TE hiszel benne?

Tegnap összeültünk megbeszélni a stratégiát. Mármint a cégeset, amivel duplázni lehetne az ebitet. Az ügyvezető csodás bevezetőjét követően gyorsan feltettem egy kérdést, egy eszenciális kérdést, mielőtt elvesznénk a részletekben:
TE hiszel benne? Ti elhiszitek, hogy ezt meg tudjuk csinálni? Hisztek a cégben és magatokban?
A főnökömben volt annyi, hogy kimondja: Nem. És ez a baj, hogy én sem, és a többiek sem.
Kb. itt abba is lehetett volna hagyni a gittrágást. Mert innentől kb. 2 órán át azt hallgattam mindenkitől, hogy az ő területén miért nem lehet. Pedig végülis még eszközt is kapnánk.
Nem, én sem hiszek, egy jottányival sem vagyok jobb. De nem a cégben nem hiszek, hanem ezekben a nem hívő emberekben, meg az én értékesítési tudásomban. De legalább ennyi év alatt megtanultam álmodni, merni elrugaszkodni a földtől, és legalább van vízióm. De nem ez a lényeg, hanem hogy akkor lett világos, hogy a legtöbb ember nagyjából mindennel ezt csinálja. Igen, igen, én is. Mindenre van valami kifogás, hogy miért nem. Emlékszem, mintegy 5 évvel ezelőtt volt egy face to face értékelésem az akkori főnökömmel, és a sok pozitívum mellett azt mondta még, hogy nem vagyok elég nyitott az újdonségokra, sok mindent élből elvetek. Először persze kiakadtam ezen, hogy én aztán nem, meg csak azért, mert én jobban tudom – de aztán mikor figyeltem magam, rájöttem, hogy igaz. Túl sok kifogásom van. Amit nem tudok, vagy nem akarok, azt nem lehet. Ez a baj velünk, emberekke, meg egy kicsit velünk, magyarokkal. Erre meg akkor jöttem rá, mikor valahogy elkeveredtem a Time oldalára, és olyan címeket láttam, hogy megdöbbentem. Hogyan tartsuk meg a munkavállalóinkat. Hogyan változtassuk meg a vállalati kultúrát. A főoldali cikkek nem a gyermekét meggyilkoló ukrán anyáról szólnak. Hihetetlen.
Tudom, ez nem egy reprezentatív kutatás, de általánosságban jellemző. Ideje lenne változtatni. Nem (csak) a címlapokon, hanem a hozzáállásokon is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum