Mamutszar

Halványan rezeg a cég alatt a léc – hogy mennyire, az mondhatni, hogy nagy részben az én munkámon múlik. Bár ez nem igaz. Mert hiába hozok bármennyi üzletet, olyanok vagyunk, mint egy tohonya állami vállalat. Mint egy kihalás előtti mamut, aki képtelen az evolúcióra.
Az emberek nem gondolkodnak előre, nem önállóak és figyelmetlenek. Leginkább csak ülni szeretnek a megszokott langyiban. Például egy kimenő ajánlatot harmadszor kell visszaküldenem a készítőjének, mert nem stimmelnek az összeadások, nem létező ábraszámok vannak benne, és még az sincs kijavítva, amit tegnap megbeszéltünk. Ja, és az ajánlatokkal én már csak önszorgalomból foglalkozom, mert nem szeretnék a következő alkalommal égni az ügyfél előtt.

Ez az egész szomorú helyzet leginkább két dologra jó. Egyrészt, hogy még többet tanuljak, mert ha ezen a szaron átverekszem magam, akkor egy könnyebb helyzet már sétagalopp lesz. Másrészt, hogy motiváljon, hogy megcsináljam a saját vállalkozásom, amellyel már hetek óta megint nem foglalkozom. Vannak olyan jól hangzó kifogásaim, minthogy – mint látszik – sok a munka, vagy kéne még info az ágazat működéséről – de kitől, vagy felkeresni egy pár potenciális partnert, hogy már az ő igényeik szerint lehessen kialakítani a rendszert – de mikor. Pedig május célfeladatnak már kitűztem a  cégalapítást és a desig-terv elkészítését. És május huszonegyedike van.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum