Az előző videó nem túloz.

De megcsináltuk.

Pers1Pers2

Pers3

A bolygók és az igazság

Ha van bolygóegyüttállás, ha nincs – úgy látom furcsa és nagy változásokon mennek át a kapcsolatok. Ha most hirtelen körülnézek, szinte elszédülök – minden pörög körülöttem, csak a mag, a középpont, azaz mi állunk mozdulatlanul. Máshol pedig válás, házasság, szakítás, kétely, gyerek – szinte nincs nap nélküle. Valaki azt mondta, hogy a következő időszak kritikus lesz, és a kapcsolatok vagy széthullanak, vagy megerősődnek. Örülök ennek. Szeretem az egyenes utakat. Magunkat pedig nem féltem.

Vagy ha valamitől féltenem kellene, az a hétvégi út lenne. Mégis inkább a gyönyörűségtől szorul össze a szívem, mint a félelemtől… 

 

Miért jó, ha az ember lánya fél éve hordja a csomagtartóban a vöröskeresztnek szánt ruhákat?

vpHát mondjuk azért, mert elérkezhet egy olyan szombat este, amikor az ember lánya élete párjával éjszakai vidámparkba megy. Igen, van ilyen, de most nem ez a lényeg. Különben is a budapesti vidámpark egy nagy kalap szar, és az ember lányának kedve lenne sírvafakadni a pusztulás és az igénytelenség láttán. De ha már egyszer ott vannak, akkor mégiscsak szép az élet meg miegymás, még ha a hullámvasút meg az óriáskerék nem is működik. Egyszercsak eltűnik a zsebből a bankkártya. Az, amire az ember lánya azt gondolta, hogy jaj, csak el ne hagyjam. De rövidesen meglesz. Aztán mikor eleget mulattak és hazamennek, az ember lánya azt kérdezi az élete párjától éjjel egykor, hogy nála van-e a kulcs. Mire az válaszol, hogy nála ugyan nincs. És akkor az ember lánya, ott a kivilágított lépcsőház előtt észreveszi, hogy lyukas a zsebe, mely lyukon valószínűleg a lakáskulcs is távozott. Némi keresgélés után ismét vidámpark, ott már csak a mogorva és kérlelhetetlen őrök. Telefon nincs náluk, mert miért is lenne, csak kiesik. Így hát megpróbálnak felcsengetni egy barátot, majd miután az nem sikerül, visszamennek a lakás elé, lehajtják az autóban az üléseket, a kicsi csomatartót kibélelik a vöröskeresztnek szánt ruhákkal, egy régi zakót és egy asztalterítőt magukra takarnak, és összekucorodva-zsibbadva szenderegnek hajnalig.

Hát ezért jó ha az ember lányánál mindig van egy kis ócskaruha. Mert mikor a saját háza előtt a kocsija csomagtartójában kénytelen aludni, akkor nagyon nagy mértékben emeli a komfortérzetét a kinyúlt póló a feje alatt.

A reggeliző helyen megértőek a lányok a két – szó szerint – hajléktalannal, és miután az ember lánya meg az élete párja válságtervet készít arra az esetre, ha nem lenne meg a kulcs (valahogy megszerezni a főbérlő számát, mondjuk hétfőn az ingatlanirodából, valahogy felmászni a második emeleti erkélyre és betörni az ablakot, ilyenek) elindulnak újra a vidámpark felé, ahol az ember lánya pontosan leírja a biztonságiaknak a kék gyöngyös kulcscsomót, és mikor kiderül, hogy megvan, örömükben táncra perdülnek és adnak egy ötszázast a parkban álló hajléktalannak.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum