Öröm lány.

Reklámok

Öcsém a műtőasztalon

Hajlamos vagyok állandónak és magától értetődőnek venni a világomban kialakult egyensúlyt, harmóniát, rendet, boldogságot. Örülök neki.
De ilyenkor pofán vág a tudat, hogy minden annyira törékeny, hajszálon függő, majdhogynem esetleges. Egy pillanat, és (sok)minden összedőlhet – nem csak az én életemben, hanem az egész családoméban is. Óvatosan motorozzatok.

Duolingo

Ma elkezdtem spanyolt tanulni.  Nem szándékoztam, legalábbis nem most, de ez az oldal annyira ötletes, hogy kedvet csinált hozzá. Yo soy una mujer.

Gyorstalpaló

Hát ez intenzív hétvége volt, spontán, így alakult.

Pénteken elmentünk gén- és trombózis vizsgálatra, fagyiztunk a Normafánál, elmondtam az utolsó nagy titkomat, készítettem két új bannert a webshop-hoz, söröztünk a barátainkkal a belvárosban.

Szombaton kitakarítottam az alsó szintet, lemondták a baráti találkozót, hirtelen ötlettől vezérelve lementünk Kecskemétre színházba, Udvarszínház szemerkélő esőben, voltunk utána nyári fesztiválon, ettünk sparheltes lángost, majd életem legrosszabb süteményét. Voltunk egykori zsinagógában rendezett retro kocsmás karaoke shown, egnéztük a mercédeszgyárat, szagoltunk frissen aratott búzát, sétáltunk a Budai várban (ez már éjjel kettőkor volt).

Vasárnap veszekedtünk egy nagyot, Scrable-t játszottunk, főztem, kitakarítottam az emeletet, áthúztam az ágyneműt, mostam. Bicajoztunk a Szentendrei –szigeten, néztünk lovakat, vacsoráztunk a Határ csárdában, filmet néztünk. Jóccakát. Méghogy nem csinálunk egész nyáron semmit.

Felvágott

Megretusáltam úgy 180 termékfotót a 600-ból, nagyon durva volt, négy estét vett igénybe. Hiába volt szép fehér tervpapír háttérnek meg hiába állítottam a fényképezőgépen fehéregyensúlyt meg szórtam fényt – az eredményen ott a szürke fátyol, nem egyenletes a világítás, sok a színátmenet. Utómunkánál meg külön kellett állítani a termék színét, hogy tényleg olyan legyen, amilyen – hasonlítgattam a monitorhoz minegyiket – meg a hátteret, mert ha együtt csináltam, akkor vagy az egyik, vagy a másik nem volt jó. Vágás, méretezés, élesség. Mivel ugye most már két nagy monitorom van, az egyiken dolgoztam, a másikon a Tudorokat néztem fél szemmel, kivégeztem a harmadik évadot és tanultam egy csomó jó angol kifejezést, dupla haszon.
A fotók eredményével nem voltam túl elégedett, de így együtt tök jól néznek ki, és a férjem is azt mondta, hogy olyan jó, hogy meg is venné. Ami űbernagy bók. Tegnap meg kulcsszavakat gyűjtögettem, ötven termékhez 120 szó, mindegyikhez. Lassan összeáll az egész, nincs mese, indulni kell.

Hétvégén kéne egy kis házimunkát végezni, kupi van, és szégyellem érte magam. De hát három munka mellett néha háttérbe szorul a porszívó. Na jó, benne vagyok, hétvégén végigtakarítom a házat.

Tegnap megettük az első öt paradicsomot, ami az erkélyen termett. Hülyén hangzik, hogy ennyit beszélek a paradicsomokról meg borsókról, de egy multinál végzett főállású haszontalan munka mellett igazán nagy öröm, hogy elülteted, locsolod, kinő, megérik, megeszed. Mert a multinál el se ültetik, vagy ha igen, akkor is locsolod, locsolod, locsolod, hallgatod a sok szakértőt, hogy pontosan milyen szögben kell tartani a kannát – aztán a végén a pari lepottyan, mielőtt megérne. Kábé.

Kedden voltam a városban, igen, hiába élek Budapesten, Buda felő csücske azért nem a city, lássuk be. És túl bonyolult bemenni, úgyhogy ritkán teszem és csak célirányosan. Most viszont volt egy kis időm, és rácsodálkoztam a város változásaira, a romlására és szépülésére, az üres telkeken a romkocsmákra, a bezárt és újra nyíló kirakatokra. Olyan túristás ilyenkor. De jó, úgyhogy ma is megyünk – sőt elhatároztuk, hogy hetente egyszer bemegyünk a városba, és csinálunk valamit. Mert egyébként belaposodunk a székbe a gép előtt meg a munkák előtt meg a paradicsomok előtt. Jó, annyira azért nem, mert péntektől vasárnapig általában úton vagyunk, de ki kell használni a város nyújtotta lehetőségeket.

Ma megyünk egy genetikus haverhoz, megnézik a kromoszómáinkat meg a trombózisra való hajlamomat. Sose gondoltam volna, hogy ez lesz.

Személyes mappa

Úgy látszik, mostanában csak heti összefoglalókra futja. Úgy látszik, másnak is.
A Readerben téma szerint rendszereztem az olvasott blogokat, Személyes / Köröm és szépség / Business / Home deco, DIY / Tudás / Fun címkék alá, most nézem, elég zagyva elnevezések, legalább lenne mind magyarul. De nem ez a lényeg, hanem hogy a Személyes mappa frissül a legritkábban, pedig azt szeretem a legjobban. Ó, azok a régi szép idők, a kétezres évek hajnalán, amikor még mindenki bőven és nyíltan írt magáról, napi több bejegyzést, nem úgy mint most, nem úgy mint most én.

Múlt héten öt napot a Dolomitokban voltam, megint, jó csapat volt, megint egy csomó érdekes embert ismertem meg. Ittuk a ballonos bort esténként a padon, vagy hallgattam Albánia történelmét, vagy visszafordultunk a faltól jégeső miatt, majd tíz perc múlva ragyogó napsütésben és felhők közt másztunk vissza a függőhídhoz.

Találtam magamnak egy munkalehetőséget, vagy inkább az talált rám. Másodállásnak szeretném, vagyis inkább harmadnak vagy negyednek, de nagyon tetszik, épp rám van szabva. Tudod, az a megérzés, a bizonyosság, hogy na ez az, ami egy férfi vagy egy munka láttán szokott hatalmába keríteni. Készülök, rakom össze a referenciákat, hét elején pályázom.

Hétvégén megint megyünk. Nem terveztem, de felkértek, így most Ausztriában mászunk, megyünk új útra is. Már az új autóval megyünk – férj Lagunáját ma le kellett adni, négy éves volt, kiöregedett, mint a színésznők. Nagyon sajnálom, imádtam. És még semmi baja nincs. De elveszik. Tegnap este megsétáltattuk, szeltük vele a kanyarokat, bömbölt a zene ki a tetőablakon. Nem szoktam tárgyakhoz és autókhoz ragaszkodni, de ezt most sajnálom. És egy autó sincs ilyen szép belülről. Isten nyugosztaljon, találj egy jó gazdát, és vigyen legalább olyan szép helyekre, mint mi vittünk.

Múlt hétvége másik komoly eseménye, hogy megtudtam az egyik srácról, hogy most halt meg a felesége, alig volt idősebb nálam, sportos és vicces, és egy nap felment a szobájába lefeküdni és többet nem kelt fel. A halál közöttünk ólálkodik. Persze mindig azt gondolom, hogy velem ez nem történhet meg, de mind ezt gondoljuk. És valaki kivétel kell legyen.

 

Egy hét

Van egy erkélyünk. (Nem balkonunk vagy loggiánk, utána néztem a különbségnek.) Kisebb, mint a legutóbbi, de termékenyebb. Ca. 10 m2, de vadul termelünk rajta. Pénteken leszedtem a borsót a muskátli közül és levest főztem belőle. Ma a bab lesz soron. És már van 48 – még zöld – paradicsomunk.

Idén az egyik legjobb befektetésem az ikeás kertibútor volt, 2 személyre asztallal 20ezer. Nem akartunk nagyobbat, sőt eredetileg semmilyent – mondván, hogy úgyis mindjárt elköltözünk. De nagyon jó döntés volt, azóta folyton ott ülünk, eszünk, dolgozunk, olvasunk a narancssárga roló alatt. Imádom a nyarat.

Még akkor is, ha dög meleg van, a hálószobában is 30 fok. Tudom, hogy panaszkodni kéne, de mindig eszembe jut a tél, amikor délután ötkor a sötétben vakarom a jeget az autó szélvédőjéről és dideregve gubbasztok a hideg szobában.

Hétvégén VOLT fesztiváloztunk, jó volt, majdnem annyira, mint tavaly. Tudod mi a nemlétező terhességem előnye már most? Hogy sokszor eszembe jut, hogy lehet, hogy jövőre nem tudok. Vagy egy darabig nem tudok majd. És persze van úgy, hogy ez csalódottsággal tölt el, de megtanított arra is, hogy értékeljem a pillanatot, a mostot, hogy legyek tudatában a lehetőségeimnek és a boldogságnak. Nagyon sokat tanultam ebből, és ilyen alkalmakkor is annyira de annyira tudom élvezni… Mondjuk szétvet a boldogság a Colorstar koncerten, hogy ott vagyok.

Aztán másnap Fertő-tó, dobáljuk egymásra a bűzölgő iszapot, nagyon sekély a víz, evickélünk a híg sárban, még a bójánál is csak derékig ér. Shreck imádná, mert ha megtapossuk az iszapot, akkor bűzös gázok távoznak bugyborékolva a mélyből, jakuzzi.

Augusztusban Határon-túra lesz, neveznénk, de tartok tőle, nagyon durva. És utálok felfelé tekerni. Hat nap alatt 540 kilóméter és 5740 méter szint, nóóórmális? Erre azért el kellene kezdeni edzeni. Ha megyek. Ha lesz időm/erőm felkészülni. Ha addig nem leszek terhes. Ha. Ha, ha, ha. Ukrajna viszont vonz.

Kaptam kép óriási monitort. Úgy néz ki az asztalom, mint valami repülőgép irányító pult. Apósom azt kérdezte,  hogy nem zavar-e, hogy folyton a férjem levetett cuccait kapom meg, és nekem nem vesz újat. Nem is értem a kérdést. Ezek a “levetett” monitorok ezerszer jobban, mint az enyém. Számomra ugyanolyan jó, mint bármilyen másik, új. Így azonban a családi összhaszon maximális, mert neki is van új, meg nekem is, és mind a ketten örülünk. Másrészt meg már miért kellene a férjemnek nekem vásárolnia, ez is fura nekem, mármint van nekem is fizetésem, majd ha nagyon kell, megveszem. Így is egy csomó mindent kapok, többet is, mint ami eszembe jut.

A munkahelyem agybeteg, mármint az 1. számú, ha mindenki elmenne egy évre nyaralni, az egész bagázs, inclusíve németek, akkor sem történne semmi végzetes, sőt talán csak jobban mennének a dolgok. Globális nemzetközi leépítést jelentettek be pár hete, és azóta mindenki a seggét félti, és ez úgy mutatkozik meg, hogy baszakodnak, csesztetik, sározzák, piszkálják egymást. Én ebben egy nagyon kicsi hal vagyok, nincs jelentőségem, de valahogy mégis nálunk csapódik le, és nagyon kell türtőztetnem magam, hogy ne küldjem el az összeset a jó büdös picsába, copy az atyaúristen. De inkább visszatörlöm a szavakat,  még a sorok közt rejtett gúnyt is, jól viselkedek, diplomata. Csak inspirál, hogy megvalósítsam a saját terveimet, és mielőbb kiszálljak ebből a ringlispílből.

Van egy tizenhat éves gyakornokunk, vagyis diákunk, nagyon bírom. Olyan jókat beszélgetünk, mintha barátnők lennénk. Mondom a kollégámnak, hogy csak ne flörtölgessen vele, mert még kiskorú, ráadásul ő több mint kétszer annyi idős, mint a lány. Aztán rájövök, hogy én is. Ez nagyon durva.

Múlt héten volt itt a régi gyakornoklányunk is, Németországból, de ő legalább már van 26. Voltunk a Levesben meg csavarogtunk az éjszakában, ilyenek. Örülök neki. Olyan barátnő-féle, akinek a lelkéről keveset tudok, mert nem szívesen beszél róla, viszont lehet vele bulizni, meg nagyokat nevetni és szórakozni. Szokott ilyen lenni az embereknek, mármint ilyen kapcsolat, olyan haver féle, nekem kevés van. Inkább beszélgetősök. Úgyhogy élvezetem ezt a helyzetet is, hogy két lány sörrel a kezében vihog a bárpultnál.Meg hogy amíg vártam rá, addig bementem a Ferenciek terén a buszmegállóban a templomba. Évekig jártam el ott nap mint nap, és soha nem mentem be.

Más nem jut most az eszembe.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum