Jézuska biznisz

-Még soha nem volt igazi, becsomagolt ajándékom – hangzik el nap mint nap a szomorú kisfiú hangja a rádióban. Akin a rádió majd segít. Remélem úgy, hogy leül a szülőkkel beszélgetni.

Tudom, az ilyen beolvasott levelek általában marketinges kollégáim fejéből pattannak ki (akiknek tuti nincs gyerekük, mert akkor nem írnának bele olyan szavakat, hogy nekünk nincs tartalékunk), de nem is ez az, amin felhúzom magam. Hanem hogy mi a szarért nem volt annak a gyereknek még becsomagolt ajándéka? (Mert azért biztos vannak ilyenek.) Hát a hülye jézuska-biznisz miatt. Miért kellett az egész ajándékozást jézuska fejére húzni? (Ami már eleve marhaság). Így a gyerek csak vár és elvár. Elmondom, nálunk hogy volt.

A családom szegény volt, de ez nem gátolt meg bennünket az ünneplésben. úgy emlékszem vissza, hogy a világ legszebb karácsonyai nálunk voltak.
Ha nem volt pénz, akkor Apu barkácsolt fenyőfát, egy vastag ágba szúrta bele a fenyőágakat. És lett a plafonig érő fánk. Díszeket már hetekkel előtte készítettünk, közösen, együtt, színes papírból (ha még papírra sem futná, ott a sok reklámújság, girlandnak kitűnő). Noha a kis Jézus születését ünnepeltük, de az ajándékokat nem ő hozta, innentől kezdve mindenki beszállhatott az ajándékozásba. És be is szállt. Mi gyerekek minden évben készítettünk mindenkinek ajándékot. Barkácsoltunk, ragasztottunk, anyagmaradékokból varrogattunk, tavalyi papírba csomagoltunk.

Szenteste Apuék feldíszítették a fát, mi addig a szobánkban várakoztunk meg végeztük izgatottan az utolsó simításokat. Aztán Apu összegyűjtötte és betette a fa alá az ajándékokat. Végül megszólalt a csengő, és mi mind bevonultunk a csillagszórós nappaliba, csillagszórós szemekkel. És én legalább annyira vártam azt, hogy hogy fognak örülni az ajándékaimnak, mint annak, hogy mit kapok. (Általában közösen valamilyen társasjátékot, meg kisebb dolgokat – mondjuk egy kesztyűt. Mert azért a szülőktől mégiscsak kaptunk.)

Manapság pedig a gyerekek szinte soha nem ajándékoznak. Nem is tudják, mi az. Csak kapni akarnak, a karácsony csak nagy ajándék, és a szülők nem veszik a fáradtságot. Nem veszik arra, hogy a gyereknek akkor is legyen varázsos karácsony, ha éppen nincsen pénz (szóval miért is nem csomagolt be soha semmit a kisfiának? Egy régi pólóból varrt rongybabát vagy egy vonatos falvédőt?) Nem veszik a fáradtságot, hogy megtanítsák a gyerekeket ajándékozni. És így annyi mindentől fosztják meg őket.

Én tudod mit vettem Anyunak egyik születsénapjára? Két vaníliás cukrot meg egy sütőport. Ebből az egyik vaníliáscukrot megettem hazafelé. De borzasztó büszke voltam magamra, mert én vettem! Abból az egy forintból, amim volt.
És tudod mi volt az egyik legmeghatóbb ajándékom? Miután a bébiszittelt gyerekeimnek megtanítottam az ajándékozás örömét, a legkisebb karácsonyra készített nekem egyet, teljesen titokban és egyedül. Egy üres samponos flakkonba összenyomkodott minden folyékonyszappant  meg mindent amit talált a házban, és az így készített kozmetikumot becsomagolta egy nagy gnóm újságpapírba. Nekem a szemem könnybelábadt, mikor megláttam a büszkeségtől ragyogó kis arcát. Na ez a boldog karácsony. Az a szeretet, ami abban a samponosflakkonban van.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum