Már megint a feketék

Ülök már megint valami nemzetközi meetingen vagy workshop-on vagy min, ahol egy delegációnyi német szakértő prezentál a kelet-európai gazdaságról meg ingatlanpiacról olyan egetverő baromságokat, hogy sikítanék, az ügyvezetőnk félrenyeli a kávét, ők meg még a saját eredményeiket sem képesek értelmezni. A két szakértő csapatot két nő vezeti, és ahogy nézem a keményre vasalt ingblúzaik felett a kemény vonásaikat, a törtetést, a félelmet, a viszálykodást, a fekete öltönyeiket –  igen, fekete öltönyben vannak mind, a nők is, csak a blúz színe változhat, többnyire fehér, világoskék vagy szürke – akkor nagyon nagyon erősen és határozottan azt érzem a gyomromban, hogy én ezt nem akarom. Igazából már részt sem akarnék venni rajta, de hogy nem akarok ilyen lenni, egy ilyen vezető nő, fekete öltönyben.

Régen még volt, hogy azt gondoltam, hogy akarok. Hogy vagyok olyan okos és ügyes, és ha veszem egyszer a fáradtságot, bármilyen vezetői bőrfotelbe feltornászhatom magam. De most már annyira nem akarok. És annyira sürgető szükségét éreztem annak, hogy kiszakadjak innen, ebből az egészből, és találjak valami olyan munkát, valami önálló létezési formát, ami én vagyok, hogy majdnem felálltam a székemből.

És az óta is ezen gondolkodom.
Valószínűleg ez a teremtés nélküli állás az, ami miatt olyan nagy lelkesedéssel vetem bele magam otthon a a nail art-ba, meg a selyemfestésbe, a varrásba, meg a sütésbe. Mert az van. Lesz. Valami lesz belőle. Hozzáadom az értékem.
És most azon töröm a fejem, hogy mit lehetne kihozni ebből. A kreativitásomból, a kézügyességemből. Ruha-selyem-köröm-festés-design vonalakon mozgok, mert ezt élvezem a legjobban. És jó is vagyok benne. De nem akarok egy tizenhatodik selyemkendő webshopot az etsy-re, amivel alig termelem ki egy év alatt egy nyaralás árát. Sem egy ötvenedik webdesign vállalkozást. De tudom, hogy valami valahol vár rám, és hogy egyszercsak megszületik az ötlet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum