354

És megtörtént a csoda: vannak vállalkozás ötleteim! Kivitelezhetőek! Megvalósíthatóak!

Már régóta ezen gondolkodtam, hogy mit lehetne csinálni, ami létrehozva akár magától működik, ami nem helyhezkötött, nem húsz nap szabis és neadjisten a gyes hosszú évei (melyek mondjuk négy gyerek miatt simán tíz terjedelemre is nyúlhatnak) alatt is űzhető. És most végre tudom.

Mindehhez lehet, hogy az is kellett, hogy hétvégén kaptam egy lökést, meg hogy múlt héten már annyira magam alatt voltam a munka miatt, meg a nem létező kilátások miatt, hogy legszívesebben bebújtam volna az íróasztal alá csokit majszolni. Vagy szétrúgtam volna egy kristály-pohár szaküzletet dühömbe. Mert nem elég, hogy munka keresés, meg válság, még az angolom sem elég jó, és az új lehetőségemet is lenyúlják, és itt bent már mindenki rivalizál, a főnököm töketlen, autóra nincs pénzem, céges autót kevés helyen adnak, ha valahová felvesznek, mire betanulok, mehetek gyesre, mire visszajövök, már idejemúlt leszek, de már most sem vesznek fel, mondván, hogy nemsokára úgyis szülni fog – szóval minden, ami a gazdasági- szociális- és nemi léttel kapcsolatos.

De most végre van fény az alagút végén. És tele vagyok ötletekkel…

355

Hétvégén fejtem kecskét.

Igazi rendes kecskét, négy lábbal meg mekegővel. És tőggyel természetesen. És jött belőle tej. Fél liter, habos, hófehér. 

 

356

Mondtam már, hogy költözünk?

Megvan a lakás, kifizettük a kauciót is. Igen, igen, bérlakás. Ez volt az első, amit anno a neten megnéztem, és ez lett az utolsó is. Tiszta új, még senki nem lakott benne a felújítás óta. Új konyha, új fürdő. Kettő is. Minek két embernek két fürdőszoba?

Egy kis bibi van csak: a hatalmas, narancs falfelületek. Istentelen jó minőségben kifestve – úgyhogy nem is mertem megemlíteni, hogy esetleg nem e lehetne e átfesteni egy kicsikét fehérre is…

De már van megoldás. Narancssárga marad a fal, sötét barna a kanapé (az egész életemet végig kísérik a férfiak sötét barna bőrkanapéi. Ez egy külön történetet megér), világos bükk bútorok, és tojáshéj színű kiegészítők.

De amik igazán jók lesz még az új lakásban: ha lehet, még közelebb lesz a munkahelyemhez – ca. 10 perc. Kis társasházas – családi házas környéken, Sas-hegy. A mi házunkban hat lakás van, ebből egyben laknak állandóra, kettőben ideiglenesen. Így lehet kedvünkre zajongani, és az egész hatalmas kert a miénk, amit más nem is használ (gyorsan össze is kötöttük a költözést egy bogrács-bulival).

 

Az alsó szint a fürdő kivételével egyetlen nagy helyiség: itt lesz a konyha, a nappali és a dolgozó is. Ó, máris sokkal nagyobb kedvem van főzni, sőt sütni is – így, hogy nem kell emiatt egy távoli helyiségbe szeparálódni. Ja, és van mosogatógép!

A felső szinttel még kissé bajban vagyunk, mert az is egyetlen nagy tetőtéri helyiség, de meglehetősen alaktalan, és hat centivel alacsonyabb, mint a gardrób szekrényeink. Azokhoz már vettünk az ikea fynd-ben alkatrészt, és le fogjuk szépen vágni kisebbre. De a háló helye még nincs definiálva. Majd addig húzogatjuk az ágyat ide-oda, míg jó nem lesz. Vagy felverjük valahová a sátrat. Meg vaterázok majd egy jó kis komódot is. És lesz faltetoválás. És erkély. Vettem tulipán- és krókuszhagymákat is. Meg gyűjtögetem az üres kartondobozokat. Hisz költözünk. Megint. Tizennegyedszer…

357

 

 

Küzdelmes játék – játékos küzdelem
 Kováts Zsolt fotóművész képei a 90-es évekből


 

358

Miért? Miért? Miért? Miért nem vagyok normális, olyan, mint a többi ember? Miért nem vonz a buli, a szórakozás? Miért nem szórakozás az számomra, ha némi alkohol hatása alatt az emberek halál vicces sztorikat mesélgetnek kollégista korukból, poénokat a szexről vagy licitet az autóbaleseteikről? Mindenki kacag, tetszik, beszáll, mesél. Mindenkinek van egy mégjobb sztorija. Csak én ülök mosolyogva, és húsz perc és hat sztori után úgy érzem, hogy unom már – üres, üres, üres.

 

Miért? Miért? Miért? Miért felejtem el a saját történeteimet, és miért nem fektetek elég energiát bele, hogy viccesen adjam elő. Ha mégis, akkor miért untat négy elmesélés után? Unalomig ismerem a saját, de még a másik anekdotáit is. De úgy látszik, ez csak velem van így. Mindenki más nevet. Én mosolygok. És annyira de annyira szeretnék én is önfeledten nevetni, nevetni a semmin, bármin, akkor is, ha mindez üres, üres, üres.  

 

 

Miért? Miért akarok nevetni, mikor belül mégsem. Mikor belül sokkal jobban érdekel, hogy mi a véleménye istenről, mitől fél és mit szeret. Hogy most együtt marad-e a barátnőjével, vagy hogy hisz-e a lélekvándorlásban.  Tudom, hogy ez túl komoly. Ok, akkor legyen helyette játék, társasjáték, éjszakai fürdő, verseny, párnacsata, fáramászás, bármi – bírom én a könnyedséget, sőt szeretem is. Csak ez az ülünk és vicces sztorikat mesélünk, és nevetünk, de alig várjuk, hogy mi beszélhessünk. Üres, üres, üres.

 

Aztán mégis én ülök éjjel a csillagok alatt egyedül, és elkeseredetten bőgök, hogy miért vagyok én ennyire nagyon más…

359

Where the hell is Matt…?

Pár éve láttam ezt a videot először, de most a hétvégén megint előkerült egy beszélgetésben. Azóta Matt-el is sokminden történt: kikupálódott, megkeresték szponzorok, szerepel a médiában, csoportos táncokat szervez a világ minden táján, vagy otthon ül Ausztráliában a barátnőjével. De azóta már a fél világ tudja, hogy where the hell is Matt. Egy srác, aki folyton utazik és idétlenül táncol.

Több info és video itt.

360

 

Mire jó egy hosszú, unalmas busz-út?

Például arra, hogy megtudjam, micsoda fura lények valójában a szitakötők. Mert elég furák:

 

 

  • Van vagy 32 szárnyizmuk, melyekkel külön-külön (tehát nem csak párban) tudják mozgatni a szárnyaikat, így képesek egy helyben, vagy akár hátrafelé is repülni
  • Vannak egyenlő szárnyú és egyenlőtlen szárnyú szitakötők
  • Olyan komplex szemük van, amely mintegy 30ezer különálló szemből is állhat
  • Kannibalizmusra hajlamosak: nem csak hogy válogatás nélkül minden állatot megtámadnak, akivel szemben esélyük van – hanem esetenként még a saját fajtájuk is célponttá válhat
  • Párzásban általában kevés fajnál jellemző az udvarlás. Sokkal inkább a szexuális zaklatás, az erőszak, az agresszív rivalizáció – és gyakran a halálos baleset.
    Párosodás előtt a hím ki tudja kaparni a nőstényből a korábbi hím-rivális ivarsejtjeit, miközben a nőstényt a nyakszirtjébe mélyesztett kampókkal tartja fogva. Gyakran ebben a tandem-pózban történik a pete-rakás is: a hím felügyeli a nőstényt és igyekszik megóvni a többi támadó jelentkezőtől
  • Egyes fajok peterakás esetén 90 percig is képesek a víz alatt maradni
  • Fajneveik között vannak acsák, pásztorok, rablók, légivadászok

 

Micsoda dogok derültek ki a kis fényes szárnyú helikopterekről…

 

361

 

-Neked hoztam, mert szeretlek! – nyújtja át a csokor rózsát vigyorogva.

Miután kiörömködöm magam, lépnék a konyhába, hogy vázába tegyem őket. Ekkor újabb csokrot kap elő. Ránevetek: ezt meg kinek vetted?

-Neked, mert kedvellek is!

362

Jó voltam irodalomból, de ritkán hatottak meg nagy klasszikus költők. Nyugatosok meg pláne nem.  Pilinszky igen, meg Faludy- de nehogy azt hidd, hogy minden y-ra végződő, mint például Ady is…

Aztán most ide vetődött egy József Attila. Olvasgatom. Közben azon mélázok, hogy ez már biztos a visszafordíthatatlan öregség jele, hogy este verset olvasok – és közben kuncogok magamon.

És aztán egyszercsak ezt találom, és eszembe jut a hárommal ezelőtti bejegyzésem:

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt –
ez az elmulás. Ebbol vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!…” — megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok eros,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

 

363

Virágzabálók. Ez a címe. Virágzabálók. Megveszek érte. De csak a címéért. Minden alkalommal, mikor meglátom az Újdonságok között kiállítva, mohón veszem kézbe. Megvagy, most megveszlek. Belelapozok. Beleolvasok. És mindig megállapítom, hogy nem érdekel se Imre, se Klára, se Péter, se Ádám. Bárhol ütöm fel – elunom. Tetszenek a szavak és a kifejezések – mint a városban fel-alá járkáló Tisza -, de pár sor után elréved és összekuszál a szemem, nem ragad magával. Türelmetlen vagyok hozzá. És ismét visszateszem a polcra, az Újdonságok közé. De a címe. A címéért megveszek…

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum