Csíkok

A vécén ülve közönyösen bámulom a halvány második csíkot. Három napja kellett volna megjönnie. Megint nem jött meg, megint halvány csík.

Először, szeptemberben örültem. Mit örültem, ujjongtam. Decemberben féltem. Áprilisban ideggörcs volt a hasamban. Májusban már csak bámulom. Tudom, hogy semmit nem jelent. Majd ha egy hét múlva is. Vagy kettő. Vagy nyolc. Mikor fogok merni örülni neki?

Egyet elhatároztam, még ha kegyetlen és egoista is: többé nem leszek rá tekintettel. Egyességet kötöttünk. Amíg egy vastag, kövér második csík nem lesz, addig nem alkalmazkodok hozzá. Elegem lett, hogy sorozatosan programokat mondok le, utazásokat írok át, biciklizéseket és tornát hagyok ki – csupa-csupa olyan dolog, melyek széppé teszik a hétköznapjaimat – csak azért, hogy egy-két hét múlva kiderüljön, hogy vaklárma volt. A nőgyógyászt is megkérdeztem, hogy mit nem csinálhatok (ha elolvasol egy pár fórumot kiderül, hogy mindennek van vetélést előidéző hatása, de már nem olvasok fórumokat sem), és azt mondta, hogy mindent. Megkérdeztem, hogy még kávét is? Azt mondta igen. És felülést? Azt is. Mindent. Hát akkor csinálok mindent. Azt szokták mondani, hogy az a gyerek, amelyik meg akar maradni, az akkor is megmarad, ha a sóbányába mész le… Hát ha nem is sóbányába, de hétvégén a Gardára megyünk mászni, cirka tíz éve az álmom, akkor láttam egy képeslapot róla, és akkor mondtam, hogy na ide el kell.

Egyébként meg most először álmodtam gyerekkel. A gyerekemmel. Valami templomban ültünk egy esküvőn vagy min, mikor az ölembe került egy csecsemő, kis sapka volt a fején, nem tudni, hogy fiú-e vagy lány. És egyszer valaki azt mondta – vagy csak tudtam – hogy ő az enyém. A miénk. És néztem a kisgyermek szemébe, és a tekintete olyan bölcs volt, mindent tudó, komoly. Kicsinek éreztem magam vele szemben. És csak néztük egymást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum