Végre szabadság

Most már felelősségteljesen kell viselkednem, hiszen apa leszek! – mondja nagy büszkén. Mióta végignéztük a youtube-on, hogy mi történik az első 12 hétben, azóta nagyon lelkes. Mennyivel másabb a férfinak. Mennyivel nehezebb és mennyivel könnyebb.
Én azóta pisilős-teszt függőségben szenvedek. Ha ép nem terhességit, akkor lisztérzékenységet mutató meg ph értéket mérő papírcsíkokra vizelgetek. De a terhességi teszt biztos pontja a reggeleimnek – igaz, másnaponta csak. Nyugodtan lehet hülyének nézni, de ennyi elhalt terhesség után egy kicsit érthető lehet, hogy miért olyan életbevágóan fontos a megjelenő két vastag csík. Ja, nem vagyok lisztérzékeny sem. (Basszus, az nem is pisilős volt, hanem szúrós!)

A hétvégék szépek. A Dolomitok most ismét nagy élmény volt, a csapat kiváló. Múlt hétvégén vizitúrán voltunk, sárga vizitök-mezőkön eveztünk keresztül és tündérrózsákkal úsztunk. Holnap hajnalban pedig lelépünk egy kis nyaralásra, végre 9 nap, Montenegróban. Tengeri kajakozni fogunk meg kirándulni meg tengerpartozni meg sznorizni meg a kétszemélyes gumimatracon lebegni.

Kell is, mert a munka az utóbbi hetekben bolondokháza volt, tiszta stressz, éjjel nappal munka. És a stressztől fájt a hasam és a hasfájástól stresszeltem – szóval szivattam magam rendesen. De tegnap végre (megint) megmentettük a hazát, és elmúlt a hasfájás is. Iszonyú sokáig tart 12 hét, pedig a fele már lement.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum