30. hét – Gólya hozza, vagy gólya költözik?

Mondtam én a férjemnek anno, hogy nem kellene olyan házat kivennünk, amit árulnak is, de azt mondta ne aggódjak: ha az elmúlt három évben nem vette meg senki, nem valószínű, hogy épp most fogja.
Sajnos ez nem így működik, így most épp azon izgulhatok, hogy ugye-ugye nekik sem fog kelleni, nem kell a szülés hetében vagy egy két hetes újszülöttel költözködnünk. Vicces lenne, csak nem tudnék rajta nevetni.

Gyorsan azt is végigszámoltuk, hogy mi lenne, ha mi vennénk meg. Még úgy is, hogy nincs rá pénzünk, hogy nem jár szocpol, hogy nem jár állami támogatott hitel (kapják be, hogy a többiek támogatását az én adómból fedezik, de én nem részesülhetek benne). Arra jutottunk, hogy nagyon nagy erőfeszítésekkel és spórolásokkal össze lehetne hozni, de (1) megtakarítások nélkül, gatyáig eladósodva élni gyerekkel, egy keresetből felelőtlenség (2) nem tudom, hogy akarnék-e itt élni – épp itt, ebben a faluban, ebben a házban. A kert nagy, de szar a kertkapcsolat, az elrendezés, a fűtés. Ezeket meg lehet csinálni, de ha épp 2 hitelt fizetsz vissza, akkor úgysem lesz rá fedezet.
Úgyhogy maradunk az imádságnál, hogy ne kelljen szedni a sátorfánkat. Biztos ami biztos, a drága falmatricát még nem ragasztom fel a leendő gyermekszobába, és átfogó megtakarítási programot dolgozok ki a hétvégén.

Tegnap voltam dokinál is, feltételezésemmel ellentétben a gyermek nem fordult meg a hasamban, továbbra is szépen fejen áll, csak akkorára megnőtt, hogy képes egyszerre a gyomrom tetejét, a hasam alját és a jobb oldalam legszélét rugdosni. És ugyan szedtem idáig a terhesvitamint, de az ijesztgetésekkel ellentétben nem nőtt meg óriásira a gyerek (eddig), és nem kell négy kiló feletti mérettől tartanom.Meg beszéltünk egy kicsit a természetes szülésről meg a szülésznőről meg ilyentén a jövőről is. Bajom továbbra sincs, max. annyi, hogy két óra shoppingolás után elfáradok, és ha este csokit eszem, akkor feljön a gyomorsavam.

Továbbá elmentem az első szülésfelkészítő előadásra is lesz ami lesz alapon, de nagyon jó volt, most épp az újszülött testrészeiről tanultunk, és olyan kedvesen és szeretettel beszélt a szülésznő, hogy ha nem lennék terhes is kedvet kaptam volna a gyerekhez. Abban azért van valami morbid, ahogy a hatvan pocakos nő lassan gyülekezik az előadó előtt. Újabb és újabb hasak jönnek fel a lépcsőn, az első útja mindenkinek a vécére vezet, és csak gyűlnek és gyűlnek a pocakok, mint valami francia művészfilmben.

Múlt héten voltunk Ausztriában síelni, ahol pótcselekvésként várostnéztem és hegyre kirándultam, meg Essie körömlakkokat vásároltam. Ma pedig Ukrajnába indulunk 5 napra. Aztán lassan véget érnek a nagy utazások a következő pár hónapra. Majd felteszem a lábam, vagy elkészítem a gyerekszobát (ha nem kell költözni), vállalkozok, végzem az amerikai online tanfolyamot a professzionális blogolásról, és festem a körmöm.

Reklámok

Ízlés

Most erre lehet azt mondani, hogy de jó neked, hogy nincs nagyobb bajod az életben. Mint az, hogy pl. hol lehet egyszínű pelenkázófeltétet kapni. Mondjuk fehéret. Vagy pirosat. De könyörgöm, ne a nyolcvanas évekből ittragadt halványsárga nyulacskásat és halványkék macikásat.
Egyébként van nagyobb bajom is – biztos mindjárt eszembe is jut – de most ilyen kérdések is foglalkoztatnak. Hogy a bébi-piacon (ahol a leendő szülők legalább olyan tágra nyitogatják a pénztárcájukat, mint az esküvő előtt álló párok) miért csak két választásom van: a húsz évvel ezelőttről ittragart ízléstelen – de legalábbis tucat kinézetű – holmi, vagy a szinte megfizethetetlen design áru?
Kellemes kivétel az Ikea, ahol normális áron sima, egyszerű cuccokat is lehet venni. Pl. nem íves végű, sima, szögletes, fehér kiságyat.
Amúgy valami ilyesmi lesz, ezért van nehéz dolgom:

Babaruhákkal viszonylag egyszerűbb a helyzet, nagy a választék, bár szerintem sose fogok teljes áron bababoltban vásárolni, de szerencsére van outlet meg turi meg webturi csodás és olcsó dolgokkal.

A műszaki berendezések drágák, de arra meg ott van a Vatera meg az apróhirdetések – tegnap érkezett meg a légzésfigyelő bébiőrrel kombinálva, negyedáron.

A babakocsi árát lenyeltük, de a férjem szerint tuti darab: fém csapágyak, fújható kerekek, minden stabil és jó – csak éppen baromi nagy. De legalább nem kell majd konditerembe járnom.

Úgyhogy már csak az apróságok maradtak. Gombos hálóing. (Úristen. De egyet muszáj vinni a kórházba) Pelenkázótáska.  Takaró. Ilyenek.

Bloggerina

Tetszik ez a Bloggerina verseny. Miatta felpezsdült a Reader-ben a lassan már haldokló Személyes mappám forgalma, bőven van olvasnivaló. Ne hagyjátok abba!

27.hét

Terhességi heteket adok a bejegyzéseim címeinek, pedig nem vagyok terhesblog. A gyerekvárás is csak egy layer. Egy réteg az életemen, mint ahogy az is az, hogy nő vagyok, hogy milyen névre kereszteltek, hogy lételemem a természet, vagy hogy szeretem a borsófőzeléket. Ezekből a rétegekből áll össze az Egész, mint a Photoshopban – látszik, hogy mostanában sokat használtam. Csakhogy a terhesség egy fontos layer, mert olyan sok mindenre hat: a személyiségemre, a dolgok fontossági sorrendjére, az étrendemre, a testképemre, a párkapcsolatomra, az erőnlétemre – szinte mindenre. Például sosem hittem volna, hogy egyszer a köldököm lesz a legkiállóbb testrészem. Az a köldök, ami eddig csak egy kis lyuk volt, amibe a férfiak a szöszt gyűjtik, az most rajtam úgy kiugrik, hogy elakad benne a zuhany zsinór. És ha már itt tartunk: minden méreckedéskor egy kilóval nehezebb vagyok, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy ritkábban kellene mérlegre állnom. Már lassan a tíz kilót közelítem, pedig nem is híztam meg, sötét szűk ruhában a tükör előtt állva bizonyos szögből vékonynak látszom, aztán egy fél fordulattal rám ugrik egy bazinagy has. Vicces játék, a férjem a hátam mögött áll a tükörrel szemben és röhögünk.

Az jutott még eszembe a minap, hogy ha úgy vesszük, már csak néhány hónapig vagyunk nem szülők az életben. Utána az életünk hátralévő részében már mindig szülők leszünk, bármi is lesz. Erre szoktam gondolni, mikor már annyira várom, hogy megláthassan ezt a kis rugdosó lényt a hasamban. Hogy ennek is örülni kell, hogy most még nincs. Nem mindig csak azt várni, hogy mikor lesz.
Mellesleg már kívülről, szabad szemmel is látható, ahogy mozog, és ez irtó vicces, egyáltalán nem olyan morbid, amilyennek nem terhesen hittem.

Mostanában azt szokták kérdezni tőlem, hogy akkor most te csak úgy otthon vagy? És ehhez felhúzzák a szemöldöküket. És mivel vannak olyanok, akiknek nem beszélek a vállalkozásomról, ilyenkor rosszul is érzem magam, hogy igen, én csak itthon vagyok. Aztán elgondolkodtam: ha még így is lenne, ez miért lenne rossz? Mintha az életnek csak a munka adna értelmet, okot, legalitást. Holott ez nem úgy van, hogy (sokan) csak azért dolgozunk, hogy legyen mit enni, és megvalósítani a többi álmunkat? Ha ez megy munka nélkül is, akkor hol itt a baj? Mi ez a nagyzoló képmutatás, hogy munka nélkül semmi vagy? Csak gyereket vársz otthon. Hogy képzeled. Fura.

Pegig nem csak gyereket várok otthon. Igazság szerint, mióta nem dolgozom, sokkal több mindent teszek. Úgy is mondhatnám, hogy mióta nem járok be a munkahelyemre, azóta dolgozom igazán. Komolyan. És sokkal értékesebbnek érzem az életem.

Kialakítottam egy rutint. Reggel felkelek a férjemmel, és felöltözök szép, rendes ruhába, még sminkelek is. Anyukámtól tanultam. Hogy a nő mindig nő, mindig igényes és ápolt, még akkor is, ha szegény (ez rá vonatkozott. és tényleg – sose bóklászott pongyolában vagy kócosan a lakásban. talán soha nem is láttam őt kócosan). Aztán beágyazok, rendbe teszem a lakást, és jobbára beteszek egy mosást. Ez is keretet ad egy napnak: rendesen felöltözve egy rendes helyen élni. Aztán reggelit készítek: műzli mandarinnal, habos tejeskávé. És felmegyek a gép elé. Míg reggelizek, elolvasom a napi rutint: levelek, reader, facebook. Aztán nekiállok dolgozni. Napi 3-6 órát foglakozom a vállalkozásommal, de a nagy része szórakozásnak tűnik. Most azon dolgozom, hogy készleteket halmozzak fel és mindent előkészítsek arra az időre, ha újszülöttel leszek itthon, és esetleg nem lesz ennyi időm.
Foglalkozom még a házzal kapcsolatos dolgokkal: számlák, hólapátolás, internetért könyörgés a t-mobilnál (még mindig nincs), szelektív hulladék, takarítás, vasalás, miegymás. Aztán a gyerekszoba berendezésén és a kelengye összegyűjtésén. Ez részben olvasásból áll: tapasztalatok a babakocsikról és légzésfigyelőkról. Majd online vadászatból – hol lehet olcsón / használtan kapni. Vatera a barátom.
Hetente kb. kétszer bemegyek a városba, ez egy egész napos program: vállalkozás ügyeinek intézése, vásárlás, posta, barátok, miegymás.
Este, ha hazajön a férjem nem vagyok hulla, mint sokszor munka után. Színházba járunk (áldja meg az Isten azt, aki létrehozta a Ma este színház-at), barátokat hívunk, Katan-függők lettünk, és rengeteget beszélgetünk. Hétvégéken vagy elutazunk, vagy koncertre megyünk, vagy kirándulunk, de legtöbbször vendégeket hívunk. Hát ez az unalmas életem csak itthon, dióhéjban. Igazából élvezem. Ja, és ez már nem is a 27. hét, hanem szerintem a 28. – nem tudom, hogy kell pontosan számolni, a doki is minig többnek számolja. De jó dolgo ez a hetekben való számolás: nem engedi elcsúszni az időt, ez is keretet ad a mindennapoknak. Talán mostantól mindig hetekben fogok mérni. Az idei évem 6. hete.

 

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum