Ülünk a Platánban, fú de ismerős az a srác. Lefeküdtél vele? Nem, akkor emlékeznék rá. De akkor mi lehet? Munka, utazás, tárgyalópartner, utas? Ó, végre, megvan, a múlt heti bográcsozáson volt. Arra megyek, hellószia. Mosolyog, megismer, hogyvagy, puszi. Ti meddig maradtatok? Hát, eljöttem én is, de a többiek ott aludtak. O, pedig este volt valami balhé, de akkor nem láttad. Szó szót követ, holmi esküvőt emleget, vagy tíz perce beszélünk, mire rájövök, hogy nem az vagyok, akit gondol. Lehet, hogy ő sem az, akit én gondolok? Mindeketten ismerünk valakit, aki hasonlít ránk. Mégis ismerem, de máshonnan, jól tudtam, a bográcsozásból. Jaj, neharagudj, mentegetőzik. És jót nevetünk, helló mi van veled – most már tényleg.
Nem haragszom, ismerem ezt. Jön szemben a lépcsőn, helló szia, ki lehet az, nem tudom, csak ismerem. Mekdonáldszban hellószia, nem tudom, hogy ki az. Végre rájövök a beszélgetés közepén, ő az aki tavaly vizitúra. Aztán mikor másról beszél, tíz perc múlva rájövök, hogy mégsem az, hanem egy másik, csak most öltönyben van.
Irodaház, ebédelek, hellószia, jó hogy látlak, de már okos, mondja is: a hétvégén találkoztunk, uton voltunk közösen.
Persze azért mindig mentem magam. Sok az ember, sok a hely. Júniusban csak utakon lesznek éppen kétszázan.