Az új sik-LÓ-ernyő

Eddigi fejlődésem elismerésének jeléül tegnap igazi lovat kaptam a fenekem alá. Igazit, azaz elevent, fiatalt és vadat. Még épp csak a fél lábam van a kengyelben, de már indul is – röptében kell felpattanni rá.
Hihetetlen élmény volt, hogy az állat megy, hogy akarata van, hogy meg kell fékezni (és nem a menésre kell noszogatni). Ahogy kirajzolódnak az izmai lépés közben, mikor azt figyelem, hogy melyik lábon van a hangsúly ügetésnél. Persze hogy az öröm ne legyen teljes, nyugodtan elmondhatom, hogy rémesen és rettenetesen ügettem, éppenséggel nem is lehet ügetésnek nevezni, amit műveltem, inkább valami traktorozásnak. Egyszerűen nem éreztem a ritmuts – annyira más volt ez a ló. De járatni és irányítani és érezni benne az erőt – na az nagyon jó volt.

Igen, már megint egy siklóernyős példa, de ez jutott eszembe. Meglepődtél, mi, hogy ez kanyarodik?

Rongyos térképedre húzz új vonalakat

Meghúztam az első vonalakat a térképemre. Arra, amin azt fogom bejelölni, hogy hogyan tekerünk végig a Duna mellett – a kezdettől a végig.

 

A tavasz egy szombat erejéig nyárba fordul, a karom csíkosra ég – csak a póló és a kesztyű között vöröslik. Egyetlen előnye, hogy este szétröhögjük magunkat egymáson, a lepukkant fürdőszobában. 
Reggeli a stégen, ebéd egy kisvárosban, vacsora Kalocsán. Mindenütt majális és lovak, olcsó körhinták és szaladgáló gyerekek. A gólyák párban állnak a villanyoszlopon, a benzinkutasokkal együtt nevetünk, mikor azok megtankolják egy középkorú házaspár motoros kerékpárját – mondván, hogy még biciklit sose tankoltak. Az öregeket még egy kávé elfogyasztása után is kényelmesen utolérjük, és kiderül, hogy szlovénok, párizsis kenyeret esznek, van jó dunamenti térképük és Szerbiába igyekeznek.

A falvak kihaltak, csendesek és orgonaillatúak. Nem csoda, holnap anyáknapja. Kalocsán fagylalt és sör, meg mogorva pincérnő, aki elveszi tőlem a gyerekeknek kikészített zsírkrétát, amivel épp a leendő házunkat rajzolom. Visszalopom. A szállás felé menet feltűnik egy kirakatban a kalocsai Rádió, és a srác kedvesen behív. Először vagyok rádióban, és mindent tudni akarok. És még számot is kapunk.

Vasárnap szemerkéső eső, burek és tejöl a cukrászda teraszán. Később jólesik a tekerés, a haladás, hogy érzem az izmaim (és sajnos a fenekem is). Délben Baján kisüt a nap, ezért lomtalanítok egy pszichológia könyvet, majd eszünk egy halat. Afrikai harcsát, mert ponty nincs (hihetetlen). Gemenc madárzajos, két őz zavartalanul ugrál mellettünk a tisztáson, míg öltözködök. A kisvasút végállomásán egy nagy fekete cincér is felkéredzkedik a poggyászra, Bátaszékig pedig tartjuk a harmincat.
Ehhez képest az Intercity negyvenhattal megy. Három óra alatt mégis hazaérünk valahogy.

Útvonal:

2010.04.25 – Budapest – Ráckeve (retúr): 50,76 km
2010.05.01 – Ráckeve – Kalocsa: 95,82 km
2010.05.02 – Kalocsa – Bátaszék: 74,57 km

 

Saslik

Ha az ebédre felszolgált spárgát grillzöldségnek írták volna le, nem is lenne baj.
Mert végülis nyársalni lehetne vele, olyan fás.

Belőlem élnek a kapitalista kizsákmányolók

Éppenséggel nem mondhatom, hogy nem szoktam vásárlással jutalmazni magam. De képes vagyok ésszerű keretek között tartani. Ám amióta különféle sportokat űzök, ez kicsit más iráynt vett.

Először elkezdtem utazni, hátizsákos-sátras módon. Legelső beruházásom tizennyolc évesen egy bakancs volt, majd pár év múlva egy sátor. Aztán hálózsák, esőkabát, esőnadrág, kishátizsák, nagyhátizsák, túrabot, matrac, gázfőző, kamásli, túrazokni, újabb bakancs, polár felső, windstopper, bicska, csajka, miegymás. Épp mire évek alatt összeszedtem mindent, a legrégebbiek elkezdtek tönkremenni – lassan kezdhetem elölről. Költségek az évek alatt (még leírni is ijesztő): böven kétszázezer fölött (jó, azért kb. hat év alatt, tehát évi 30-40 ezer)

Következett mondjuk a hastánc. Ez szerencsére nem annyira költséges, így néhány rázókendővel meg buggyos gatyával meg is úsztam a hobbi szintet – mintegy tízezerből.

Országúti kerékpár. Most magát a gépet inkább ne számoljuk, mert én is évekig szoktam a gondolatát, hogy mennyibe kerül egy puszta hajtókar, és a bicajt amúgyis kaptam meg az előzőből lett.
Viszont vettem már hozzá zselés nyerget, hogy ne fakadjak sírva egy nap tekerés után. Ugyanebből az okból kifolyólag még rövid és hosszú biciklisgatyákat (világéletemben gyűlöltem, mondván hogy kinőttem már a pelenkás korból). Egy trikót, de azt nem fogok többet, mert jó a sima is. Sisak, lámpa, kilóméteróra, kesztyű. SPD cipő a pedálhoz. Drágább, mint azok kívánatos magassarkúak, amelyeket végül mindig jövő hónapra halasztok. Összes költség: hatvanezer, két év alatt. Eddig.

Ha ez nem lenne elég, vehetjük a síelést is. Igaz, a túradzseki jó hozzá, zokni-ruha-sapka sem kell. Viszont vettem egy akciós kabátot és nadrágot mégis, meg egy síbakancsot egészségpénztárra. Plusz a kölcsönzési díjak lécre és botra. Hatvanezer plusz évi tizenhatezer kölcsönzési díj.

És akkor most itt a lovaglás. Ha nagggyon minimálra veszem, akkor lovaglónadrág, lábszárvédő és kobak. Cipő is kellene, mert az oktató nem csípi annyira a bakancsom, de ne már. Van már cipőm síeléshez, hegymászáshoz, biciklizéshez (még jó, hogy hastáncolni mezítláb kell), most már elég.
Mindenesetre ha igénybe veszem a protekcióm, akkor, húszezerből megúszhatom.

Szóval valószínűleg ezért csodálkozom minden hónapban, hogy hogyhogy nincs már megint pénzem. Ezért forintoskodok minden hónapban. És ez most egy cseppet sem panasz.

Mert az élmény megfizethetetlen…

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum