351

Ez volt a legszebb álmom, amit valaha álmodtam! – mesélem álmomban az álmomról.

Arról szólt az álombeli álmom, hogy semmi nem valóság, semmi nem az egyetlen valóság. Minden színes volt és tarka, és lépkedtem a dimenziók közt. Olyan emberekkel találkoztam, akik már rég meghaltak, és itt éltek. Minden jó és rossz és ember és tett csak egy volt a sok lehetséges közül – de soha nem olyan determináltan és kötelezően, mint a mostani, valóságosnak hitt létben. Ültem a buszon és beszélgettem valakivel, aki most nincs is, de ott volt, és újra nem lett, de mindig létezett.

És ez az egész valahogy annyira megnyugtató és vidám és teljes és tökéletes volt, mint egy óriási napernyő, amin átragyog a fény. Annyira, hogy az álmbeli álmom még álmomban is boldoggá tett, nem csak ébren. 

 

Aztán kinyitom a szemem, a fejem fölött a tetőtér-beépítés fenyőburkolata. Masszívan és moccanatlanul áll, olyan determináltan mint maga a lét. Nekem eszembe jut a vasárnap, és cinkos mosollyal kacsintok rá. Mert tudom, hogy ez csak a látszat. Mert én vasárnap láttam, hogyan tágul és lélegzik az egész, emelkedik és süllyed – lüktet benne az élet. Láttam, hogyan kúsznak imbolyogva a fában lévő csomók, folyton mozognak, és mégis egyhelyben marad minden. Reszket a kvantum. Bámulok. Lehet, hogy ez az igazság. És szeretem, nagyon szeretem a tetőt. És a tető is engem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum