Szélforgó

Intenzív és boldog napok jönnek. Vannak. Egy szavam sem. lehet. Nincs is. Azt mondják, egyre jobban nézek ki. Jól áll nekem a kor. Köszönöm. Pedig nem. Nem a kor. Csak a szépség belülről fakad. És most minden jó.

Az jutott eszembe, hogy volt az a régi álmom, ami belenyúlt az ébrenlétbe is. Hogy aznap meghalok. És nem féltem. És az életemre visszagondolva csak két dolog volt, amit hiányoltam vagy másképp csináltam volna. Most mind a kettőnek elibe megyek.

Nagy szavak ezek. Mondaná Müller Péter.

132

“Mennyire messzinek és idegennek látszanak most azok a távoli kis fénypontok. Valahol ott lent zajlik a hétköznapi élet, az emberek ügyes-bajos dolgaik után futkosnak, szeretnek és gyűlölnek, születnek és meghalnak. Mi egészen más világban vagyunk. Nem a kilométerek választanak el, hanem az, hogy szinte egy másik dimenzióban vagyunk. Most csaknem idegen számunkra a rajtunk kívül levő világ, hiszen mások a céljaink. Önmagunk ellen harcolunk önmagunkért, anélkül hogy megmérhető hasznunk származna belőle, valami meghatározhatatlant, utolérhetetlent kergetünk. De majd visszatérünk a lentiekhez, elvegyülünk a sietős embertömegben, és velük azonosulva bekerülünk az élet sodrába. Emlékeink azonban megőrzik az itt töltött napokat, és szívünkbe zárjuk, mint a legdrágább kincset.” (Tadeusz Piotrowski: Viharban, fagyban)

Ez a réges régi részlet jutott eszembe tegnap. Egy régi hegyen egy régi barlangban kaptam, régi papírra írva. Szeretnek és gyűlölnek, születnek és meghalnak. Fentről mind statisztikák vagyunk, maréknyi porszem csupán. De itt lent, itt óriási jelentősége van mindennek. Esküvőnek és halálnak.

Teremtősdi

Ha minden megvalósul, amit csak szeretnék, az még ilyesztőbb, mintha nem.
Azért szokom. A felelősséget. Mert tudod, ilyenkor nem lehet csak úgy félvállról álmodozni.

A kevésbé durva részét az olyanok képzik, hogy az itthon hétezer forintért kapható Törökország – Lonely Planetet megtalálom az interneten 22 dollárért, utána 13 euróért, aztán kiderül, hogy a szállítás ingyenes, aztán egy kuponnal kapok még 10% kedvezményt, és mivel PayPal-on keresztül fizetek, még az utalás is ingyenes. Összesen 2983 forintot vonnak le a számlámról az új könyvért.

A durvábbaknak közük van Elvis-hez.

Jeles napok

Valamit írnom kellene ezeknek a napoknak a margójára, erre az utóbbi háromra, be kellene tűzni egy könyvjelzőt, betenni az ujjam a lapok közé. Vagy belepréselni egy virágot. Csak úgy.

Az vagyok, aki régen lenni szerettem volna, és az, akit régen lenéztem. Közösködök az ellenségeimmel, kacérkodok az ördöggel, földre öntöm a pálinkát.

Az emberek nem szeretik azt hallani, hogy egyre jobb az életem.

Make-up

-Nézd, milyen jól ellestem a technikát két próbasmink alatt! Olyan, mintha profi csinálta volna! – villogok reggel a tükör előtt. (Az esküvői sminket igyekszem megspórolni.)

Hát nem szeretnélek téged konkurensnek a munkámban!

 

Több mint virsli

Reggel olyan csalódottan, szomorúan és értetlenül néztünk egymásra, mintha meghalt volna valakink. Végülis meg.
Miután a pasim hiába keresgélte a 98.6-on az adást, felolvasta a Radiocafé honlapjáról a megszűnésük hírét.
Nem tudom, hogy volt. Nem tudom, hol a baj. Hogy rossz volt a cég vezetése, hogy nem tudták életképesen működtetni. Vagy hogy irreálisan magasak a műsorszolgáltatási díjak. Vagy hogy – összeesküvéselméletesen – politikai érdekek álltak mögötte. Végülis mindegy. Az viszont elkeserít, hogy az egyetlen értelmes és hallgatható rádió is elnémul. Ok, biztos van még 1-2 kis adó, szintén a csőd szélén billegve, akik még bírják. De hogy mi, budapest környéki értelmiségi lakosok ne tudjunk fenntartani egy rádiót… hogy emellett tízszeres hallgatottsággal működjenek olyan adók, amelyek színvonala a béka segge alatt van… hogy tényleg ez kelljen.

Igen, volt itt is pár szar műsorvezető, gagyi műsor, de többnyire élmény volt hallgatni. Volt gazdaság, politika, építészet, festészet, nyelvészet, környezetvédelem, főzés, bor, mese, alternatív, jazz, techno, pop, dizájn, blog, film, autó. Minden. Szerettem őket. Még Szandrát is.
Meghallgattam itt búcsúnak az összes spotot. Építő kritika. Reklámvilág. Piknik. Már megérnek egy mesét.  Apa ezt is lerombolja…

Esküvő storno?

Sms a pasimtól: sajnos június első két hetében nem leszek itthon, kereslek még nyáron. A guta üt meg, nem is értem, hogy miiiiii???? Az esküvőn nem lesz itthon???? Mi az, hogy sajnálom????
Aztán tovább olvasom, az alján az aláírás Paul, és én rájövök, hogy ez egy továbbított üzenet. 

Cukrász zseni

Az a baj, hogy túl sokat hiszek magamról. Például azt, hogy én olyan nagyszerű cukrásztehetséggel vagyok megáldva, hogy akár négyféle recept variálásából is tudok valami fantasztikusat alkotni. Pedig ha tartanám magam pontosan egyhez, akkor nem születnének olyan szörnyű epertorták, mint a hétvégén. Eugén herceg cseresznyetortájának kakaós piskótája még jól is sikerült, de az eperkrém… Vajasat nem akartam, zselatinost nem szeretem – alkotok majd valami mascarpone krémet tejszínnel.
Az első habtejszínt túlvertem egy nüansznyit – vaj lett belőle. Volt még otthon főzőtejszín – az nem habosodik. Elrohantam a boltba még egy tejszínért, az végre jó. (Ekkor már minden fellelhető tál valamilyen tejszínnel volt tele). De a sok turmix epertől híg lett, és ezen már a krémsajt sem segített. Kellett volna még bele fehér csoki, attól lehet, hogy jobb állagú lett volna – de ezt nem tudom, mert azt ugye kihagytam, mert elfelejtettem venni. De eddigre már tejszínben és vajban és turmixgépfröccsben úszott az egész konyha.
Végül lett egy gyönyörűszép torta, tetején művészien elrendezett friss gyümölccsel. Csakhogy a piskóta beszívta a híg tölteléket, amit meg nem, az szeleteléskor folyt ki belőle.
Négy órával később, konyha takarítás közben arra gondoltam, hogy inkább le kellett volna sétálnom az Augusztba, a hozzávalók árából ott is adtak volna egy jó tortát, én pedig egész délelőtt kedvemre napozhattam volna a teraszon.

Még hogy a pénz nem boldogít…

Hát engem igenis. Önmagában talán tényleg nem, de így, hogy van mögöttem egy szép színes háttérország – hát így igen. Olyanokat veszek, hogy pasztell színű körömlakkok, élénk szemhélypúderek, ecset (ez már tényleg luxus). Vagy cipők. Rózsaszín tornacipő, meg fehér szalmatalpú, meg bőr virágokkal díszített. Ezek közül a körömlakk tesz a legboldogabbá, mert az a birtoklás örömén kívül lehetővé teszi az újdonság és az alkotás okozta örömet is.
Így hát ma boldog vagyok, és türkiz-fehér pöttyösek a körmeim.

Tegnap is boldog voltam, mert tudod, a menyasszonyi ruha szalon, utána meg szép egyforma orchidea kaspók meg metélősaláta… úgyhogy még edzésre is volt kedvem menni.

A kettő boldogság közötti éjjelen hármat álmodtam: az egyiken a templomi esküvőnk volt, ahová nem jöttek el a rokonaim és semmi nem működött, és a pasim (akkor már férjem) utána lefeküdt aldni, hogy ez túl nagy felhajtás, nincs kedve hozzá. Én meg arra ébredtem, hogy torkom szakadtából bőgök. Álmomban.
Aztán a következő álomban valami épület oldalában felállított álványzaton másztam a hatodik emelet magasságában. Mikor a palló végére értem, észrevettem, hogy az egész szerkezet nincs a felhoz rögzítve, és az állvány mint egy gigantikus könyvespolc elborul, és én konstatáltam, hogy akkor most meg fogok halni, de azért üvöltöttem, és erre aztán felébredtem.
A harmadik álomban eljutottam a polgári esküvőig, aholis nem találtam a ruhám, aztán meg az ékszereket, és rájöttem, hogy megfeledkeztem a fotósról meg a fodrászról is, és senki nem akart leülni a helyére, és a tököm tele volt az egészel, aztán megint felébredtem.

A legjobb menyasszonyi ruha szalon

Ha még hatszor lennék menyasszony, akkor is mind a hatszor ide mennék vissza, ahol a ruhámat vettem.
Nem csak azért, mert olyan gyönyörű ruháik vannak, amelyek élőben még szebbek, mint a képen (gyakorló menyasszony tudja,  hogy ez az esetek 97%-ában fordítva van). És nem csak azért, mert jó áraik vannak. És mert olyan szuper ruhát vettem, tiszta bio selyemből. És mert ajándékot is kaptam, többet is.
Hanem ezek összességéért, és mert vásárlóként kezeltek. Nem, ne bagatelizálja le senki ezt a szót, hogy vásárló. Legtöbb helyen idegesítő moszkítóként vagyunk számon tartva. Olyan kevés helyen találokozom ezzel manapság, hogy azt az érzést keltenék bennem, hogy fontos vagyok. És ahonnan kijőve úgy szállok be az autóba, hogy fülig ér a vigyor a fejemen és tele van a szíven hálával.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum