranyszínnel futtatott giccses festmények. A kertben tűzrakóhely, ping-pong asztal, játszótér. Jó és olcsó konyha. És kilátás a Börzsönyre meg a csodás ménesre.  

Itt van egy karnyújtásnyira a Nógrádi várrom. Anno apuval még husánggal törtünk magunknak utat a bozóton keresztül, hogy eljussunk a nagy toronyig. Ma szépen rendben tartva, szabadon látogatható.

Királyrét is csak néhány kilométer. Sajnos a térképpel ellentétben nem szilárd burkolatú úton. Ma már nem. És ez nem olyan vicces, ha az ember országútival van. Keze-lába kiszakad.

Királyrét. Számtalanszor, és mindig másképp. A legemlékezetesebb: egy itteni tikos kis barlangban csillant fel előttem tizenhat évesen, hogy van másik út. És döntöttem el, hogy elköltözöm otthonról.

Kóspallagra még iskola időben lógtunk el a barátnőmmel, madarászni. Szobról a sokévi vonatozás hangosbemondója jut eszembe, és egy osztálytárs. Nagymaros. Nyári gyakorlat, uzsonnák a Duna-parton. Csavargás Visegrádon, ahol akkor jutott eszembe, hogy nem retúr a hajójegyem, amikor már az összes pénzem elköltöttem édességre. Életem egyetlen, néhány perces koldulása. Verőce. Lakik itt család, munkatárs. Egyszer voltam itt egy kiállításon, ahol élő kígyót tettek a nyakamba. Magyarkút. Nincs menetrend. Se út tovább. Se térerő a tudakozóhoz. Zsákutca? Szerencse. Épp jön a vonat, a kis zötyögős makett-jármű, amit előző nap mosolyogtunk fentről a várból.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum