Háború az íróasztalok közt

Miért nekem kell mindig annak az embernek lennem, aki megmondja a közutálat tárgyának, hogy ő a közutálat tárgya? Miért nem tudom befogni a szám, és csak mosolyogva tűrni, mint más? Vagy ha már egyszer kinyitom a számat, miért nem nyitom még nagyobbra, és miért nem érzem magam jobban utána?

Másrészt meg miért kellene tűrnöm, hogy kitartóan áskálódjon ellenem és igazságtalanságokkal vádoljon? Miért ne állhatnék ki magamért, és ha valaki nem áll le még akkor sem, ha kedvesen azt mondom neki, hogy ne haragudj, nem állt szándékomban megbántani? Miért ne válthatnék hangnemet, és mondhatnám meg neki tényleg, amit gondolok?

Végülis azt mondta, hogy soha életében nem fog megbocsátani nekem (mert nem kértem, hanem állítólag utasítottam, hogy hívja fel az IT-t – ez a háború tárgya), most legalább rendes okot adtam rá neki. Csak nem értem, hogy most ez kinek volt így jó, és nem tudom, hogy esetleg mit kellett volna másként csinálnom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum