Hamis a baba

cofnLisszabonban teljesen kiakadtam.
Előtte jó ideig a félnomád és természetközeli népek életét éltük. Tekertük a biciklinket, ahol ránk esteledett, felvertük a sátrunkat. Halat ettünk és zöldségeket, tágas strandokon fürödtünk és közös nyelv nélkül is szóba elegyedtünk a helyiekkel. Az egész olyan természetes és igazi volt. Küzdelmes, de igazi. Mert ugye a hegyre fel kell tekerni, csomagal is. A nap tűz és tikkaszt, a sátrat minden nap ki kell cövekelni – na jó, halászni azért nem szükséges. De az izzadságon, a bőrre kirakódott són keresztül is érződött az élettel való harmónia.

Aztán beértünk a fővárosba, és elfoglaltuk a cég által biztosított négycsillagos szállodát. Nem mondom, hogy nem esett jól tiszta kádban fürdeni és utána friss ágyneműbe bújni. De reggelre már elfogott az idegesség. Mi ez? Egy szoba, éjszakánként 350 Euróért? Miért? Mert harminc centi átmérőjü a zuhanyrózsa? Miért kell ez? Mire jó a svédasztalos reggeli, ami után az ételek felét kidobják, miközben máshol éheznek? Miért kell a 10 gramm lekvárt külön kis üvegekbe csomagolni? Hulladékot gyártunk, csak hogy ne legyen maszatos a főurak keze? Komolyan, normális? És ez a sok öltönyös ember, arcukon az önelégültség és kimerültség elegyével. A titkon járó takarítók a törülközőt naponta mossák, csak mert az uras, és megy ki a szennyvíz a Tejo-ba. Az emberek az utcán rohannak, szomorúak és mindig el vannak késve. Belélegzik a füstöt, amelyet a többi siető ember bocsát ki. Közben nézik a plakátokat, hogy milyen új ruhával lennének egészen biztosan boldogok, és sietnek tovább, hogy legyen pénz arra a ruhára, arra a cipőre, arra a valamire, amivel majd jó lesz. És hajt, és közben nincs idő a családra, a tengerparti sétára meg saját magára. Pedig he kilépne a hazugságból, mennyivel kevesebb elég lenne. Az egész világnak.

Annyira látványosan és brutálisan nyilvánvaló lett az ilyesforma lét hiábavalósága. Csalás, csalás, csalás. Hamis a londíner, az üveges dzsem, a Mango reklám, a földig tükör. Nincs a helyén a világ, beteg, köhög, és eszében sincs meggyógyulni. Hányingerem van.
Nem kérek ebből.
Menjünk vissza, vissza az igaziba. Otthon is. Még jó, hogy már most is a város szélén lakunk. Menjünk még kijjebb. Vissza a valóságba, az igaziba.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum