Legalább a terhességet átvállalhatnák a férfiak

Tizenhatéves korom óta arra vágytam, hogy anya legyek. Nem mondom meg, hogy az hány éve van, de nagyon rég. Ez volt a legfontosabb. Nem érdekelt sem pénz, sem karrier. Nem akartam bármi áron – mert tudom, hogy  milyen fontosak az alapok, és ha valamitől rettegek ezen a világon, az a rossz család. Időnként azért közel kerültem a gyermekáldáshoz – egyszer túlságosan is. De valami mindig megakadályozta.
Aztán harminc felé már kissé rögeszmémmé is lett, melyhez vegyült még egy adag félelem is, hogy de mivan, ha késő lesz. Legutóbb pedig egyenesen hisztériás lettem.

És most itt állok, és hónapok óta az motoszkál bennem, hogy úristen, nekem nem is kell gyerek. Olyan szép így az életem, és boldog vagyok, és imádok lovagolni és utazni és spontánul élni.
Nem akarok hónapokig nem aludni, nem akarok folytonbőgő kölköket. Nem akarok szétlöttyedt testet és nem akarok esti fürdetéseket. Nem akarom hetekig előre szervezni, hogy egyszer el tudjak menni lovagolni, nem akarok folyton attól félni, hogy mit csinálok rosszul, ami miatt a gyerekeim majd pszichológushoz fognak járni. Nem akarom feladni az életem, nem akarok túl fáradt lenni a szexhez, és nem akarok órákon keresztül bújócskázni. Én nem is akarok gyereket.

Én, aki annyi embert győzködtem már, hogy ez a legcsodálatosabb dolog a világon, hogy a menyország ragyog ránk a gyermekszemekből, hogy a gyes nem unalmas, hanem végre egy jól megérdemelt szabadság, és hogy egészen biztos, hogy jó szülő leszel. Igen, én vagyok az.

De azt is tudom legbelül, hogy el fog jönni az ideje, be fognak kopogtatni, és én imádni fogom őket, és boldog leszek, és nem cserélném le őket sem szabadságért, sem feszes combokért, sem átaludt éjszakákért.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum