Az a rettenetes terhesség

A felháborodás újra és újra utat tör bennem. Főleg két esetben: ha az interneten elolvasom, hogy mi történik ezen a héten a cseperedő gyerekemmel a hasamban, illetve ha olyan emberekkel találkozom, akik ezen már túl vannak.

Első eset: Fú, betöltött 26. hét, nézzük meg, hogy nő most, talán a tüdeje?  
Idézek a fellelt oldalakról: egyre nehezebben alszol, a hasad viszket, striák jelennek meg rajta (ha eddig még nem jelentek volna meg), a férjed valószínűleg kiköltözik az ágyadból, viszkető folyásod van, a baba nem hagy aludni, éjjelente többször felkelsz pisilni, görcsöl a lábszárad (???), és a kedvencem kerekperec kimondja: Egy csomó undorító, kellemetlen dolog történik terhesség alatt (bőrkiütés, szelek, amiket nem tudsz kontrollálni, stb.)…

Hát ha ilyeneket olvastam volna teherbeesés előtt, soha nem akarok gyereket. Pedig. Az egyetlen undorító dolog, ami történik velem, az az, hogy megint van 3, azaz három pattanásom. Bizony. De a férjemmel alszom (sőt, nemi életet is élünk), éjjelent ugyan az oldalamon kell feküdnöm, de alszom, mint egy kisded, a gyerek a rugdosásával soha nem ébreszt fel, soha nem kelek fel éjjel pisilni, a hasam nem viszket, nincsenek striháim, nem híztam meg, és állítólag egyenesen sugárzok.

Persze, nekem is fáj itt vagy ott pár napig (főleg, ha ellapátolom az autófelhajtóról a havat), de komolyan ennyire szörnyű lenne másnak a terhesség? Nem hiszem. És mi a ***ért nem lehet a szépről és a jóról írni, és elhinni, hogy terhesen is lehetsz szép, kívánatos, boldog és egészséges????

Másik a kedves szülők. Tisztelet a kivételnek, van pár.
Ha egy gyermekkel már rendelkező emberrel hoz össze a sors, az még egy matyóhímzés. Ami vele történik / történt, az evidens, törvényszerű, kötelező jellegű. Leggyakoribb mondatok: azt te csak hiszed, illetve majd meglátod.

Hogy nem fogsz aludni, hogy nem lesz szabadidőd, sőt semmire sem lesz időd, a körömfestésről ne is álmodozz, a mellbimbód sebes lesz, a gyerek hasfájós, az anyós okoskodó, a férj elhanyagolt, szóval élvezd az életet, amíg lehet, mert aztán lesz nemulass.

Ha szerencsés vagyok, akkor egy-egy ilyen kialvatlan szülőtől hazaérve felhívhatom a hugom, aki csak röhög az egészen: ugyan már. Én koraszültem, a gyerek másik kórházban, inkubátorban, úgy hordták át neki a tejem, de azt mondták a nővérek, hogy ne is erőlködjek, az a gyerek már úgysem fog szopni a cumisüveg után. Hát szopott, egy éves korában azért szoktattam le, mert kimentem Németországba. Persze, éjjel én is felkeltem, sokszor a kislánnyal a kezemben aludtam tovább, csak a leégett parázs mennyiségéből tudtam, hogy épp csak lehunytam a szemem vagy aludtam már tíz percet. Szoptatni amúgy csodálatos volt, imádtam, otthon lenni is. A terhesség meg életem egyik legjobb időszaka volt, nem volt nekem semmi bajom, biciklivel jártam dolgozni… és így tovább.

Szóval lehet, hogy majd tényleg jól meglátom, és karikás szemű zombiként fogok járni a válóperemre, de addig is, kedves szülők, nem lehetne egy kicsit bíztatóbban hozzá(m) állni?!

 

Reklámok

Munkaszünet

Kint újra szakad a hó, a reggel épített hóember rendületlenül vigyorog be az ablakon.  A kő meleg a talpam alatt, hála a padlófűtésnek. Be kell látnom, mégsem rossz dolog. Itthon vagyok.
Pénteken elbúcsúztam a cégből, bő kilenc év után. Legtöbben azt hiszik, hogy 1-2 év múlva visszamegyek, de én remélem, hogy többé soha. Nem azért, mert olyan rossz volt, hanem mert remélem – hiszem – hogy lesz jobb. Mert egy elég jó élet a még jobb élet elrontója.
Kérdezi az angol kollégám, hogy nem vagyok-e szomorú. Hogy valamitől el kell válnom. Mondtam, hogy nem, mert a cégből akit szeretek, azzal találkozhatok ezután is, akit meg nem, azt végre nem kell látnom.  Az én életem jó része úgyis a búcsúkról szól, de mindig jön helyette valami új, valami más, valami jobb. Most egy gyermek.  
Tegnap a bankszámla kivonataimat raktam össze (meg az összes többi hivatalos papírt), és csak az Erste Banknál (vagyis Postabank volt még, mikor nyitottam) hét címem volt: Dalszínház, Radnóti, Kisgömb, Petőfi, Pannónia, Budafoki, Barackfa. Egy-egy lezárult fejezet mind.
És az élet megy tovább.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum