A világvége margójára

Nem sok esélyt adok az ilyen kihirdetett tragédiáknak. Úgy hiszem, hogy az igazi baj settenkedve, váratlanul érkezik és nem ünnepelteti magát ennyire.

Arra azonban jó, hogy számot adjak. Magamnak. Mint amikor 2004-ben vagy mikor azt álmodtam, hogy meghalok. Mikor tudtam, hogy meghalok. Akkor csak két dolgot sajnáltam. Ma már ez sincs. Minden megvan, és minden jó. Csak a gyermekemet félteném. Csak ő számít. Látni akarom békében felnőni. Hát ezt jelenti anyának lenni? Nem érdekel se ház se pénz se utazás, se semmi – csak ő számít? Olyan egyszerűre és alapvetőre redukálódik le minden, pedig még meg sem született. Szinte ijesztő.

Átérzem azt, amit nagyanyám érezhetett a világháborúban, karján a két gyermekkel bolyongva az éhhalál szélén. Csak ő hitt a mennyben meg a közös folytatásban.

Rutin

Azért is jó harminc felett terhesnek lenni, mert az ember addigra megtanulja látatlanban is használni a borotvát.

Life is just so beautiful

Már megint annyira-annyira jó minden, az összes kis mindennapi szarsággal és rohanással együtt. A rég nem látott barátok, a rugdalózó gyermek, a megrendelések, a virág az asztalon.
Ráadásul ma megkeresett egy amerikai lakberendezési magazin, hogy megjelentetnék benne az egyik termékemet, nyomtatásban, Rendes Lapozós Újságban, érted? Beszarás. Továbbá a nőgyógyász újfent megállapította, hogy ez a gyerek tökéletes (vö: van veséje, gyomra, rekeszizma, miegymás). És amikor szólt, hogy kezdhetem a kérdéseimet, szégyen szemre azt kellett neki mondanom, hogy nincsenek, ne haragudjon, nem nagyképűség, de tényleg olyan jó gyerek és minden annyira rendben, hogy nem jut eszembe, hogy mit kérdezzek. És hogy igaza volt a múltkor szól ez a gyerek és jelez. Ő megcsak röhögött rajta meg helyeselt, és megnyugtatott, hogy nem gáz, ha nincs kérdésem.
Aztán meg program program hátán, csupa jó dolog, csupa jó barát, akik jönnek, akik hívnak, akikkel csapatot építünk.
Valamint igazán élmény terhesnek lenni, mert mindenki olyan kedves, és megmosolyogtató, mikor a távolságtartó emberek is a látványomra úgy kiáltanak fel, hogy de cuki vagy, meg ilyenek. Ha csak szimplán híznék nem lennének ilyen lelkesek. Eddig szerencsére csak egy valaki akarta megsimogatni a  hasamat, mert azt nem annyira szeretem, mert mégiscsak a hasam, az én tartozékom, és értem én, hogy ez valójában a gyerek iránti rajongás, de nem szoktuk csak úgy tapizgatni egymást.
A vidéki élet szépsége is most kezd kirajzolódni, abban a pár percben, amíg reggelente átvágok a kerten. A havas táj, a havas fenyő az ajtó előtt, az igazi gyönyörű tél. És mivel itt van a kert végében a Pilis, csak egy ugrás kimenni. Vasárnap is jártunk egy jót, hintáztunk egy nagyot a barlangászok drótkötél hintáján a havas erdő közepén.
Hát nem csodálatos az élet?

11

Mostanában az úszás és a szülés kapcsán az foglalkoztat, hogy hogyan lehet megállítani a testet befolyásoló agyi hisztériát.
Például. A hétvégi wellness kismamaként azzal jár, hogy a citrusos szauna szeánsz helyett az uszoda hideg vizét kell válasszam. Itt azzal szórakoztatom magam, hogy megpróbálok minél hosszabban a víz alatt úszni (én, aki pár éve még attól is rettegtem, hogy vízbe tegyem a fejem). Lemegyek a víz alá, siklok pár méter, néhány karcsapás, már nagyon szorít a levegőtlenség, feljövök. Egy oszlophosszt úsztam. Röhej. Megpróbálom újra és úja, és max. a falióráig megy, de ott már úgy érzem, hogy menten megfulladok. Aztán leellenőrzöm víz fölött: igazából egy hosszabb siklással és pár tempóval könnyedén eljutok ugyanoda, és még tovább is vissza tudom tartani a lélegzetem. De víz alatt nem megy. Rámjön a hisztéria, hogy úristen, nincs levegő, megfulladok. Pedig a testem nem fulladna meg, még percekig nem. Úgyhogy megpróbálom lecsendesíteni az elmémet. Ilyenekre gondolok: a víz alatt béke van. Nyugalom. Ilyen lehet a gyermeknek a méhemben. És még bőven van levegőm. Nyugi. A testem lökne fel, de csak kiengedek egy kis levegőt a tüdőmből, és úszok tovább. Minden rendben. Magzat vagyok, a víz jó, biztonságban vagyok. És hamarosan már a medence feléig el tudok úszni ezzel a technikával. Bámulatos.

Miért fontos ez? Nem az úszás miatt, anélkül vígan lehet élni. Hanem mert ugyanezt a folyamatot látom máshol, sokkal fontosabb területeken is. Például szülés, éjszaki ébrenlét, extrém sportok, váratlan szituációk. Mert itt is ugyanúgy működik a teremtés, csak ha nem ragadom magamhoz a tudatom, akkor visszafelé, a negatív irányba. Úristen, szülök, szörnyen fáj, ez rettenetes, sokáig fog tartani. Vagy: felébredtem éjjel, nem tudok aludni, ilyen a terhesség, jézusom még öt hónap. Hogy csak az aktualitásoknál maradjak. És ezek mind negatív hiedelmek, amelyek működnek, működtetnek, valóra válnak. De ha ki tudok lépni ebből a spirálból, ha magamévá tudok tenni egy másik gondolkodásmódot, ha le tudom csendesíteni az elmém, akkor meg tudom változtatni ezeket.

Persze, most lehet hogy nagy a szám, és a szülőszobán majd üvöltözve küldök mindenkit a picsába, könnyű innen beszélni. De nagyon tetszik a Hipnobirthing gondolata is. Nem olvastam a könyvet, nem akarok áramlatokat meg szivárványokat figyelni, se a fájdalmat megspórolni. De az a gondolat nagyon vonz, hogy lecsendesedjek, hogy figyeljek, hogy átéljem a maga hihetetlen és csodálatos valójában anélkül, hogy az agyam bekapcsolná a hisztériát.

És ha ezt megtanulom, hány meg hány hasonló helyzetben lehet ezt kamatoztatni. Nyugalom és tudatosság képessége minden pillanatban, a legszélsőségesebbekben is.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum