18. hét

A költözés megvisel. Mindekettőnket (mármint engem és a férjem – attól, hogy terhes lettem, még nem beszélet többes számban). A tennivalók és az összeszerelendő szekrények sohasem érnek véget, és most valahogy minden bonyolult. Például már kétszer voltak kint a T-mobile-tól, de örüljünk,  ha karácsonyra lesz internetünk. Hallelúja, 21. század. A fűtés szarakszik, a fürdőszobai elszívókból lepkék jönnek be, a radiátorszelepet három hétre vállalják. A kapucsengő, a bejárati ajtó zárja nem működik. Ilyenek. Mindezt nyolc óra munka plusz két óra vezetés után. És sokat veszekszünk.

Én pedig nem akarok sokat veszekvő lenni, sőt egyikünk sem. És ezt szerencsére meg is tudjuk beszélni.
Az a tippem még, hogy nem is a költözéssel van a baj, és még csak nem is a terhességgel, hanem az otthon hiányával. Hiába lakunk itt lassan három hete, még mindig olyan, mintha valakinél lennénk. Vendégségben. És hát mindenkinek kell egy otthon, a biztonság, a meghittség a stabil működéshez.

Férjem kolléganője azt mondta, hogy biztos az a baj, hogy a éjszaka az ágyban az ajtó felé néz a lábunk. Erre a férjem elforgatta a matracot, melynek az lett a következménye, hogy későn hazaérve a sötét szobában majdnem keresztülfeküdtem rajta, valamint egy hányattatott éjszaka után bekövetkezett az év legrosszabb – vagyis legbalszerencsésebb napja, amikor egyszerűen semmi de semmi nem sikerült.
Azonnal visszaforgattam az ágyat, és azóta megint minden normális.

Sőt elhatároztam, hogy nem erőltetem a berendezkedést, ennek következtében több filmet nézünk meg többet pihenünk és kevesebbet (egyáltalán nem) veszekszünk, valamint ma délutántól három napig wellneszelünk.
Tudom, kismama, fertőzés veszély, meleg víz, minden szörnyen veszélyes, blabla, de józan paraszti ésszel hozzáálva és viselkedve nem lesz semmi gond, csak pihenés meg esetleg súlygyarapodás a félpanziónak köszönhetően (eddig 2,4 kilót szedtem fel, még bőven fér bele).

Születendő gyermekünk egy kincs, olykor rugdos kicsit, de minden szép és jó, bár hason aludni már nem tudok (igaza volt a dokinak, szól az a gyerek, ha már nem jó neki). Neve még nincs, de a hétvégére elcsomagoltam 2 db kölcsönkapott utónévtárat.
Továbbá szoptatás ügyben művelődök, mert a szüléstől egy fikarcnyit sem félek, de a szoptatástól igen. Ha menni fog, azért; ha nem, azért. Olvasgatok, attól hátha természetesebbé válik az egész. Jelen pillanatban nem bírom elképzelni, hogy valaki a mellemből egyen. Érted. Egyszer majd erről is bővebben. 

 

Elmélet és tapasztalás

Már ovis koromban tisztában voltam azzal, hogy a kisbabákat nem a gólya hozza, hanem az anyukájuk hasában nőnek, majd onnan bújnak ki. Emlékszem is anyura nagy hassal. Nem volt ebben semmi különös.
Mégis harmincakárhány éves fejjel, a tükör előtt állva döbbenek rá, hogy basszus itt-bennem-komolyan-él-egy-kis-lény-a-hasamban-és-még-rugdos-is, és ez olyan hihetetlen és döbbenetes, mintha valaki azt mondaná, hogy a Föld muffin alakú, vagy hogy valójában (tényleg) a delfinektől származom. Nem térek magamhoz az ámulatból.

Kismamatorna költözködőknek

Már majdnemlelkifurdalásom lett, hogy hónapok óta nem sportolok semmit, éppen most, amikor a gyermekem (és anyja) testi – lelki jólétéről van szó, és már rég a többi leendő anyukával kellene jógáznom, mikor eszembe jutott, hogy végtére is én heti hatszor edzek az utóbbi időben. Ilyen gyakorlatok vannak:

-Vegyen egy három kilónál nem nehezebb, tetszőleges dobozt, és vigye le a költöztető autóba, majd egyenletes légzéssel másszon vissza két emeletet. Folytassa a gyakorlatot mindaddig, míg a lakás ki nem ürül.

-Az üres lakásban elegendő tér van. Fogjon egy rudat, melynek végén (a) partvis, (b) porszívó, (c) felmosó található, és ütemesen húzogassa-tologassa a padlón. Ismételje a gyakorlatot váltott ezközökkel, míg az összes por el nem tűnik.

-Ereszkedjen négykézlábra, és némi textília segítségével végezzen ismétlődő kargyakorlatokat a zuhanytálca előtt. Némi környezetbarát tisztítószert használhat a gyakorlat hatékonységénak növeléséhez.

-Az új házban tetessen fel a férjével egy nagy, teli dobozt a megfelelő helyiségbe, és nyújtó illetve hajlító / döntő mozdulatokat végezve pakolja a doboz tartalmát a megfelelő szekrénybe / helyre. A gyakorlatsort nem csak addig kell folytatni, míg az adott doboz ki nem ürül, hanem míg az összes karton és zsák el nem tűnik a ház összes helyiségéből. Ne adja fel akkor sem, ha esetleg több napig tart.

– A dobozok híjján megüresedett térben ismételje meg a már ismert kettes számú gyakorlatot a ház összes helyiségében, míg minden kosz és por el nem tűnik.

Mire végez a fenti gyakorlatokkal, elkészül új, Karácsonyi Készülődés című gyakorlatsor olyan izgalmas elemekkel, mint Ünnepi Menü, Mézeskalács Gyúrás, Karácsonyi Nagytakarítás. Addig is jó szórakozást.

16. hét

Pont úgy néz ki az ultrahangon, mint egy kis alien. Esküszöm.
Ülőmagassága 11 cm, kicsit nagyobb az átlagnál, pirinyó parányi kéz-és lábujjai is megvannak, a hasam alján ül, és most már tutibiztos, hogy kukis.
Egyébként példás magatartást tanúsít – ha a kijövetele után is ilyen tökéletes lesz, akkor én leszek a legelfogultabb anya. Komolyan, amilyen nehezen jött össze, annyira nincs vele most semmi baj. Legalább a többi nő iránti szolidaritásból meghányathatott volna egyszer.

A dokinak azért feltettem a legfontosabb kérdéseket:
Ihatok kávét? Mert mostanában szörnyülködve néznek rám a nők, ha meglátják a haboskávés bögrét a kezemben. Ihatok, akár ötöt is.
Alhatok hason fekve, amíg még bírok? Állítólag összenyomom, tényleg? Marhaság, aludjak úgy ahogy jól esik. Ha valami rossz, akkor a szervezet / gyerek jelezni fog.
Ülés közben fáj a hasam. De ha felállok, vagy lefekszem, akkor elmúlik. Hát, ez ilyen – röhög.

Szóval a gyerek jól nő, csak a maga hasa nem – mondja a doki. És az baj?- kérdezem. Ma végre megtaláltam a mérleget (tűvé tettem érte a doboz hegyeket), és már két kilót híztam! –Bajnak nem baj – mondja – csak az olyan aranyos…

Öregkori hülyülés?

A helyesírásom zuhanó repülésben van, hiába írok gyakran. Az üzleti levelek szépek, értelmesek és helyesek, de a blogon és a privát levelekben olyan ordas hibákat vétek, hogy csak nézek (már ha egyáltalán észreveszem). Valyon. Pedig szúrja a szemem, mint az állat. De régen még véletlen sem írtam ilyet. Mi jöhet még?

Leendő anyós

Mintha mozogna a hasamban. Fekszem az ágyon – mára 12 óra munka elég volt. A konyha lassan kész. Inkább nézem a készülő gardróbszekrényt. Valahogy mindennek minden útban van: a fióknak az ajtó, az ajtónak a komód, a komódnak az ajtó. Variálunk. És akkor megint érzem, mintha valaki belülről megkoccintaná az ujjával a hasam. Nézd, nézd, Jónás mozog! (Jónás – egyenlőre ez a munkacíme.) De még nincs mit nézni rajta, csak én érzem.

Kollégákkal ebédelve jöttem rá arra, hogy nem csak nekem van problémám azzal, hogy milyen néven, hogy szólítsam apósomat / anyósomat. Az asztalnál ülő másik két lány is ebben a cipőben jár. Jegyzet magamnak  pár évtizeddel későbbre: Ne csessz ki a vejeddel / menyeddel. Mondd el egyszerűen, hogy mit szeretnél: milyen néven, tegezve, magázva. Nem nagy solog, de sokat számít.

Mucsaröcsöge

Mától újra vidéki lakos vagyok. Ha jól számolom, ez a tizenötödik hely, ahová költözöm. Mostanra illett volna már megszoknom az ezzel járó kellemetlenségeket, de nem úgy tűnik. Azért az első reggelek viccesek. A tökig érő doboz-erdőben hét óra tájt felcsendülő kérdések: nem találkoztál valahol egy dezodorral? Nem láttad véletlen a vasalót? Egy zsákot, amiben a cipők vannak? Laptopom?

Vidéki lét egyik hátránya a hosszú autókázás a városig / munkahelyig. Sajnos nem vagyok türelmes. Sajnos nem sokra megyek vele. Olyanokon szoktam gondolkozni, hogy vajon a vezetési stílus és a személyiség mennyire függ össze. Pl. aki tököl, az a munkájában is ilyen? Aki hatékonytalanul vezet, az mindenben az? És mi lenne akkor, ha aszerint költöznének 1-1 régióba az emberek, hogy tudnak-e rendesen vezetni vagy nem? Azzal mennyi ideget spórolnánk meg egymásnak?
Inkább viszek magammal hangoskönyvet – gondoltam – és leszarom a cammogást. Csakhogy a gépeink is szét vannak szedve, hetek kérdése csupán.

Rég nem látott barátokkal beszélgetve olyan markánsan látom, hogy mennyi minden történik velem. Ez a 2012 különösen intenzívként fog bevonulni a történelembe. Vagy talán mind ilyen lesz?

 

Fiú, nyaralás, munka, ház.

Majd ha otthon leszek, annyi időm lesz blogot írni is – tervezgettem. Aha. Ha otthon vagyok, annyi időm van élni, hogy nem jut időm blogot írni. A munkahely kötöttségei sokkal jobban megfelelnek erre a célra. Lásd: három napja dolgozok, és már ez a második bejegyzés…

Honnan is kezdjem.
Voltunk ultrahangon, immár együtt. Láttuk a kis kezét – lábát rugdalózni, sőt véletlen azt is megtudtuk, hogy fiunk lesz (Akarják tudni a nemét? – kérdezi a doki UH közben. Mi kicsit összekülönbözünk rajta, én akarom, ő nem, de nem vettem komolyan a kérdést, hiszen majd csak jó pár hét múlva tudja megmondani. Erre a doki rábök a monitorra: akkor nem mondok semmit, csak ide mutatok. És ott egy kis hurkapálcika. Az ott egy kis kuki? Kérdezem. Igen. Kis kukisunk lesz.). Mindegy volt a neme, csak annak szurkoltam, hogy minden rendben legyen, meg egészséges legyen, de most már ízlelgetem a szavakat is – fiam, fiunk. Bár a férjem már előző nap is esküdözött, hogy fiú van bennem, mikor sötétben vezetés és kanyarodás közben is ki tudtam igazítani őt: az nem BMW volt, hanem Jaguár. Én, aki világosban sem ismerem fel az autókat.
A vicces doki a talpát is lemérte, 7 mm. Akkor volt 12 hetes, most 15. Most már nem stresszelek annyit, egész megnyugodtam. Bár néha kicsit beparázok, mikor mindenféle furcsa dolgok jönnek elő rajtam. Klasszikus terhességi tüneteim alig vannak, de van pl. egy hétig tartó iszonyatos viszketés. Három napos állandó fejfájás. Két estés durva csípőfájdalom. Most épp a hasfájásnál tartok. Ezek mind viselhetőek és tűrhetőek viszont aggódhatóak. De ennyi kell.

Nyaralni is voltunk, elvittük anyós-apóst Horvátországba. Kicsit tartottam előtte az öt nap összezártságtól, de végülis egész jól sikerült. Anyósommal nagyon jól kijövök, bírom. Apósom is ok, de valami iszonyatosan brutálisan sokat beszél, ez nagyon fárasztó. Viszont nem sértődik meg, ha nem annyira figyelek, csak időnként hümmögök. Korcula meg nagyon szép volt így őszi fényekben és túrista mentesen. Bár újfent megállapítottam, hogy Horvátország iszonyú drága, nem éri meg.

A vállalkozós megyeget, jobban, mint vártam volna. De többet kellene foglalkoznom vele ahhoz, hogy igazán jól menjen. Tudod, marketing meg tartalomszolgáltatás meg social media. Egyenlőre a technikai feltételeit próbálom megteremteni. De közben baromi jó érzés, mikor azt mondhatom, hogy Drágám, képzeld, amíg átvittük a cuccokat megint eladtam valamit! Vagy a sibeniki szálláson, hogy Egy pillanat, csak megválaszolom ezt a levele, ez a csaj Kanadából kettőt is rendelt!
Közben visszajöttem a munkahelyemre is, hogy rendesen leadjam a munkám, betanítsam az utódom. Először két – három hétre gondoltam, de most kiszámoltam, hogy ha kihúznék még hat hetet, akkor a szabadságaimmal együtt kitelne a teljes évem, ami fizetésben és gyesben is sokat számítana. Megpróbálom. Bent lenni nem rossz, de az üléstől fáj a hasam. A fájás önmagában még nem baj, csak ne ártson.

Aztán ha ez nem lenne elég, végezetül költözünk is. Nagy kertes ház, vidék. Először nem tetszett, de mostanra egészen megbarátkoztam vele. Mondjuk lehetne kicsit közelebb a városhoz: Budapest széle fél óra, a belváros egy. Viszont a kert mögött (a vasúton túl) erdő és hegyek – a Pilis.
A legutóbbi hosszúhétvége végig csomagolással és cihelődéssel telt – átvittük a kisebb, nem bútor jellegű dolgokat. Most döbbentünk rá, hogy mennyi minden befér a két autónkba. A férjem csak hordta és hordta és hordta le a dobozokat, és nem akart megtelni. Én meg csak csomagoltam és csomagoltam és nem akart fogyni. Túl sok dolgunk van. Diszkógömb, búvárcucc, óriás vizipisztoly, mini hűtő. Sorolhatnám. Kár lenne kidobni, de végtére a fele is elég lenne. Úgyhogy most vásárlási stoppot hidettünk. (Erre tegnap vettem egy csizmát.)
Hétvégén átmennek a bútorok is, és megkezdjük vidéki életünket. Új fejezet. Kert, kutya, gyerek.

Virtuális világom

Kezd elegem lenni a Google-ből. Igen, ez így nyolc óra tájt buggyan ki belőlem, de most újra dolgozom, és iszom a reggeli kávém és olvasom a leveleimet meg a blogokat.
A Google pedig minden reggel b*tat, hogy elavult a böngészőm (IE8), váltsak korszerűre, mondjuk Chrom-ra. Nem mintha tudnék bármit is módosítani a céges gépen. De minden reggel üzenget. Aztán meg tegnap is berágtam rá, mert gondoltam regisztrálok egy blogot a céges dolgoknak is. A WP kiesett, mert egy bizonyos widgetet nem kezel, akkor legyen blogger.com. Nem, nem akarok regisztrálni vele a G+-ba. Erre egy pillanat múlva mit veszek észre? Már a G+ profilképemet szeretné. Ki is léptem az egészből egy szempillantás alatt. És hirtelen felindulásból vettem egy nagy tárhelyet, és mindent át fogok vinni oda.

És hogy még egy kicsit tovább nyafogjak: a kábeltévékben is csalódtam. Utoljára talán 2003-ban volt tévé előfizetésem, úgyhogy eléggé le vagyok maradva – nem nézünk tévét. Viszont most költözünk, és gondoltam, az új házban szórakoztató lenne egy pár idegennyelvű csatorna vagy Spektrum vagy ilyenek – mondjuk mellfejés közben bámulni majd. De kiderült, hogy ahhoz, hogy ilyen csatornákat kapjak, meg kell vennem az egész hóbelevancot, cool tévéstül meg axn (anx?)-estül, és még akkor sem lesznek benne a kedvenc német adóim. Úgyhogy most próbálom megérteni, hogy hogy működik a parabola. Nincs olyan szolgáltatás valahol, ahol kedvemre kiválaszthatom, hogy melyik 10 csatornát kérem? Vagy akkor a szart senki nem venni meg?

A freeblogról ne is beszéljünk, ez is döglődik, és még exportot sem lehet kérni róla, ebből is költözés lesz, pedig nem akarom. Itt vagyok már 2004 óta.

Hát ezek vannak digitális téren. Majd írok még a többiről is: baba, költözés, munka, vállalkozás – de most előbb megiszom a kávém.

 

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum