Olyan megdöbbentő a történelmet a nagyanyám – egy egyszerű ápolónő és kétgyermekes anya – szemén keresztül olvasni, hogy beszélni se nagyon tudok róla. Beszéljen magáért néhány sor. Én pedig néma csendben emelem a kalapom előtte, előttük, akik ezt kibírták – és akik nem.
1944
IX. hó. Este vendégünk volt, sokáig fent voltunk. Egyszer csak látjuk a sztálin-gyertyákat az égen. Olyanok, mint valami nagy, csillogó karácsonyfa az égen. Gyorsan kikaptuk az alvó Józsikánkat az ágyból és szaladtunk az óvópincébe, amely a földbe volt építve, egy pár deszka a teteje és egy kevés föld. Még jóformán be se mentünk, mikor már süvített a bomba. Borzasztó órákat éltünk át. Csak úgy hullott a bomba, recsegett, ropogott minden körülöttünk. Még ott a föld alatt is ingott a pad, amin ültünk. A gyerek fölé hajoltam, hogy így testemmel védjem a gyermeket.
XII. hó. Életünk legborzalmasabb és a legszebb éjjelét éltük át. Katonasággal tele volt a lakás napok óta, nemcsak a miénk, de mindenütt. Estére elmentek mind, úgy látszik, megérezték a veszélyt. Mi egy kis karácsonyfát egy pár kockacukorral feldíszítettünk, és Apuka Józsikának egy kis papondekli dobozkára cérna orsóból kerekeket csinált, és azt adtuk Józsikának karácsonyra. Elénekeltük a karácsonyi énekeket és elolvastuk az Igét, utána imádkoztunk. Józsikát a kiságyba lefektettük. Én kezemben a kislánnyal elkiáltottam magam: Apuka vedd fel a Józsikát, mert összedől a ház! A következő pillanatban elsötétült minden, ropogva-recsegve ránk szakadt a tető. Úgy éreztem a sötétben, mintha a kislány halott lenne, mert nyöszörögve összetekeredett a pólyában. Egyszercsak hallom: Apuka kiáltja a nevem, mint valahonnan a túlvilágról. Ibó élsz!? Igen, élek! – feleltem, de a kicsi lányunk halott! Vajon mi van a Józsikával?! Elkezdte keresni Apuka, és a romok alatt alva találta. A romok alól kimásztunk, a golyók csak úgy süvítettek. Lebújtunk a krumplis verembe. Ezt a kis gödörszerű pincét óvópincének használtunk. Itt Apuka gyufát gyújtott, és akkor megmozdult a kislány. ÉL! Kibontottuk a pólyát, hát a kis meztelen háta alól két marok szilánkot szedtem ki. A pólya a fejénél elszakadt a szilánkoktól, de a gyereknek semmi baja. Még csak egy vércsepp sem volt rajta! Milyen csodálatos! Ránk szakadt a háztető, és minekünk a hajunk szála sem görbült meg. Legyen áldott érte a mi Istenünk!
Alig vagyunk a pincében, midőn a lövésektől az is ránk szakad. Ágyúgolyók villognak el a fejünk felett. Rettenetes. Apuka egy zsákot dob a fejünkre, hogy ne lássuk a nagy veszélyt. Végre hajnalra szűnik a harc. Kicsit helyreigazítjuk a pincét.
1945
Egy hideg téli napon történt, a kis Ibolya a karomon egy kis pólyába, takaró nélkül. A kis Józsikám kezét vezetve, aki szintén még kis totyogó. Házról házra mentem egy kis lábas, és egy szem sacharinom volt. Engedjék meg, hogy egy kis vizet melegítsek meg a két kisgyereknek, mert megfagynak és éhesek. A hosszú utcát végigjártam így. Hiába, nincs az embereknek szíve, vagy csak kőből van? Az utca végén egy nagy kőre leültem, a két kis gyereket az ölembe vettem és így ülve vártuk halálunkat. A szél fújt és hordta a havat. Kezdtünk megdermedni. Egyszer csak jött egy öreg toprongyos nénike, botjára támaszkodva nézeget bennünket, kérdezi, mit csinálunk itt a nagy hidegbe? Mi a baj? Nem feleltem, már ahhoz se volt erőm. Majd felsegített és elvitt szegényes kis hajlékába. Letette a dunyháját a konyha földjére és oda fektetett minket, ugyanis a szobába nem fűt soha. Gyorsan főzött rántott levest és megetetett minket jó meleg leveskével. Azt mondta, az az utca, amelyen én végigmentem kérni, és nem adtak, azok ott mind gazdagok. Sohase menjen a gazdagokhoz kedves, ha bajban van, mindig csak a szegényhez! – mondta a nénike.
És valami vidámabb a háború előtti időkből:
Pécsett voltam osztályos főnővér a gyermekklinikán. Az újhelyi szülőotthonban csak három hónapot dolgoztam. Ez az otthon az édesanyákra nagy súlyt fektetett, de a gyermekekkel nem sokat törődtek. Egyáltalán nem volt ott senki, aki az újszülötteket szakszerűen ellátta volna. P. tanársegéddel három hónapig fizetés nélkül vállaltuk, hogy ezt a kórházat segítjük munkánkkal. A legjobb indulattal és tudással szolgáltunk e helyen. Úgyhogy kimutattuk hivatalosan, hogy amíg egy hónapban 30-40 gyermek halt meg azelőtt, most a mi munkánk nyomán 1-2 gyermeknél több nem halt meg, az is koraszülött vagy életképtelen volt. Ugyanis hiányos felszerelésű fürdőszobában, ahol még meleg víz sem volt, egy lavór meleg vízbe tíz gyermeket is befürösztöttek. Természetesen így sok gyermek bőrfertőzésben halt meg. Sem kiságy, sem gyerekszoba nem volt. Minden gyerek az édesanyja mellett feküdt. Ez igen káros volt, azért is, mivel az anyák gyermeküket éjjel nappal etették. Az össze-vissza etetésből kifolyólag sok meghalt. Egy szóval mi fizetést nem kértünk, de annál inkább megköveteltük mindazt, ami a csecsemő életben maradásához szükséges. A teljes hygéniát, korszerű fürdőszobát, minden gyereket csurgó csapnál füröszthessek.