Halogatott dolgok raktára

Vajon mi történik azokkal a dolgokkal, melyeket hosszú ideje halogatunk? Esetleg olyan hosszú ideje, hogy már az emlékezetből is kiestek, és eltűntek… hova? Hol lehet az a nagy, titkos lomtár, ahol a feledésig halogatott dolgok kerülnek? Remélem, nem a hátamon cipelem őket egy láthatatlan, nagy zsákban.

  • Felhívni a lovas oktatóm. Esetleg visszamenni lovagolni.
  • Megválaszolni számtalan becsillagozott levelet
  • Elmenni fogorvoshoz
  • Beülni a sarki cukrászdába a fák alá
  • Megrendezni a beígért társasjáték-esteket
  • Villa Bagatelle
  • Számtalan munka
  • Számtalan blogbejegyzés
  • Itt-ott összeszedett útitársaknak az ígért fényképek

 

Reklámok

Főzök, és nem rontom el

Kisgyerek koromban nyaraltam párszor falun. Imádtam. Ha ma rágondolok, akkor a kardvirág jut eszembe a ház előtt, Pali bács erős bányász-karja, a gólya a gyógyszertár kéményén és a csipkelekvár.
Ez utóbbit azóta sem ettem. Mert mindenki azt mondta – a háziasszonyok és google barátom is – hogy az felér egy kínzással. Egy hétig tartó őrület. Lószőrszita, vagdosás, pelenkán paszírozás.
Viszont nemrég szedtük 15 kiló csipkebogyót, főleg teának, és egy szatyornyit megmentettem a szárítástól. Lesz ami lesz, valahogy csak megcsinálom. Minenre ki lehet találni valami hatékonyabb megoldást. Végülis ez a szakmám.
Így lett nyolc üveg lekvárom pár rövid óra alatt; nem tartott tovább, mint egy sima sárgabarack. A megoldás: GYÜMÖLCSCENTRIFUGA.
A serpenyőből a lekvármaradékot nyalogatva idézem fel a régi nyarakat. Ott mentem először egyedül boltba. Mint egy nagylány.

Életemben először…

…festettem selymet.

Tanulás

Hát nem tudom, hogy végül művész leszek-e (mi a szarért folyik ez a rohadt festék, mintha muszáj volna? úgy? hát nekem nem árnyalódik! stb), de kétségkívül különleges hangulata van, hogy a nap süti a hátamat, Enya szól a kismagnóból és mandalát festek. (Tudod milyen nehéz dolog jó színeket összerakni?)
Semmi köze nem volt se adrenalinhoz, se extrém sporthoz, és mégis nagyon jó volt. Mindenesetre tele vagyok ötletekkel, és jön a karácsony is.

hlpAhogy jön a The Help c. film is, amire nagyon kíváncsi vagyok, mert nemrég fejeztem be a könyvet, angolul, ami nem csak azért volt nagy kihívás, mert angolul, hanem azért is, mert Aibileen és a többi maid olyan ékes missisipi-i tájszólással beszélnek, hogy a szemem beletört. )Bocsánat, most olvastam utána, African American English a neve.) Amikor még a hochangolt sem érted igazán, akkor elkezdenek úgy beszélni (írni), hogy  always axin’ me how come I’s black.  I told him one time it was ‘cuz I drunk too much coffee. vagy Once Minnie got to talkin’ ’bout ta food, she like to never stop.
Ennek ellenére, vagy éppen ezért is, imádtam a könyvet, remélem a film is jó lesz.

Viszont most újra a németet kell elővennem, mert az valami gyalázat, hogy mennyi mindent elfelejtettem. Az új német gyakornok lányunkkal magyart gyakorlok, kávészünetben a Kisvakond nadrágját olvassuk, én fordítom neki németre, és olyan szavak nem jutnak eszembe, hogy fonál. Vagy vászon. Vagy sün. A nagyzsebes nardág még  megy.

Kreatív

spdreAlkotok, alkotok, mindenfélét. Csipkebogyót szárítok teának, hétvégén selyemfestő tanfolyamra megyek, alig várom. Ilyen ruhát akarok festeni. Ilyeneket.

Magával ragadott a nail art, csokoládébarnából aranyszínűbe átmenő körmöket lakkozok.
Lehet, hogy művész leszek. Vagy szakács, vagy költő, vagy tudós. Főleg, hogy most Mérő László jóvoltából belemélyedtem a játékelméletbe. Mindenesetre a lehetőségek végtelen tárháza áll előttem. (A férjem meg azzal gyanúsít, hogy csupán számításból vagyok jófej, mert tudom, hogy a legtöbb nő nem az (bocsánat, nem én mondtam), és így kötöm magamhoz. De közben azért röhög. Meg én is, csak tele van fogkrémmel a szám.)

Foglalkozása: anya

-Fú, bazmeg, ilyenek a gyerekek? – dől hátra az erkélyen kimerülten.
Nem csodálom. Életében alig párszor látott közelről gyereket, másféléves, jövős-menős, foglalkozást igénylő, fáradtan bömbölő gyereket pedig most először, hogy vendégségbe hívtunk egyet.
-És te még ilyenből akartál ötöt. Most már érted? – kérdezem.  –Érted már, hogy mit jelent anyának lenni? Napi huszonnégy órában talpon és készenlétben kedvesen mosolyogva és kockatornyot építve hetvenkettedszerre is? És érted már, hogy miért mondtam, hogy fontos, hogy közel legyen a családom, a barátok és más kisgyerekes szülők? Hogy legyen autó, amivel el tudok jutni hozzájuk, és hogy olyan helyre költözzünk, hogy ők is könnyen el tudjanak jönni?
Mindent megért, mindent helyesel, és szerintem abban a pillanatban minden valamirevaló kisgyerekes anyának babérkoszorút akasztana a nyakába. Remélem, megjegyzi ezt az érzést akkorra is, amikor esetleg én leszek hulla és kimerült a kölkeink melletti huszonnégyórás szolgálattól.

Hobbiszédelgő

Olyan vagyok, mint egy hároméves. Mindenbe belekezdek, rettentő nagy lelkesedéssel – aztán valahogy semmit sem folytatok. Vagy inkább úgy mondom: a legtöbbet nem folytatom. Mikor először kötni tanultam, nagyjából nyolc évesen erőszakoltam ki anyámból, és azonnal a mackókötéssel akartam kezdeni. Végül a rózsaszín sál csak azért készült el, mert rámparancsolt, hogy márpedig befejezed, te akartad.

Hát a nevelés nem volt sikeres. Azóta óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a siklóernyőzésbe, a hastáncba, a műköröm építésbe, a weblap tervezésbe, a lovaglásba, a futásba, a vállalkozásba, a szénhidrátmentes életbe, a zongorázásba, gitározásba és fuvolázásba. Például.
Aztán valahogy mindegyik elmaradt. Nyilván, okkal: nem volt elég idő, hely, kedv, jó térd vagy pénz. De ezek nyilván kifogások.

Mintha csak az lenne fontos, hogy magamévá tegyem a tudást, betörjem, ellessem a titkát – és aztán kielégülve továbbálljak. Nagy kujon vagyok, hobbi kujon.

Azért van pár dolog, ami maradt. Az utazás, a hegyek, az olvasás, a síelés, a fotózás, vagy ez a blog.

Ma a selyemfestésbe szerettem bele, úgy tíz és fél tizenegy között. És természetesen most és azonnal és örökre akarom. Kész ötleteim, stratégiám – sőt majdhogynem üzleti tervem van. Kérdezz meg róla egy év múlva.

Életemben először…

… vezettem elektromos autót. 100%-ban elektromos, és négy személlyel is megy, mint az állat. Százharmincnál olyan hangja van, mint egy biciklinek.

zro

Nyári zene NLP-re

Egész máig úgy gondoltam, hogy a legtöbb embernek nincs zenei ízlése. Hogy lehet a sláger rádiós nyálakat, vagy éppen a minden muzikalitást nélkülöző robotzenét hallgatni nap mint nap? Hát nincs ezeknek FÜLÜK?

Aztán ma valami szöget ütött a fejembe, miközben Parov Stelart hallgattam. Azt a Parov Stelart, akit egyébként zeneileg nem szeretnék. De ha őt hallgatom, akkor a városi dugóból egy pillanat alatt a színpad előtti porban találom magam, a VOLT fesztiválon, három-négy fröccs után és boldogan, velejéig boldogan táncolva. Vagy ha a közepesen rémes Paul Kalkbrennert hallom meg, akkor a szatmárcsekei kemping melletti óriás pajtában vagyok negyedmagammal, és mezítláb, széttárt karokkal táncolok fel-alá az esős éjszakában, és a nyár legjobb bulija szól egy táskarádióból.

Szóval itt valami gyanús lett. Nem lehet, hogy az emberek legtöbb esetben nem a zenét szeretik, hanem az általa felidézett élményeket? Az előző generáció nem a slágerekhez ragaszkodik, hanem az emlékhez, hogy ez a zene szólt, mikor a csónakházban megcsókolt a Pisti, és erre a zenére táncoltunk, mikor először ellógtam otthonról. És a mi generációnk is ugyanígy Szigethez, bulihoz, csókhoz köti a zenét? Nem lehet, hogy a zene végülis majdnem mindegy, ha a megfelelő gombot nyomja meg? Hogy mindenkinek megvan a maga pajtája?

Hormonális

Ma reggel a teszt végre megint negatívat mutatott, úgyhogy leállt a hcg termelés, és az jó, mert visszaáll minden az eredeti kerékvágásba – látod, milyen abszurd az élet: utóbb már egy sikeres vetélésnek is nagyon lehet örülni.

Lelkileg is visszatért az egyensúly, és nap mint nap hálás vagyok ezért a meghosszabbodott nyárért és az októberi 27 fokért.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum