És, gyerek?

Ez a szokásos kérdés. Majd jön, ha akar. Ez a szokásos válasz.
Az az igazság, hogy… hogy is mondjam. Megszűnt a varázsa.

Az első hónapokban epedve vártam, számoltam vissza a perceket, hogy hátha most. És mindig elszomorodtam, mikor kiderült, hogy nem. Mígnem egyszer igen nem lett a válasz.
Aztán követte rettegés meg kétségbe esés meg feladás, beletörődés. Nem volt olyan rossz. Nem tartott hónapokig a feldolgozása. Hisz még szinte nem is volt. Meg kiadhattam magamból düh formájában, amit a kórház iránt éreztem. Szóval már elfogadtam, hogy így kellett lennie, és így volt jó.
De ha életképes gyerek nem is, a kezdeti, első öröm már kiszakadt belőlem. Már megvolt. Megéltem, érted?
Persze, akarom még most is, de már csak úgy, hogy jön ha jönni akar, de most hagyjatok békén festeni. Fura. Néha kicsit lelkifurdalásom van, hogy nem várom eléggé.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum