Csernus doktor meg a Nő. Végigrágtam magam, mert kíváncsi voltam, tud-e valami megoldást. Vagy legalább rájön-e az alapvető problémákra. Egyiket sem tette. Csak lovagolt és szitkozódott az unalomba süllyedt, ápolatlan háziasszonyok problémáján – pedig azért valljuk be, ezen kívül más nőtípus is létezik. Létezik aki fél, aki szingli, aki nem képes tartós kapcsolatra, aki túl férfias, aki örökké a testtájai problémájával foglalkozik (a nők fele szentül hiszi, hogy túl kicsi a melle és/vagy túl nagy a feneke), aki túl sokat vár, aki túl emancipált – folytassam még? És leginkább: aki nem tud (mert lehet, hogy még nem is ismerte fel) megszabadulni az örökségtől – a belé ivódott mechanizmusoktól.*
Szóval Csernus bukott.
Másik érdekes könyv mostanában: Dahlke: Az agresszió, mint esély. A könyv pocsékul van megírva. Rengeteg gondolat-ismétlés és szájbarágás. De a második rész témája – mely sajnos az első nélkül elég nehezen lenne érthető – már izgalmas. A betegségek lelki oka és eredete. Nem állítom, hogy minden sorát szentül hiszem. Sőt, helyenként kifejezetten bosszant. Ellenben új színbe helyezi az egészséges élet világát, sőt még a H1N1-ét is.
Persze nem azért lesz valaki beteg, mert az szeretne lenni – hanem mert az adott lelki problémák illetve a meg nem élet agresszió és elfojtások hatására az ellenálló képesség legyengül, és teret kap például a fertőzés. Lehet, hogy durván hangzik, de én már a legateistább orvostól is hallottam, hogy kisasszony, csak figyelje meg, ha fáradt, kimerült, ideges – akkor jön a felfázás. Akkor miért ne működne más területen is?
*Ha már itt tartunk: épp a hétvégén nyert új értelmet egy bibliai mondat, amit régen rettenetesen igazságtalannak tartottam, hogy „megbünteti az atyák bűnét a fiakban, hetedíziglen”. De már nem büntetésnek fogom fel. Hanem úgy, hogy a hetedik felmenőmig bennem van az öröklés – bennem vannak ükanyáim és ükükapáim természetei, félelmei és persze készségei és adottságai is.