Dunamenti III.

Nincs is jobb annál, mint harmincnyolcfokos hőségben biciklitúrára indulni. De miért is ne. Bár még a saját fülemnek is elég abszurd marhaságnak hangzik, hogy feltesszük a bringákat egy szétesőfélben lévő vonatra, elvitetjük magunkat Győrbe, majd két nap alatt hazatekerünk. Mint valami postagalamb-edzés.

Végtére is hazaértünk. A vízfogyasztásunk ugyan a többszörösére nőtt, mivel nem csak a szánkba, hanem a ruhánkba és a hajunkra is locsoltuk a vizet óránként. Fürödtünk az utcai kutaknál, mint a verebek. Meg aztán nagyokat ettünk – a legjobb a szlovák dinnye volt valahol Párkány közelében.

Az EuroVelo 6 itt egy jó részen gyakorlatilag véget ér: forgalmas utakon kell tekerni, nem valami nagy élvezet. Csak Szob után lesz jó, ott viszont már igazán. Rendes bicikliút, jól táblázott, szép környezet.
És délután megpillantva gyermekkorom Duna-partját  rájöttem, hogy milyen gyönyörű helyen nőttem fel. Még most is olyan volt minden: a széles kavicsos part, ahol lehetett várni az uszályok keltette hullámot “nééézd, jön egy hajó” felkiáltások közepette, ahol kutat ástunk és néztük, hogyan telik meg, ahol Apu kacsázni tanított és ahol a hatalmas, öreg fákat ölelő bástyák magasságától kicsit mindig féltem.

dpart

2010.07.17: Győr-Esztergom: 109 km
2010.07.18: Esztergom-Alsógöd, Budapest: 69 km

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum