A szabadság

A ház eladása a fejünk fölül ugyan elnapolódott, de lett helyette más.

Most az okoz fejtörést, hogy a férjem elfogadjon-e egy új állásajánlatot, vagy nem.

Mikor egy nő terhes lesz, akkor elég egyértelművé és tagadhatatlanná válik, hogy fel kell adnia dolgokat, munkákat, tevékenységeket. Persze, van amit lehet folytatni, pl. irodai munkát, de azon ugye nem volt sok dönteni való, hogy folytatom-e a túravezetést. Vagy a lovaglást. (Apropó, tegnap találtunk egy gyönyörű lovardát 10 perc sétára tőlünk. Szülés után oda fogok járni, jipp-jipp, mármint amikor amint újra tudok ülni, lovon vagy biciklin.) Viszont egy férfi esetében nem ennyire egyértelmű. Annál is inkább, hogy ő válik a fő családfenntartóvá.

Most olyan lehetőséget kapott, ami a karrierjét tekintve elég nagy előrelépés, és fizetést tekintve is. Viszont Pest túlfelén van, úgyhogy költözni kéne. És ami igazán rossz: a munkaidő 40%-ában külföldön lenne. Én személy szerint – magamban – rögtön azt gondoltam, hogy normális vagy? Biztos, hogy nem vállalhatod el. Nem fogok a hét felében egyedül otthon csücsülni egy gyerekkel, aztán meg kettővel, örökké csak velük, körülöttük, napokig felnőttet nem látva. Ki van zárva, nincs miről beszélnünk. De ezt így egy okos asszony nem mondja ki, főleg, ha látja, hogy mennyire örül a férje. Mert az okos asszony azt szeretné, ha a férje maga döntene, maga jönne rá, hogy mi mivel jár. És nem azért, mert a neje ráparancsolt.

Úgyhogy pár olyan nap, hogy itthon aggódtam és törpöltem, hogy mi legyen, egyszer még sírtam is – aztán mikor hazajött, akkor függetlenül, mint egy barát, nem rá vetítve az én érdekeimet és félelmeimet, órákon át beszélgettünk róla. Azért azt elmondtam, hogy ha sokat fog utazni, az más dolgokra is hatással lesz: pl. nem hiszem, hogy lesz több gyerekünk, és valószínűleg elmegyek valahová dolgozni is. Neki viszont egyre instabilabb a mostani cége, és úgy visszautasítani valami jót, az sem egyszerű. Megértem. Viszont végre meghozta önállóan is a döntését, hogy nem megy el, hogy  mást próbál, és együtt szedegettük össze a lehetséges variációkat. Én meg este elmeséltem azért, hogy mennyire be voltam parázva és el voltam keseredve, és azt mondta, hogy nagyon szerethetem akkor, ha ennyire meg tudtam állni, hogy rögtön le ne hengereljem. Hát igen. Meg egy tök jó lecke vagy tapasztalat volt arra, hogy nyugodtan meghagyhatom a másik szabadságát, nem kell nekem mindent kinyilatkoztatni. Mert régen azért azt csináltam. Úgy gondoltam, a jó kapcsolat az őszinte, úgyhogy nesze, itt van, itt az igazság. Pedig igen, a jó kapcsolat valóban őszinte, de türelmes is.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum