Az Anya

Ha kintről a szél zúgását hallod, akkor tudhatod, hogy éjjel nem aludtam, sem én, sem a gyerek.

A csodás napirend és irigylésre méltó állapotok ugyanis csak addig működnek, míg front és/vagy szeles idő nem érkezik. Márpedig gyakran érkezik. Ilyenkor kezdődik elölről a szenvedés, a virrasztás, a hascsikarás. Nappal meg a túlélés. Azzal vigasztalom magam, hogy ez csak átmenet – előbb-utóbb elmúlik. Ha elmegy a front, ha eláll a szél, ha nő a gyerek.

Érdekes még számomra, hogy mégis mennyi türelmem van. Mindig féltem attól, hogy olyan szigorú és kemény leszek, mint anyu volt (akkoriban mondjuk az volt a divat). Hogy elveszítem a türelmem, hogy dühös leszek. Mint ahogy lenni is szoktam – a forgalomban, ha vezetek, a fárasztó kollégákkal vagy a váratlan események bekövetkeztekor. Csak a gyermekkel nem. Még ha éjjel három is van, és még egy szemhunyást sem aludtam, akkor sem. Valahogy mindig ott van a megértés, a szeretet, a sajnálat, a segíteni akarás. Halkan és kedvesen beszélek vele, ha kell tizedszer is megetetem és huszadszor is felveszem. És ez jó. És szeretem őt. Ez olyan egyszerű és elcsépelt szó. De én nem szoktam szeretni az embereket. Nem így. A családomhoz sem kötődöm olyan erősen. A barátaimhoz nem ilyen mélyen. Csak a férjemet szeretem így. És most van egy második ilyen lény az életemben, akit annyira szeretek – függetlenül mindentől: akkor is, ha kakis, ha sír, ha hány. És akkor is, ha szuszog, ha nevet, ha a nyakamba fúrja a fejét.  (Isten azért teremtette meg az anyai szeretetet, hogy biztosítsa a csecsemők életben maradását.)
Annyira tiéd lett ez a gyerek – mondja a férjem, és én rögtön tiltakozok, hogy ugyanannyira, amennyire a tiéd is.
Nem úgy értem. Hanem hogy a kórházban még mások voltatok. Most olyan igazi anya lettél. – mondja. Hát így állunk. Anya lettem. Is.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum