Milyen esküvőt szerveznének maguknak a férfiak?

Tapasztalataim szerint a menyasszonyok a leánykérést követő első internetelérés alkalmával rögtön rákattannak a milyen ruhám legyen témára, ezt követi a milyen színű dekoráció, melyik étterem, hány vendég, milyen meghívó és társai. Ellenben a vőlegények a kérdezősködéseknek csak töredékére válaszolnak, arra is leginkább tőmondatokban, mint például nagyon szép, vagy nagyot, vagy nem tudom, vagy mindegy.
Innentől fogva a menyasszony vérmérsékeltén és a vőlegény konfliktuskerülési hajlamán múlik, hogy hogyan szerveződik az esküvő. Többnyire a leendő ara szervez, a férfi meg csak bólogat, ha már nagyon nem úszhatja meg. Vagy nagy sóhajjal elmegy az esküvőszervezőhöz a buzgó menyasszonnyal.
Mindenesetre még nem láttam olyat, ahol a menyasszony ne szervezkedett volna és a vőlegényt ne kellett volna nógatni.
Nálunk sincs ez másképp: nekem már konkrét tervek vannak a fejembe az asztaldísz vázában történő elrendezésének mikéntjére; a vőlegény meg legszívesebben valamikor az esküvő előtt két héttel összedobna egy bulit. Ahogy máskor is, egy kis hétvégi borozás vagy síelés esetén.

Én tűkön ülök, hogy beszéljünk már meg valami időpontot, hogy tudjak tovább haladni, de már nem merem többször szóba hozni, mert nem akarom folyton az akarata ellenére b*szogatni.
Aztán tegnap azon gondolkodtam el, hogy mi lenne, ha mi lányok nem terrorizálnánk folyton a srácokat az esküvőszervezési ötleteinkkel. Ha hagynánk őket kibontakozni. Biztos, hogy katasztrófa lenne? Tegyük félre a az előítéleteinket, hogy pink színű pompom-ok és székszoknyák nélkül nem lehet lakodalom, váltsunk némi paradigmát és lássuk. Mivel a googli nem hozott eredményt (esküvő férfi módra, férfias esküvő, férfi szerepe esküvőszervezés, milyen esküvőt szervezne egy férfi és hasonló címszavak esetén sem), saját gondolataimra ítéltettem.

Az én vőlegényemmel az alábbiakra látok esélyt:

a.) nagy hajcihő nélkül is megvalósulna tökéletesre minden

b.) lehet, hogy nem az elképzelésem szerinti minőségben és esztétikai bravúrral kísérve, de lenne étel-ital-zene-tánc, és persze házasság

c.) kitalálna valami elképesztő hülyeséget, helyszínnek vagy programnak, ami éppenséggel vicces is lehet. Mondjuk sörivő verseny egy paint-ball klubban.

d.) szar lenne minden: a kaja, a hely, a dekor

Mi következhetne mindebből:

a.) mindenki boldog és elégedett lenne

b.) sok vendég biztos pampogna, de ez előfordulhat a legtökéletesebb szervezés mellett is. Nekünk pedig nem igaz, hogy a legfontosabb a Nagy Nap, hanem a Nagy Élet, és ha szeretjük egymást, akkor ezen az egy napon nem fog összedőlni a világ.

c.) lásd b.), illetve a lazább vendégeknek illetve nekünk még nagyon be is jöhet, és örök életre szóló emlék lesz

d.) lásd b.)

Logikus lény lévén (alliteráció) arra a következtetésre jutottam, hogy bármennyire is imádom a kreatív dolgokat és bármennyire is ki tudnék teljesedni a szervezésben, leszállok róla. Csinálom inkább a honlapom, az is jó. Esküvővel pedig legközelebb akkor foglalkozom, amikor ő fog noszogatni. (Kivéve a menyasszonyi ruhát – pénteken is lesz ruhapróba, hehe). Valahogy csak lesz, jó lesz – és sokkal jobb érzés az, hogy az első óta is hetente legalább egyszer megkéri a kezem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum